Rákos Vidéke, 1928 (28. évfolyam, 1-53. szám)
1928-01-01 / 1. szám
XXVIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1928. vasárnap, január 1. 1. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY SAGVKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden Vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVVIH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. (Jj esztendő. Templomba gyűl a hivő nép, hogy hálát adjon Istennek jótéteményeiért és Ő benne helyezze el reményét és bizalmát. A hála a legüdvösebb dolog, mely újabb jótéteménynek nyitja meg forrását. Bizalmunkat pedig csak Istenbe helyezhetjük Tenger az élet, számtalan veszéllyel. Kiben helyezhetjük el bizalmunkat, ha nem abban, a kinek aikán hangzik: .Ne aggódjatok kicsiny hitüek! A Gondviselés lehelete alatt világok keringenek és az emberi szív dobog.“ Kronosz felfalja gyermekeit. A perc, a mely születik, a másik sírásója. A jelen a múlt halála... Az éj néma csendjében megszólalnak a templomok harangjai és hirdetik, hogy egy év szállott sírjába. Örökséget hagyott reánk. Megpróbáltatást, szenvedést, nyomort és rejtett könnyeket. Munkát és küzdelmet. A történelem, — az élet mestere. A visszatekintő Janus arc ezredéves tölgyről beszél, melyet megtépett a vihar. A világháború véres zivatara tördelte ágait és gyökeréből akarta kicsavarni az ezeréves tölgyet. A hitetlenség sorvasztó szele hervasztá leveleit, a vörös féreg emésztő szut akart törzsébe oltani. De az ezeréves tölgy: a megtépett nemzet felett a Gondviselés őrködött és fog is őrködni. Isten sugalta az emberiség leikébe a feltámadás gondolatát. Jézus tanította és szüntelenül tanítja. „Nincs veszve semmi sors alatt, ki el nem csüggedett“. Nyomor, szenvedés, megpróbáltatás és küzdelem a gyászos örökségünk, de mit csak Isten adhat a szenvedő sziveknek, hit, bizalom és erő él bennünk, miken megtörik a sors hatalma. Csak a hálátlanság tagadhatja, csak a vak nem láthatja, hogy a világ felett a Gondviselés őrködik. A hólepel alatt nem halt meg, csak szunnyad az élet. Csak a hálátlanság tagadhatja, a vak nem láthatja a Gondviselés jóságát, isten szenvedésből fakasztja a vigaszt, megpróbáltatások között kelti fel a reményt, fejti ki az erőt. A fájó sebek balzsama a hit malasztja. Isten jósága felgyujtá a nemzet lelkét, hogy megtisztult szívvel forrjon össze a nemzeti szellem egy ségében minden fia és gyermekeinek lelke a szeretet otthonában, a templomban találjon egymásra. Megjön a virradat, felszáradnak könnyeink, kivirágzik a megtépett tölgy, ha Istenbe helyezzük bizalmunkat, mert az Ő benne bízókban megtörik a szenvedés ereje és előttük meg kell nyílni az igazság aranykapujának. Janus nevét helyezték a rómaiak az év első napjára, Jézus nevében kezdi meg a megváltott világ az uj esztendőt. Az ő nevében, kinek tanítását kétezer esztendő igazolja. A világrenditő viharok villamfénye, összedőlt trónok, összeomlott nemzeti dicsőség és elveszett boldogság döbbenetes tragédiája mind a nagy igazságokra tanítanak, a hit felemelő erejére, vigasztalására és az isteni gondviselés erejében való bizakodásra és reménykedésre. Ki hinni tud és tiszta lélekkel indul a jövő rej ett utain, ember és nemzet — jobb sorsot méltán várhat és boldog uj évének el kell jönnie. Szalhmdri Lajos. Két újévi üdvözlet. Az újévi levelek sorában két megkapó üdvözletét hozott számunkra a posta. Az egyiket a „szerkesztő szan“-nak a mi kitűnő japáni barátunk, Imaoka Dsuicsiro küldötte, aki a nyáron Rákosszentmihályon is tartott felejthetetlen érdekességé tanulságos előadást. Az ö újévi üdvözlő levele tökéletes magyar nyelven, a következőképen hangzik: Nipponban ősi szokás, hogy az újév kezdetén beszámolunk barátainknak az Ó-esztendő tapasztalatairól, örö-» mérői, bánatáról. Immár hatodik esztendeje Írom magyarul ezeket az újévi leveleket. Nem tehetek róla, ilyenkor mindig eszembe jut az a két magyar tengerész, akiket gyerekkoromban Japánban láttam. Karácsony volt s egy vízesés partján álló fenyőfa mellett ez a két világvándor — karácsonyi dalokat énekelt. Magyarul. Egy japáni fenyőfa és a „Mennyből az-angyal“ kapcsolta össze lelkűket távoli hazájukkal. Én is ilyenformán vagyok e levélírással. Ősi szokás. Magyar nyelven, japáni módon. Egy japáni költő azt mondja: „Újév ünnepének örökzöld fája a mennyekbe vezető ut szélén áll. Az ifjút örömre, a férfit magábaszál- lásra serkenti“. Erről a Mennybe vezető útról szegény barátom, Szaszaki egyetemi tanár emléke int felém, aki itt, hazájától távol, úgyszólván a kezeim között halt meg. Ki gondolt volna erre? S ki gondolt vo'na arra a szeretetre és testvéri odaadásra, ahogy a magyarok a távol Kelet haldokló fiát ápolták: majd később könnyes szemmel koporsóját körülvették? Senki. Nagyon fájt elmúlása, de boldog vagyok, hogy így halt meg. Mi japániak azt sohse fogjuk elfelejteni! Magamról két szóval számolhatok be: kevés erőmet most is Hungária és Nippon érdekeinek szenteltem. Nemcsak a Szilveszter estéjén, hanem az év egyik éjszakáján sem voltam megelégedve végzett munkámmal. A hazaért sohasem lehet eleget dolgozni. S nekem két hazám van 1 Mindegyiknek hasznos és szerető fia igyekszem lenni. Tavaly az a gondolat foglalkoztatott, mi módon teremthetném meg a magyar-japáni gazdasági összeköttetést, miután a szellemi kapcsolatok terén a kezdő lépések már megtörténtek. E cél elérésére sikerült a bécsi áruminta- kiá litas japáni anyagát Magyarország részére ajándékul megszereznem. A jövő problémája viszont áz, miként volnának állandósíthatok a gazdasági kapcsolatok? Kulturális kapcsolatunkat és testvéri érzésünket Ugyanis csak úgy
