Rákos Vidéke, 1924 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1924-12-28 / 52. szám

52. szám. BffgöB WIDfllB 3 oldal. alkalmával jgaz< lásra történő felhivás esetén, annak kész­séggel tesz eleget, mert ezen eljárás nem a közönség zak­latása, hanem érdekeinek védelme érdekében történik Ezt mindenkinek meg kell é teni s ezéit teljes biza­lommal fordul k a tekintetes Elöljárósághoz, hogy társadalmi utón és a saj óban szál jón síkra az ellenkező felfogás kkal szemben, Imgy vállve.ett s kölcsönös bizalmon alapuló, megértő munkával a kivánt és el nem maradható eredményt mielőbb sikerüljön elérni E eknek előrebocsájtása után, kérem a csatolt rende­letnek a szokásos mt.don való a/o< nali kihirdetését és az ennek megtörténtét igazoló helyhatósági bizonyítvány hala­déktalan megküldését. A világítási vállalat ellenőrzése céljából kérem közölni a vele kötött szerződés ezen pontjait, meiy a kibocsajott rendelettel vonatkozásban van, s a helyi megbízott nevét és lakását, aki az üzem menetéért felelős, akihez a közvilágítás körüli zavarok elhárítása és az esetleges javítások és pótlá­sok eszközlése végett fotdulni kell.“ Egyidejűén az alábbi rendeletet bocsájtotta ki Gergely dr. rendőrtanácsos: „Rákosszenlnvh ily és Sashalom községekben, valamint Cinkrta község területén fekvő Ó es Uj Mátyásföld telepeken az utóboi időben sűrűn előfordult besurranó lopá-ok és betörésekkel veszélyeztetett köz és vagyonbiztonsági állapotok megjavítása erdeiében egyéb rendőrhatósági intézkedéseken kívül szüksége mutatkozik annak is, hogy a községek elöl­járóságai, világítási vál ala'ok és az e > litett területeken lakók is megtegyék s-ját érdekükben a szükségesnek mutatkozó övi*.te/kedéseket s ezért a 39820/1921. számú B M. rendelet 38. §-aban gyökerező jogomnál fogva a következőket rendcum el: 1. §. Rákosszentmihály és Sashalom községekben, valamint ó és Ujmátyásföldön a közvilágítás a vilagitasi vál­lalatok áltat pontosan kiszolgáltatandó akként, hogy az utcákon és köztereken levő valamennyi égőtest viiágo-sagot szolgál­tasson azon idő alatt, melyre a világítási vá.lalatok kötelezett- sege fennáll. 2. § Azon helyeken, ahol a lámpagyuj'ás és eloltás ideje szeiződésszerüleg szabályozva nincsen, a közvilágítás az esti szürkület beálltától virradatig szolgáltatandó. 3 §. A világítási vállalatok tartoznak a közvilági áshoz tartozó vezetékek és égőtestek áramszolgálta’ó üzemképes­ségét 88ját közegeik áltat állandóan ellenőri, tetni s minden általuk észleli vagy hatóság által tudomásukra adott hiányt haladéktalanul es azonnal pótolni es illetőleg kijavítani. Minden mulasztásért a vállalat vezetője felelős. 4. § Az 1. § ban megj lolt teiületeken minden lakó­ház kapuja vagy bejárata október hó 1-töl március hó végéig esti 7 órától reggel 7 óráig, április hó 1-től pedig szeptember hó végéig esti 9 órá ól reggel 5 óráig bezárva tartandó. A kapuzárásért a háztulajdonos, főbérlö vagy ezeknek a kapu kulcs kezelésével megbizotlia felelős. 5. § A nem nyílt utcára szóló üzletek kapui az illető Üzletre érvényben lévő zárási ideig nyitva, azontúl pedig szintén bezárva tartandók. Mulasztásért az üzlettulajdonost terheli felelősség. 6 §. Aki a jelen rendelet 1 5 §-aiban foglalt rendőr­hatósági tilalmat megszegi amennyiben cselekménye sulyoabb beszámítás alá nem esik, kihágás követ el és az 1921. évi XXVIH t. c- 4. § ának 2. bekezdése, valamint a büntetőjogi értékhatároknak es a pénzbüntetés és pénzbírság mértekének újabb felemelése tárgyában a m. ktr. Ministeriumnak 5 i4ü 924. M. E. szám alatt kiadott rendeiete 5. §-án<»k 4. bekezdese érte mében 500.LC0 K. azaz ötszázezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel, behajthatatlanság esetén pedig 5 napig ter­jedhető elzárással fo, büntettetni 7. § Jelen rendeletem a közhirrétételt követő 24 óra elteltével lép hatályba." Reméljük, hogy ezek a rendelkezések, amelyekhez a rendőrhatóságnak egyéb más hathatós intézkedése is járul, — mihamarabb meghozzák a kellő eredményt és visszaszerzik lakosságunknak ugyancsak alaposan meg­zavart nyugalmát. Kellemes karácsonyi ünnepeket ós boldog uj évet kivan nagyrabecsült megrendelőinek, jóbarátainak és ismerőseinek STRÓBL mester* IflAllllvilt a régi üzletemmel szemben újonnan berendezett fűszer, csemege és bor­kereskedésem. Nagy választék. Déli gyümö csők, conser­ved befőttek, Koe&tiin teasutemények, likőrök, Törley pezsgő «in*ula--áruk es cukorkák, valamint az öszes fűszer- és csemegearuk — Borárak: ■ lit asztali 140(10, egri siller löüüo, „Uj" Rizling 17000, Móri ezerjó 18000 Nemes kadar 180U0. Váci püspöki pecsenye- és asszuborok a legolcsóbb napi árban. nEKNEK tlttlL kereskedőnél, • akos>zeiitniihaly, Rákosi nt, 08 Telefon 15. Rákosszentmihályt Takarékpénztár K. i. Rákosi-ut és Bizalom-u. sarok. L'eletou : 23. Legelőnyösebben nyújt kölcsönt. Beletekre magas kamatot fizet. Heti kamatra legmagasabban helyez ki többszörös fede­zettel. Tőzsdei megbízásokat lelkiismeretesen elintéz. Értékpapírok vétele és eladása. Ára osztály: Piaci áraknál o 2u százalékkal alacsonyabb áron kapható : cukor, ká^é, só ecet, tűzifa, szén, burgonya stb. Ingatlanforgalmi osztály : Bérnazak, csaladihazak, villák, földbirtokok, szolok adásvételének közvetítése az ország egesz területen. Hivatalos órák: d. e. 9—12-ig és d. u. 3—6-ig fíÍ(]íKllíO& í° minósegben legolcsóbb árban DíiöndÓK Meleg Gábor ß't lltiläflftk bőrőndöa és bőr dKzmüárn «0 UlilflUdá készítőnél. Budapest, (Belváros) Váczi-utcza 65 az uj v*»"snazaval szemben. T üzifa, CKE3JRO J\E-2STO nB6serH illan«zeriár, Semim-iwei.<» utca 19. ez. (Rősei-bazar, a kapu aiatt Dalr...) lllatszerkülönlegességek, kötszerek, gummiáruk, óvsze­rek, manicure es pedicure készletek. Toilett cikkekk. Háztartási cikkek. 'Ietetőn h.vó: 7t 35. Holölt »»ö*ft»t árpl* feltűnő olcsó áron. eplkiei, asztalos és *zer*zamfa. építkezéshez szükséges miauén cikk a legolcsóbb napi áron Adl« r J. fakeresktdo, Ráko>*z< n rmhaiv. Rakoczi-uica 4 ft Al SZEM0RV09I VIZSGALAT U IJ I R »R ■* d. e* ‘/,12-UíBi d. u. 4-6- g. |,REFRACTlO‘* specials latszeies.eti inie/et Budapest, IV. ____________Szervita-iér 6____________________ A főváros legoiegansabb es legdusabb efu/t© xaa. o"b . 1 rajtára LAUBIN és KLEMENT vezerkepvlseieto Budapest, VI^ Andrásgy-ut 3.0 jtfttmrag- « tollmunkasnöket lányokat azonnal felvesz Szekulesz Ede müvuágkeszitö Budapest, IV. kerület K ornn a h? rryep-iitraIR________________ J. UX“ DüOGEElA KAMARAI hZAluLITÓ BUDAPEST, kill. IUlZElM hOHIJT 5. SZÁM. Gyógyáruk, vegyszerek kozmetikai cikkek legelőnyösebb _________________bevásárlási forrása, HíaK invcof Rakosszemmhaiy (Ehmann-telep) Ber- Ukitll JUZSBT rsényi-u. 10. leleten 7. BUDAPEST VII. laboru ok-utca 8 Telefon: Józset 93—59. i édonnt oc cíoroln Elvállal minden e szakmába vágó mun- LBIlyUd Kő OIBIbIU úgymint: központi fülest, szel­lőztetést, légszesz, vizvezetek, fűid« szoba, angol ciozet, szívó, nyomó, kézi-ét motor-hajtási szív* ttjukat csator- ó/asok és mindern* mü épület císzmü bádogos munfcá- ____________javítások ictár\osaff eszközöttefnek ée EEHOVITZ Mot-, potjola- éi rola-Mlíiilepsseget gyártása aagycaa Budapest, IV. Párisi-utca 4. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents