Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)

1928-01-08 / 2. szám

2. szám. ___________________fWKOS VWmE3. oldal. Sch eiber Sándor cég Estélyi is tdncruhdk, blúzok, pongyolák igen Jutanyös áron IF., jbyyetem-utca 7. 19S8. február 4. Nem uj ág már, hogy ez a dátum a Crédó egyesület farsangi báljának és műsoros estélyének kiemelkedő napja. A rendezőség az estély műsorát ez alkalomra nem több számból állította ősz* sze, hanem egy érdekes színmű előadását határozta el. Ismeretes az is, hogy a mindenkinek tetsző és eddig oly sok sikert ért bájos Farkas Imre vígjátékra, „Az iglói diákokra“ esett a választás. C héten megtörtént már a szereposztás is mely igen sikerült, amennyiben műked­velőink legjavát, csupa kipróbált erőt bíztak meg a darab szerepeinek eljátszásával. A darabot a Crédó zene­kara fogja kisérni, melynek karmestere, Manek Antal már szintén teljes erővel hozzákezdett a zenekar beta­nításához. Kinevezések az Országon Munkásbizto- sitó intézetnél. Mint ismeretes, a Munkásbiztositó pénztárt január 1-én az állam átvette. A népjóléti miniszter kinevezte az intézet orvosait és tisztviselőit, kik közül bennünket az alábbiak érdekelnek. Közsé­günkbe kinevezett pénztári orvosok: Tó h Pál László dr. és Világhy István dr. Sashalomra Jámbor János dr. A Ferenc József kereskedelmi kórház orvosa úgy itt, mint Sashalmon Kirchner Ödön dr. Lakostársaink közül kinevezték Reich Rezsőt számvevőségi tanácsosnak, központi beosztással, Horancsek Lajost irodafönöknek, Róna Simont III. oszt. számvevőségi főtanácsosnak. Majoros Józsefet irodatisztté, Mahler Károlyt II. oszt. számvevőségi főtanácsossá, Qrócz Imrét számvevőségi tisztté. Papp Dezső a Ferei c József kórházhoz kapott kinevezést, mint számeller őr. Jakab Emil dr. Bátonya (Heves m.) község pénztári orvosa lett. Tü/.oltóbál. Az önkéntes tűzoltók hagyományos farsangi balja február 1-én lesz a Nagy kaszinóban. A bál minden évben n gy látogatottságnak örvend, remélhető, hogy az idei is fényes sikere lesz a tűzol­tóknak. A buzgó rendezőség javában dolgozik a tűz­oltók báljának előkészítésén. Nem fognak niányozni a meglepetések sem, melyekkel a rendezőség minden évben kedveskedik a közönségnek. Halálozások. A magyar tanítóságnak gyásza van. Gyászolja egyik legőszintébb, megértő támogatóját Sugár Vilmos központi kir. tanfelügyelőt, ki Szűcs István dr. h. államtitkár mellett az elemi iskolai személyi ügyek előadója volt. Csupa szív, csupa jó­akarat volt, tőle tanító meghal gatás nélkül nem tá­vozott. Január 1-én halt még 3 án temették, mint a kispesti állami tanítóság halottját a Petőfi utcai állami elemi iskolából. Temetésén úgy a miniszte ium, mint Pestvármegye kir tanfelügyelősége, valamint Pestkörnyék tanítósága nagyszámmal képviseltette magát. — Gaál Ödönnek, a szadai állami elemi iskola igazgatójának édes anyja, özv. Gaál Jánosné elhunytét jelentik. Férje a régi tanítói gárda egyik legérdemesebb és legérté­kesebb tagja volt. A jó Gaál néninél a környéki taní­tóság mindig otthonra és kedves, magyaros vendég­szeretetre talált. Vele a régi nagyasszonyok egyike költözött el a még kevesen élők sorából Pápai kitüntetés. Kalecsinszky Zoltán dr.-nak, Árpádföld egyházközségi elnökének, az árpádföldi temp­lom építése körül szerzett érdemeiért, megyéspüspökünk fölterjesztésére a római szentszék a „Pro Eccksia et pontit ce“ érdemrendet adományozta. A kitüntetést az anyaegyház templomában, Rákosszentmihályon adják át az ünnepeltnek a közeljövőben. Előléptetések. A szfőv. tanács legutóbbi válasz­tásain két lakos«ársunkat részesítette megérdemelt elő­léptetésben. Steiermann Ödön adóhivatali főtiszt, Csat- togányi Endre pedig kezelőtiszt lett. A választás ered­ménye széles körben keltett őszinte örömet. Huszonkilenc év után. Községünk egyik leg­régibb, köz becs ülés ben álló orvosa Keresztes István dr. huszonkilenc éven át működött Rákosszentmihályon, mint a váci kerületi munkásbiztositó pénztár doktora. A munkásbiztositó pénztár államosításával kapcsolatosan, uj esztendő óta a váci pénztár kerületéből községünk a budapesti intézet kerületébe jutott, s ezzel Keresztes dr. pénztári működése is megszűnt. Úgy a község elöl­járósága, mint a pénztár vezetősége kezdeményező lé­péseket tett, hogy az érdemes orvost hosszú működé­sének elismeréséül a népjóléti minisztérium megfelelő nyugdíjban részesítse. Felötűzetések. A Önálló Iparosok és Keres­kedők Köre karácsonyi mulatságán az alábbiak fizettek felül: Kerner Emil, Károlyi Aladár, Berger Péter, Molnár Gyula és Fekete Dezső 10—10, Beron Mátyásné és Lendvay Béla 8—8, Diósi Nándor, Manglicz Rudolf, Dobos András, Friedmann Ferencné, Máthé István, Lonin Theodor, Tóbiás Ádám, Kelecsényi József Faller Nándor, Polofcsák Lajos, Kornics Karoly, Heimovics Márton és Ratalovszky Ágoston 5—5, Forgács István, Hóra Nándor és Neuberger Géza 4—4, N. N. és Major Gyula 3. Nagy Fererc 3.80, Suszter A 2, Schin Endre 1.80, Fieiszig Sándor 1, Szabó Jóísef, Aller J zsef, és Diósi Nándor 5 pengőt, özv. Meisternd és Nálik F. 2—2 pengőt, Zirmann János 5 pengőt. Természetbeni adománnyal hozzájárultak: Szarvas Imre 50 kg. fa, Mühlbacher Márton 20 kg szén, Klein József 25 kg. szén, Schiszler József 50 kg. szén, Te chner M. 1 hordó sört. A felülfizetésekért ezúton mond köszönetét a kör vezetősége. Elhalasztott Lefizető nap. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdijegyiete helybeli fiók­jának 1928. január 1-én lett volna a befize ő napja, azon­ban az újév miatt a befizetés napját 8 ára telték. Egy­ben értesítik azokat a tagokat, akik még nem vették át a belügyminiszter jóváhagyta alapszabályokat, a 8 i be­fizetésnél okvetlen vegyék át, mert fontos közleményeket találnak benne. , Anyakönyvi liirek. Házasságot kötöttek: no­vember hóban Bújna József—Juhász Julianna, Keller József—Kubát Jozefa, Schnur Laios—Farkas Anna, Bognár József—Laukó Margit. Bolyós József—S^abó Z'ófia Mária, Vass Mátyás—Z'ppere Olga, Dr. Szűcs Gábor László—Kövér Mária, ifj. Schirger Lajos Jen^— Joó Edit Vilma—Horváth Pál, Antal—Slezák Etel Éva, Beesik István—T. Kovács Karolin, december hónapban: Berger Mátyás—Thurner Ilona, Gróf János—Gáspár Etel, Lehotzki János—Deutsch Ilona. Lippe Vilmos Imre—Jean Ilona, Eigler János-Hideghéti Margit, Schneider József—Schnur Matild, Rettmann Kurt Pal— Bischoff Irma, Schönheim Rezső Janos—Turek Mária. Születtek: Baumgertner Lajos, Hahn Tivadar Sán­dor, Kardos Ferenc János, Harbach Gyula József, Nagy Károly, Kara László, Deér István, Miscovicin Péter, Pa­taki Terézia, Molnár Ferenc, Forgony Ilona, december hóban: Schwarcz Imre, Ridács Miklós, Szollát György, Kóta György, Patyi József, Dózsa Károly, Patala Mária. Meghaltak: Kulin Ödön, Spitz Sámuemé, Nagy Mihályné Schauschek István, Mogyorósi Jolán, Muraközi Gusztáv, Tóth Mihály, Horváth Mihály, Hercze« Sándor, Benedek Jánosné, Schalter Márton, Jászai Vilmosné, december hóban: Balog Sándorné, Chrabaks Mihály, Trupper Sándorné, Ellenbacher Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents