Rákos Vidéke, 1925 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1925-02-08 / 6. szám

XXV. évfolyam,

Rákosszentmihály, 1925 vasárnap, február 8. 6. szám.

RÁKOS VIDÉKÉ

tArsadalmi, közigazgatási és közgazdasági hetilap. bAkosszentmihAly NAGYKÖZSÉG és SZAMOS egyesület hivatalos lapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési Ar: Egész évre 120000. K Fél évre: . . 60000. „ Negyedévre: 30000. „ Egyes szám ára 3000 korona

Hirdetéseket felvesz a kladóhlvaiaí.

Megbolondult a vámsorompó.

Nem cifrázzuk a szót, nem elmélkedünk hangzatosán egymásba kapcsolódó mondatokban, nem panaszkodunk, nem átkozódunk, csak szépen, nyugodtan ideiktatjuk, ide helyezzük a nyilvánosság napvilágába, embetek okulására, sőt — mondjuk ki nyíltan — országvilág csúfjára azt a vérforraló, arcpiritó, kezet ökölbe szorító panaszos levelet, amely néhány nap óta megrontja az étvágyunkat, megmérgezi álmainkat és undorral és utálattal tölti meg lelkünket, valahányszor csak elhalad velünk a vicinális villamos a Kerepesi-utón, az újonnan pingált és finánckézböl polgári kezelésbe került vámsorompó előtt. Bosszú, büntetés és elégtétel legyen, hogy itt csufoskodik mindazoknak szégyenére, akiket az eset körül felelősség terhel. De hadd szóljon a panasz önmagáért:

Kedves Rákos Vidékei A minap, családi ünnep alkalma feleségemmel, gyermekeimmel együtt Rákos- szentmihályra hozott. Igen boldog órákat töltöttünk a nagyapa házánál, ahol számos barátja és tisztelője osztozott velünk a mi kedves örömünkben. A vacsora hosszúra nyúlt, — repül az idő ott, ahol szeretik egymást az emberek, — bizony hamarosan le kellett mondanunk arról a tervünkről, hogy az utolsó vonattal hazatérünk a fővárosba. Arról se lehetett szó, hogy ennyi vendéget elhelyezhessenek éjszakára, de nem is volt rá szükség, mert hiszen gondoskodtak róla, hogy az éj folyamán kocsin hazamehessünk és másnap idejében dolga után láthasson mindenki.

Jóval éjfél után fel is kerekedtünk és vidáman elkocogott kocsink egészen a vámsorompóig. Itt azonban szörnyű meglepetés várt reánk. A vámőrök nem nyitották ki a sorompót és nem eresztették tovább a kocsit azzal a megokolással, hogy éjszaka nincs vámfizetés, tehát ott kell maradnunk reggelig, amig a pénztárt megnyitják. Se kérés se követelődzés nem használt, végre is hosszú vita után le kellett száilnunk és a kocsit visszaküldve, gyalogszerrel kellett feleségemmel, leány- gyermekeimmel a hűvös éjszakábanghazabandukolni az alaposan hosszú és reumás lábaimnak kiválóan kellemes és kimerítő utón. Mondanom sem kell, hogy a kocsin semmi néven nevezendő portéka, áru, csomag, elemózsia nem volt, pusztán csak mi utasok töltöttük meg azt, Hát én t. szerkesztőség, többé vacsorára nem megyek vámonkivtili területre. De azért elpanaszolom az esetet, mert az a gyanúm, hogy itt kötelességmulasztás történt. Lehetetlen, hogy ilyen szabály legyen érvényben, amely éjjel nem engedi meg, hogy személy szállító alkalmatosság áthaladjon a vámsorompón. Ha jogos és alapos a gyanúm, akkor itt borzasztó vétség történt, amely kérlelhetetlen megtorlást követel. Ha pedig a vámosnak volt igaza, akkor gratulálok a vámonkivül élő

„intelligens, fővárosi“ közönségnek. Ezzel a fáradsággal a Balkán fenekén, sót akár a dzsungelben is lakhatnának. Mellesleg arra is kiváncsi vagyok, hogy ha éjjel beteget akarnának hirtelen kórházba, szanatóriumba szállítani, ha speciálista orvosért, tanárért akarnának berohanni, ha akármiféle fontos dolog szólítana a fővárosba valakit éjjel, haldokló rokonához stb., mit tennéneka hajthatatlan vámsorompóval? Vagy keressük a vigabb oldalát! Nem mostanság, hanem jobb időkben, vig társaság kedvre pezsdül és mint Budapesten gyakori, éjfél után felkerekedik és szórakozást keres. Nyáridőben Angolpark, miegymás gyakran lát ilyen vendégeket. A vámvonalon kivül lakó kulturembernek ilyes gerjedelmei nem lehetnek, mert ő csak akkor fővárosi, amikor naphosszat bent dolgoznia kell, egyebekben kirekesztett pária, aki a vámszedő ur álmát meg nem zavarhatja, a vámőr kezébe pedig le nem szúrhatja azt a pár garast, ami vám cimén a kocsi után jár.

Talán hasznát veszik t. Szerkesztőség, ennek a panasznak, amely — úgy hiszem — az egész közönséget melegen érdekli. Bogozzák ki ezt a csomót, ha tudják és akarják; bizonyos, hogy esztelen és szívtelen ember kötötte csomóra.

Tisztelettel Bus családapa.

Ehhez a levélhez valóban kevés a mondani valónk. Evekkel ezelőtt a megboldogult Gorecky Zsigmond IV. | kér. elöljáró esett át hasonlóforma kalandon. Családostól e sorok Írójánál volt látogatóban és éjjel a mi hintónkon távozott haza. Akkor még pénzügyőrök vigyáztak a vámra és pénzügyi hivatalnok volt a vámszedő. Vele is éppen úgy tettek, mint a „Bus családapával." Csakhogy ő — szegény — hatalmas férfiú volt, testben és lélekben kemény, erős, imponáló. Hangja zengett, zúgott, mint a szélvihar. Mikor meghallotta a vámos hitvány beszédét, kieresztette és olyan spektákulumot csapott, hogy a vámpénztáros, aki ez emeleten levő lakásában aludt, felriadt reá, ijedten szaladt az ablakhoz és lekiáltott, hogy eresszék be a kocsit. Az esetet akkor a pénzügyigazgatóságnál panasz tárgyává tettük. Az elöljárótól bocsánatot kért a hivatal fővezetősége és értesítést küldött, hogy a közegek helytelenül jártak el; nincs olyan rendelet, mely az éjjeli beutazást tiltaná. Csak az áruk elvámolása szünetel éjszaka, ez ellen pedig senkinek sincs kifogása.

Úgy látszik, azóta megint visszaesett a vámsorompő a régi bűnbe és megint elvesztette a józan eszét. Most a főváros hatósága dirigálja, — oda folyamodnak tehát, hogy térítse eszére a megkótyagosodott vámsorompót.

Közügy, még pedig fontos közügy ez, tehát az elöljáróság, képviselőtestület és járás-hatóság közbenjárását is kérjük és méltán elvárjuk, hogy hasonló szégyenletes tréfák véreinkkel meg ne történhessenek.

Lapunk mai ma 8 aldai*