Rákos Vidéke, 1926 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1926-04-11 / 15. szám
15 szám RÁKOS VIDÉKE 3. oldal. Halálozások. Bedzsula István ny. m. kir. rendőr- ejlenőr, hosszú szenvedés után meghalt Rákosszentmihályon. Eveken át volt templomunk harangozója és sekrestyése, majd pedig ettől is visszavonult és csendesen éldegélt templomutcai szép villájában. Hetvenkét évet élt, özvegye gyászolja, de kegyelettel emlékezik meg róla a rákosszentmihályi r. kath. egyházközség is, melyet sok éven át híven szolgált. — Károli Gyula, a volt gödöllői Erzsébet szálloda és vendéglő széles körben népszerű és ismert utolsó vendéglőse, 47 éves korában, hosszú szenvedés után meghalt Gödöllőn. Nagy részvét kísérte utolsó útjára. — Egy másik általánosan ismert gödöllői vendéglős is elhunyt a napokban, Albert Ferenc, mogyoródi szőlősgazda, kit 64 éves korában ragadt el a halál Mogyoródon. Vetitettképes szakelőadások. A Rákosszentmihályi és Sashalmi Postatisztviselők Egyesülete a programm- jába felvett kulturális működését községünkben azzal kezdi meg, hogy a nemzetgazdasági szempontból nagy horderővel biró baromfitenyésztésről vetitettképes szakelőadásokat tart, melyet később egyéb tárgyú előadások fognak követni. A vetitettképes szakelőadásokat Szécsényi István postafötiszt, mint az Országos Baromfitenyésztő tanács szakelőadója fogja megtartani. Előadásában a sikeres baromfitenyésztés összes feltételeit ismerteti s rámutat a tennivalókra, amelyeket a modern fejlődés a baromfitenyésztés terén megkíván, hogy a baromfitartás a háztartások hasznot hozó tényezőjévé váljék. Bemutatja színes képekben a baromfi fejlődését a tojásban, keltetést, nevelést, a külföldi nagy, modern telepek berendezését, a létező összes baromfifajtákat, a különböző ól tí pusokat, a baromfiak és termékeik értékesítését stb. A mintegy 100 vetitettkép és az azokhoz készített szakszerű, modern szellemű előadás igen nagy figyelmet érdemel. Az előadáson részt vesznek: Békessy Jenő, az Országos Baromfitenyésztő tanács elnöke, a földmivelésügyi minisztérium IVa. ügyosztályának vezetője, úgyszintén báró Szalay Gábor és Eber- hardt János postafőigazgatók és még számos előkelő személyiség a fővárosból. Az előadások sorrendje: április 14-én, délután 5 órakor a Korzó-mozgóban (Rákosi-ut) a rákossszent- mihályi iskolák részére, április 16-án, délután 3 órakor a sashalmi mozgóban (József főherceg-ut) a sashalmi Iskolák részére. Felnőttek részére április 16-án, délután 6 órakor a Világ-mozgóban. Az előadást a rendezőség az említett időpontban pontosan kezdi, miért is a közölt időre leendő pontos megjelenést kér. Belépőjegyek ára: felnőttek részére 10.000 korona, gyermekek részére 3000 korona személyenkint. \z előadások tiszta jövedelme a rendező egyesület kultur- ilapja gyarapítására szolgál. Jegyek előre válthatók a rákos- tzentmihályi és sashalmi postahivatalokban és az előadás lapján a mozgók jegypénztáránál. Háromszáz — nem nyolcszáz. Rákosszentmihály (épviselőtestülete legutóbbi közgyűlésén a vakokat gyá- nolitó egyesület részére háromszázezer korona adományt tzavazott meg, az erről szóló tudósításunkba azonban I helyett 800 ezer korona került. Az igazság kedvéért neg kell ezt említenünk, mert bár a 3-ast rossz világításnál könnyű 8-nak nézni, de azért a 300 mégsem íyolcszáz. Jelenet. Ragyogó, napsugaras, tavaszi reggel. A poros tákóczi utcán szép svájci tehenet vezet egy mezitlábos fiú. i gazdája a gyaloguton baktat utánuk. A Biróné vendéglője áján egyet gondol a sárga-fehér foltos négylábú tejcsarnok, negfordul és ügetni kezd visszafelé. Az erős siheder nem bir 'ele, de nem is hagyja magát, belekapaszkodik a kötöfékbe fi megveti a lábát. A tehén erősebb, vonszolja magával, luzza, taszitja a merevlábu fiút és mindgyorsabb iramba :ezd. Az állat a Szentháromság képnél befordul a Szentkorona itcába, de nem messze jut el, mert a gazdája futólépésben itóléri, eleibe kerül és a -vasvégü, hatalmas furkós botjával így veri orron makacs jószágát, hogy menten meghasad a »őre és hosszú csikban orrán-száján piros vér serken. A zegény állat erre megadja magát. A fiú a kötőféket az orrára savarja és most már könnyűszerrel vezeti visszafelé. Békén táladnak ismét, amerre jöttek, de a Fürdő-utcáig sem rnek el, ismét csak visszafordulnak. Ezúttal azonban nem tehén, hanem a gazdája akaratából. Megint csak be- ordulnak a Szentkorona-utcába és mennek-mendegélnek a Tflllamos főzőedények, főzőlapok, vasaló, porszívó, mo* * tor, csillár, izzólámpa. Elsőrendű minőség. Kedvez fizetési feltételek! A „Phöbus“ rákosszentmihályi raktárában (Rákosi-ut 46 szám.) Felvilágositással szolgál a Phöbus irodája. Schmideg szőmeház BUDAPEST IV., PÁRISI-UTCZA 6. SZÁN. Szörmekülöniegességek, kabátok dús választékban. Megóvásra vállal mindennemű szőrméket. Átalakítások, javítások jutányosa«. LIPCSEI VILMOS RUHA, PONGYOLA és BLÚZ KÜLÖNLEGESSÉGEK ÁRUHÁZA BUDAPEST, IV. KÉR KIGYÓ-TÉR 4. SZÁM Mends Pál BUDAPEST IV..VACZI-U. 1. férfi-és női divatáru különlegességek. Ön kedvező részletfizetési feltételek mellett vásárolhat vagy rendelhet átmeneti ás tavaszikabátokat férfi, flu és leánykák részére, tiszta gyapjú- szövetből a legjobb kivitelben, az országszerte ismert és njból megnyílt (a volt Kossuth Lajos-ntcai) Wolf ruhaáruházában most IV., Geriéczy-utca 1. szám. Külön mértékszerinti szabóság, jri rcnM • 10á __CQ Kü lön gyermekrnha osztály. ILLtiUlt- IZ** Uo* grilliánst, ! kÄbooo Urosshändler J. Budapest, IV. Semmelveis-utca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédló-, urí- és szalon-berendezésekben. aranyat, legtöbbért V8SZ platinát, CPUU/ADT7 ezüstöt, ÄUnitAR \L ékszerüzlete. Muzeum-körut 21 Telefon J 103-73. NŐI felöltök, estélyi és utcai ruhák meglepő olcsó árakon REICH HENRIK czégnél Budapest, IV., Egyetem-u 9, Tetőtől talpig ruház az újból megnyílt TULIPÁN gyermekotthon áruház »er- Raktáron vannak az összes gyermekruházati cikkek (csecsemőtől 18 éves korig) Igen jutányos árakban. ízlésben minő- 81 Á ^ 111 ^ ségben, megbízhatóságban w SS7. w «si , cég a régi! UJ HELYISÉGE; IV* kér., Apponyi-tér 5. szám. Belvárosi Takarékpénztár épület. Kitűnő o és uj badacsonyi és izsáki her ISISE