Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1924-03-09 / 10. szám
. 10 szám. RÁKOS fflIDÜKB 3. oldal felolvasásokat. Imával kezdődött, imával végződött a munka, az Isten segedelmét mindenkor kikérték. Amikor a fonásnak vége volt, akkor rendesen kis batyubál-mulatságot rendeztek ; és ezzel befejeiődött a fonás s megkezdődött a másik $ munka. A megfőni fonalat lemotollázzuk, vagyis matringokba j szedjük össze. Belekerül a szapulóba, ahol a fonál megsár- ? gul, megpuhul, megtisztul és felállítják a szövőszékeket, mert | hiszen hajdanáben minden polgárházban volt szövőszék. Fel- ? húzták a fonalakat és megkezdődött a szövés. A megszőtt j vásznakat végszámra leszedik a szövőszékről és akkor kerül • a fehérítőbe. A fehérítő egészen egyszerű. Az egész végeket < kiterítik a gyepre, napos időben, naponta többször végig- \ öntözik és megforgatják s ezt mindaddig cselekszik, amig a vászon teljesen meg nem fehéredib. Fonalat lehet termelni nem csak kenderből, hanem • lenből és csalánból is. Csalánfonalakat rendesen durva vászonra használjuk. Ugyanaz az eljárás, ami a kendernél. A len azonban külön természetű növény, amely inkább a hűvösebb éghajlat alatt tenyészik, a felvidéken, a mi száraz és meleg talajunkban nem ajánlatos. Itt leginkább — ha foglalkozunk vele — csak magtermelés céljából ajánlatos, mert a meleg talaj és éghajlat miatt a szálak alacsonyak maradnak. Ami a kendet fi jt illeti, többféle van ebből is, mint minden más növényből. Van ola^z fajkender, van orosz, de azért nálunk, Magyarországon, a legjobban bevált és leg- leginkább kulíivált az ugvnevezett apatini kender. Ez adja nálunk a legfinomabb szalkendert. Ettél a látszólagosan sok dologtól nem kell megijedni, mert ha v. laki nem is akarja feldolgozni, bármikor jó pénzért eladhatja a kendertermését és jó hasznot biztosíthat magának. Nem csak a gyárak veszik meg, hanem a község maga állít fel szövőszékeket, csakúgy, mint a legtöbb község az országban s a Rákosszentmihaiyon termelt kendert a községi szövőszékeken dolgoztatjuk fel. sU HÍREK. gaagaESssaKxgfrgggv; A plébánia javára. A plébánia építésének alapjára Lauer Gyuláné szül. Spannraft Paula 10.000, Wili- goszky Ede 50.000 koronát adományoztak szerkesztőségünk utján. Ugyanarra a célra Reinhardt Ádámné 25.000 koronát adományozott. — Isten fizesse meg. Március 15-dike. A Rákosszentmihályi Nagykaszinó vezetősége, a Mansz. és az Arany János kör elhatározták, hogy március 15-ét együttesen ünnepük meg a kaszinó dísztermében ugyanaznap d. u. 4 órakor. A hazafias ünnepélyen mindenkit szívesen látnak. Tűzoltó bál. Ragyogóan diszitett terem . .. Nemzeti színek, magyar hiszekegy, tranzparens, füzérek, ékes címerek ... Zsúfolt termek, szép, kedves, lelkes, vidám közönség . . Pompás muzsika, nagyszerű hangulat. Mindenki járja a táncot kedvére Lányok nem ülnek, asszonyok táncra perdülnek .. Estétől reggelig áll a bál, zeng a zene, harsan a dal. . . Pompás, kitűnő mulatság volt. Tűzoltóink, magukhoz füven, kiteltek maguké t, közönségünk, magához méltón, helyt állott emke> ül. A pénztár dús bevételtől dagadt; másnap, vasárnap, tégen elharangozták a delet s a csatá helyén még mindig vidám, mámoros kompániák folytatták a murit. Farsang vége volt, tűzoltó bál volt, jó mulatság esett, amint illett. Hymon. Kimer Oszkár kereskedelmi minisztériumi főtiszt, régi lakosíársunk és felesége, néhai Pirsching Lujzika f a, Kimer György máicius 9-én, vasárnap tartja eljegyzését Hofer M. ncikávat, Rákospalotán. (Minden külön értesítés helyett) Ifj. Varga Sándor, Varga Sándor közismert mátyás- földi és budapesti kereskedő fia, március negyedikén házasságot kötött Szikora Mancival, Szikom Zoltán szerkesztő, mátyásföldi lakos bájos nevelt leányával a fasori református templomban. A boldog párt elhalmozták szerencsekivánatokkal — Ugyancsak a mátyásföldi társaság örömhíre, hogy Haidekker Sándor gyáros és felesége, szül. Mifterdorfer Gabriella fia. Sándor, eljegyezte Saxlehner Kálmán forrás-tulajdonos és fele- : szül. Haggenmacher Emma leányát, Mariskát. A két közbec1. ülésben élő család rengeteg tisztelője vett részi az üdvözlők seregében. Jóval a napiáron alul ott tfizilát a Rákosmenti Fakereskedelmi r.-t Sashalom, Nagyitce állomás területén. Telefon József 28-79 TAVASZI újdonságok nagy választékban feltűnő olcsón kaphatók Scheiber modell háza, Eqyetem-n 7. Rákosszentmihályi Takai ékpénztár R.-T. Rákosi-ut és Bizalom-u. sarok. Telefon : 23. Legelőnyösebben nyújt kölcsönt. Betétekre magas kamatot fizet. Heti kamatra legmagasabban helyez ki többszörös fedezettel. Tőzsdei megbízásokat lelkiismerete se n elintéz. Értékpapírok vétele és eladása. Áru osztály s Piaci áraknál 5 20 százalékkal alacsonyabb áron kapható : cukor, kávé, só ecet, tűzifa, szén, burgonya stb. Ingatlanforgalmi osztály : Bérhazak, családiházak, villák, földbirtokok, szőlők adásvételének közvetítése az ország egész területén. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig és d. u. 3~6-ig. RiáiKüiőü, jó minőségben legolcsóbb árban Meleg Gábor és utíiádák bőröndös és bér- díszműáru készítőnél, Budapest, (Belváros) Váczi-ulcza 65 az uj "'éjosnázával szemben. Gero Jenő és Társa „Böser“ lllat*zertár, Semmelweis utca Í9. sz. (Rösei-bazár, a kapu alatt balra.) „Occassio* ajándékokban. Illatszerkőlöulegességek, kötszerek, gummláruk, óvszerek, manicure és pedicure készletek. Toilett cikkekk. Háztartási cikkek. Telefon h<vó: 71 35. Tűzifa, épület, asztalos és szerszámfa építkezéshez szükséges minden cikk a legolcsóbb napi áron Adl^r •?. fakereskedö, Rákorf-z*nmuháiy, Rákóczi-ufca !4. DiJTALAM SZEKGRV03I VIZSGÁLAT d. e. 7,12-l-ig, d. u. 4-6-ig. IjREFRACTIO“ speciális látszerésieti intézet Budapest, IV. Szervita-tér 6. Ifj. Vajda Dezső cégnél IV. Petőfi Vándor-utca * 8. szövetek-, selymek- és mosóárukban az occasio megkezdődött. Forgalmas helyen, nagyjövőjii, hatszázas, termő* gyümölcsfa», jó kéri- ^gjglí olcsó építkezési lehetőségl téses, kisházikós gél, Ha*halmon, a Gi* Maróthy Béla zeiia-uti villa- ciirrAecn darin 8 r*8zben Jó ér* mos állomásnál SlSl yUöcII oicHJUj tékpapirral is fizethető. Budapest, Erasébet-körnt 86. Görög. Gőzre berendezett kelmefestő és vegytisztító. Női-, férfi-, gyermekruhák, kelmék selymek, fonalak festése és tisztítása. Gyásztuha 24 óva alatt készül. Rákosszentmihály Uj-utca 25. (József-utca közelében.) Fiók: Netling Katalin üzlet Rákosi-nt 46. „LUX“ BÄOGER1A ■ KAMARAI SZÁLLÍTÓ RUDAFES?, WMI. MUZEUN-KÖRUT 5. SZÁM, Gyógyáruk, vegyszerek kozmetikai cikkek legelőnyösebb bevásárlási forrása, Művirág- és tollBBEkásRŰket lányokat azonnal felvesz Szekutesz Ede müvirágkészitö Budapest, IV. kerület Korona herczeg-utca ÍR.