Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
4. oldal BggflB MIMIM 1 szám. Karácsonyfa ünnepély. Rákosfalva közönsége f. hó 22-én tartotta meg az elemi iskola tornatermében karácsonyfa íirnepélyét, melyen a keresztény polgári kör, a Gazdakör, Szent István egylet, a Casino, a Nemzeti asztaltársaság és a többi egylet áldozatkészsége folytán 100 szegénysorsu iskolásgyermeket ruháztak fel és láttak el szeretet adományokkal. Az ünnepi beszédet Zádor József, Rákosfalva nemrég megválasztott plébánosa mondotta. Volt aztán szavalás és ének, amelyeket az elemi iskolai tanulók és az óvodások megkapó értelmességgel és hazafias érzéssel adtak elő. A betanítás Baka Mátyás igazgató és a tantestület érdeme. A szeretetadományok kiosztását dr. Világhy Károlyné vezetése alatt a tantestület és Rákosfalva hölgyei végezték. Az iskolásgyermekek nevében dr. Világhy Károly iskolaszéki elnök mondott köszönetét. A Fehér színtársulat Törökszentmiklóson. Fehér Vilmos színtársulata szép sikerrel Törökszentmiklóson működik, hova Kisújszállásról költözött át. A társulat legnagyobb részben megújult és jeles erőkkel gyarapodott. Fehér Vilmos igazgató és felesége, a népszerű Peéry Ilus lapunk utján üdvözli az újév alkalmából szeretett rákosszentmihályi közönségét. Móricz Pál könyve megjelent. Kitűnő lakostársunk Móricz Pál iró, a Petőfi társaság tagja legújabb kötete, a ,Magyar sirató“ elhagyta a sajtót. A pompás müvet már előzetes megrendelés utján valósággal szétkapkodták, úgy, hogy már csak korlátolt számban kapható a szerzőnél, ki azt saját kiadásában bocsájtotta közre. A munka méltatására még visszatérünk. Enyhület. Szentmihályi Miska bedugta borzas fejét a szerkesztőség ajtaján és megszólalt: — Szerkesztő bácsi! Megenyhült a lég .. . — Mi az, fiam, csak nem akarsz a küszöbön szavalni ? — Nem én, csak mondom, hogy megenyhült, sőt enyhe idő is várható. — Mióta lettél te időjós ?! Honnan tudod ? — Fütik már a kocsikat a szentmihályi villamoson is, meg a várótermeket is! A Nemzeti Asztaltársaság Rákosfalván f. hó 19-én tartotta meg szokásos évzáró összejövetelét a Schaffschnitzer- féle vendéglőben. Az egybegyült tagokat és vendégeket a rákosfalvi dalárda szórakoztatta kellemes és precíz betanulással előadott dalaival. Jókedv, jó hangulat uralkodott minden asztalnál és csak a hajnali szürkület vetett véget a kedélyes összejövetelnek. Újabb rágalmazás. A pestvidéki kir. járásbíróság f. évi december hó 22-én B. 5556/1925. számú Ítéletével dr. Herczegh József Iván községi orvost ötmillió korona i fő és hárommillió korona mellékbüntetésre és az összes .perköltségek megfizetésére, behajthatatlanság esetén nyolc heti fogházbüntetésre ítélte Droppa Henriette ellen elkövetett rágalmazásért. A közvádat képviselő kir. ügyész sulyobitásért felebbezést jelentett be. ^Betörés. Rákosfalván özv. Pollák Gyuláné vendéglőjének pincéjében Karácsony szentestélyén vakmerő tolvajlást kíséreltek meg ismeretlen tolvajok. Tervüket végrehajtani nem tudták, mert munkájuk közben megzavarták őket, úgy, hogy holmijaik hátrahagyásával voltak kénytelenek elmenekülni. A pincében találtak egy húsz literes üveget és egy hátizsákot, a kuglizóban pedig húsz darab egy literes üveget, melyeket úgy látszik meg akartak tölteni. Amerikai rekord. A szakkörök amerikai rekordnak minősitik azt a sikert, amelyet Korompayné Margitay Maris szabászati tankönyve aratott. A kitűnő a műnek a legújabb divat szerint átdolgozott és kibővített kiadása a kiváló szerzőnél is kapható Rákosszentinihályon. Síkos az ut... A szentmihályiak kedves nótája mostanság ez a népdalvariáció: »Széles az ut, nincsen sajka, nem mehetek átal rajta.“ A sár, a viz igen pajkos mókákat müvei velünk, ám mindez a természettől lelketlen ajándék, — nem róla zeng ez ének. Bánt csupán a síkos gyalogút, mily csakugyan kéne a fenének. A hó elolvadt a felszínen, vizzé lön, alatta tükörsima jégréteg. A lakott házak előtt elmehetsz bátran, üres telek következik amott és egymásra bukdácsolunk hárman .. . Éber rendőreink buzgón zargatták a házakban »tulajt,“ — de az elöljáróság — sajna — nem szállíthat tutajt, hogy az üres telkek mellett is épen és szépen, szeges cipő nélkül, eljuthassunk végül, a sarki gázlóig és több sarok után végre valahára, a villamos „gázlóig.“ Több rossz rímet nem rejt e makáma, csak segítsenek rajtunk, nem holnap, de máma. X.ieg'jo'b'b minőségrü. tűzifát, kőszenet legelőnyösebb fizetési feltételek mellett a legolcsóbb árban beszerezheti Prosylvánia Rt. tűzifa- és széncsuzdában. [Telep kizárólag: Rákosszentmihály Máv. állomás Papek József utóda MELEG GÁBOR hörSndös és finom bőráru gyárié Budapest, *\7*IXI. XEá.lcóczi--u.t 11. Kizárólag Jobb minőségik áruk* éró czipők legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L ÉS TÁRSA BUDAPEST, KORQNAHERCZEG - UTCZA I. A Cinkota Hév. Budapest PiiknrlfO ÓMlcitao tiszte- Kerepesi úti állomáson levő UUsUlaa ulUőlido lettel ajánlja tisztán keze t cukorka- és csokoládé-különlegességeit. Rendkívül olcsó árak. Szives támogatást kér ____________________Rosner Hugó. Un til Budapest, Váci-utcza 13. ■ mii Hőrdiszmüáruk, kézitáskák, levél Jl és pénztárcák, selyem-tarsolyok, Imlll gyémantutánzatu és gyászékszerek. Alkalmi ajándékok nagy választékban. Újdonságok modern kézitáskákban a legszolidabb árakon. Tarsolyok a legnagyobb választékban és minden minőségben csakúgy mint háború előtt kaphatók. TELEFON 114 89. <OZÜCS és MÁRKUS —* selyem és csipkekereskedése Budapest, KV lioronaberczeg-utcza 18. sz. Újdonságokban naoy választók Telefon 154-59. Legfinomabb Stearin- es viaszgyertyak, tömjén, mécsesek kaphatók házi es templomi használatra Ecclesia egyházmüveszeti es áruforgalmi r-.t. cégnél, Budapest, IV., Váci-utca 50. sz. ne topogjon, Se ünja magát az utcasarkon. Térjen be egy jó falatra, egy korty jó itókára a 6ABÁNVI FALATOZÓBA Rákosi-nt és Rákóczi-u. sarkán. Üzleti jelszó: jó és olcsó. 1üX“ DROGÉRIA KAMARAI SZÁLLÍTÓ BUDAPEST, Vili. MUZEUM-KÖRUT 5. SZÁM. Gyógyáruk, vegyszerek kozmetikai cikkek legelőnyösebb ________ bevásárlási forrása, HA AS MIKSA harisnya és keztyü különlegességek üzlete BUDAPEST, BELVÁROS HAJÓ-U. 12—14. Nagy választék kötött divatmellényekben, __________kabátokban és poul-owerekben. BA RANYAY VENDEL, ?az.ÄAzSz Budapest, IV. Irányi-u. 25. Telefon Józsel 151-9*. Elvállal szobrászati munkákat, épület homlokzatok javítását, festését, díszítését, műkő-lépcsők, lábazatok, kertivirágvazák, kerítések stb. készítését jutányos árban.