Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-07-04 / 27. szám
mn 4. oldal------------------------y RÁKOS V IDÉKE Főjegyzőnk szabadsága. Krenedits Sándor főjegyző julius 5-étől megkezdi négyheti szabadság idejét és családjával Veresegyházra utazik. Távolléte alatt Rónay Tivadar adóügyi jegyző helyettesíti. Közlekedésünk. A közlekedésünk ügyében felhalmozódott panaszokat, a melyeknek lapunk is állandóan szószólója volt, terjedelmes emlékiratba foglalták és a napokban átnyújtották Valkó dr. kereskedelemügyi miniszternek. A Rákosszentmihály és Sashalom együttes küldöttségét Tamássy József képviselő vezette a miniszter elé, a ki felettébb szívesen fogadta a tisztelgőket, a kérvényt átvette és Ígéretet tett, hogy azt személyesen áttanulmányozza és lehetőség szerint minden méltányos kívánságot teljesíteni fog. Az eljárás eredményét feszült várakozással lesi közönségünk. A testnevelő bizottság ülése. A rákosszentmihályi testnevelő bizottság Krenedits Sándor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a folyó ügyeken kívül a ll-iki budapesti országos ünnepély dolgával foglalkoztak. Leventéink részt vesznek az ünnepélyen. Alakuló közgyűlés. Az országos többtermelő szövetkezet rákosszentmihályi csoportja vasárnap, julius 4-én d. u. 5 órakor tartja a Kaszinó nagytermében alakuló közgyűlését, melyre az előkészítő bizottság különösen azokat az érdeklődő rákosszentmihályi lakosokat hívja meg, akik házat építeni óhajtanának. Az RTK mulatsága. A Rákosszentmihályi Testedzők Köre julius hó 11-én, vasárnap, a Balaton vendéglő összes helyiségeiben, szertára javára dijtekével, tánccal és különféle szórakozásokkal egybekötött nagy kabaréestélyt rendez. Tekeverseny kezdete d. e. 10 órakor. Kabaré kezdete este 8 órakor. Belépődíj személyenként 15000 K. A kabaréelőadás után tánc reggelig. A róni. katli. polgári fiúiskola záróünnepélye. Fényes keretek között ülte meg vasárnap a polgári fiúiskola záróünnepélyét. A gazdag műsor pazar számokból állott, melyek mindegyike a legnagyobb sikert érdemelte meg. A terem zsúfolásig megtelt, a közönség minden szám után percekig tartó tapssal fejezte ki tetszését. A műsort Poldini: „Vadrózsa“ cimü egyfelvonásos operájával nyitották meg. A szerfelett bájos mesejátékot a leánykongregáció tagjai adták elő igen szép színpadon, gazdag, szép ruhákban és kitűnő játékkal, tiszta énekhanggal. A címszerepben Fasoli Lucia bájosan játszott. Grill Angela a herceg szerepében nagy tetszést aratott. Megkapó látvány volt a tündérek kara, kik úgy énekükkel, mint táncukkal emelfék a sikert. A boszorkány szerepét Maiz Edit játszotta hozzáértéssel és tehetséggel. Imponáló volt a vadászok csoportja, mint a többi szereplő is, kivétel nélkül, a teljes elismerést érdemelte ki. Az ének betanítása özv Bállá Ignácné művészi tudását dicséri. A műsor többi része is sikerrel pergett le. Szebbnél szebb szavalatok, az iskola énekkarának énekszámai és a szép ifjúsági színjátékok: „A varázs- gyürü“ és a kacagtató „Halálsugár“ tarkították és emelték a szép műsort. Cudiin Tivadar tanuló sikerült búcsúbeszédet mondott nagyon értelmesen. Jól sikerült a „Hit, hazaszeretet, munka" c. élőkép. Regős József igazgató megindító beszédben búcsúzott el a negyedik osztályú tanulóktól, helyes irányt mutatva az élet utjain, haza- és Istenszeretetre intve növendékeit. Befejezésül a leánykongregáció énekkara elénekelte az Abc cimü tréfás éneket nagy hatással. Nagyszerű munkát végzett ismét Kohajda Margit tanár a tanulók szavalatainak és színdarabjainak betanításával és rendezésével, úgyszintén az egész tanári kar méltó részt vevén az előadás rendezésének terhes munkájában. Színigazgató változás. Azt a váratlan hirt halljuk» hogy Fehér Vilmos színigazgató megvált eddigi kerületétől és igy nem jön többé vissza Rákosszentmlhályra sem, hanem Berettyóújfalun és környékén fog ezentúl működni, itteni kerületét pedig Szabó Ferenc régebbi, ismert színigazgató veszi át, aki a háború előtt Nyitrán működött és a magyar színészetnek egyik érdemes és értékes tényezője. Baleset munkaközben. A helyiérdekű vasutak cinkotai kocsiszínjében Varga József 28 éves lakatost rnoiorszerelés közben a villamosáram megütötte. Súlyos égett sebekkel a szent Rókusba szállították.----------------------------------------------------------------, 27 . aiáffi. Mende Pál BUDAPEST IV.,VACZI-U. 1. Sérfi-ésnői divatáru különlegességek. ! elsőrendű bükk, valódi porosz szón i kapható versenyképes áron. A megrendelést saját lovaimmal házhoz szállítom. Uj vállalatomat a t. közönség szives pártfogásába ajánlom. HLEIft JoiSEF Rákosszentmihály, Remény-utca 21. sz. A Cinkota Hév. Budapest PjibArbs ÓrilíitÓO1 tiszte- Kerepesiuti állomáson levő UUaUIKfl uluolldo lettel ajánlja tisztán keze.t cukorka- és csokoládé különlegességeit. Rendkívül olcsó árak. Sziyes támogatást kér Rosner Hugó. Pénzt folyósít fedezet mellett, átvesz magas hét kamatozássaj a békebeli Mezey Bank és Pénzváltó Üzlet hitelosztálya Budapest IV., Magyar-utca 3. (Kossuth Lajos-utca sarok.) M AGYAR CONFEKTIQ UVEK R. T. Ezelőtt: yNGAR LIPOT BUDAPEST, HV., KOSSUTH LAJOS-UTCZA 2. érő czlpők legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L. ÉS táBSA BUDAPEST, KORONAHERCIEG - UTCZA 1. M BENCZE czipöszaion Budapest, IV., Bécsi-utcza 5. szám. Félemelet Kemény Kallós selyem-, szövet- és női-divat áruháza Budapest IV. Kossuth Lajos-utca 2 szám. BARANYAY VENDEL, VÁLLALKOZÓ2 Budapest, IV. Irányi-u. 25. Telefon Józsel 151-93 Elvállal szobrászati munkákat, épület homlokzatok javítását festését, díszítését, mükö-lépcsők, lábazatok, kertivirágvazák kerítések stb. készítését jutányos árban. Belvárosi kávéház Apponyi (volt Kígyó) tér Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa „LUX“ DROGÉRIA KAMARAI SZÁLLÍTÓ BUDAPEST, Vili. MUZEIM-KŐRUT 5. SZÁM. Gyógyáruk, vegyszerek, kozmetikai cikkek legelőnyösebb bevásárlási forrása, Legfinomabb Stearin- es viaszgyertyák, tömjén, mécsesek kaphatók házi es templomi használatra Ecclesia egyházművészeti is áruforgalmi r-.L cégnél, Budapest, IV., Váci-utea 59. sz. A főváros legelegánsabb ós legdusabb a.-u.toxxxo'bil reiictstxa. LAURIN és KLEMENT vezérképviselete Budapest, VI., -Ä-n.d.r0iss3r-vLt 1© Scheiber ruhák, blúzok, aljak legszebbek, legjobbak IV. EGYETEM-U. 7. és legolcsóbbak. \