Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-03-17 / 11. szám
XXIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1923. vasárnap, március 17. il. széni RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS rAkosszentmihályi és rákosvidéki egyesület és testület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 800.— K Fél évre: . . 400.— „ Negyed évre :200.— „ Egyes szám ára 20 korona. Hirdetéseket telvesz a kiadóhivatal. Március 15. Irta: György Lajos. Hetvenöt esztendő futott el azóía, hogy a magyar nép ősi ereje, szenvedések ttizében edzett hite és akarása tetté izmosodott, lelke mélyén pislogó parázs a Kelettől-Nyugatig száguldó titokzatos vihar szelétől lángra lobbant s beragyogta a csillag- talan magyar éjszakát. Ez a láng hosszú esztendőkön át örök mécsesként csillogott emlékező szivünk mélyén és minden évben e fény mellett róttuk le áldozatunkat, kegyeletünket, a múlt hősei és nagyjai iránt. Hetvenöt esztendővel ezelőtt tavaszi szellő fodrozta nemzeti zászlóinkat, tavaszi öröm lendítette előre hosszú, téli álmából ébredt nemzetünket. És a tavasz, március beköszöntése szimbólummá lett; március a szabadság, az ébredés szépséges jelentése maradt mindörökre. Március 15-ike legszebb nemzeti ünnepünk. Ilyenkor zászlókat bontunk, kokárdát tüzünk mellünkre, beszélünk, énekelünk. Ünneplő kedvű, lelkesedő fajtánk becsületes őszinteséggel rója le a kegyelet és hála adóját, átérzi a nap jelentőségét, érzelmes szívvel tekint vissza a dicsőséges múlt felé. Csak egyet mulasztunk el minden esztendőben. Elmulasztjuk a komoly elmélyedés perceit. Mikor végig ünnepeltük e napot, mikor magyar nótákat énekelve szétoszlottunk az ünneplő helyekről, akkor a tavaszi este csendjében álmokat szőttünk múltról, jelenről, jövendőről, álmokat, délibábokat kergető, játékos magyar szivünkkel. Nem igen vizsgáltuk a múltat s jelent, hogy azokból tanulva, okulva, megvilágítsuk nemzetünk jövendő útjait Csak a megpróbáltatások évei, ezek a szomorú, uj magyar tavaszok késztettek bennünket komolyabb elmélyedésre. De most is inkább a szélsőségek színeit látjuk, vagy a csüggedés sötétségét, vagy a gondtalan, bohó tervezgetés csalfa délibáb képeit. Pedig e nap igazi és méltó ünneplése az lenne, ha kegye- letes érzéseink mellett, a szív hangjai mellett a lélek is megmozdulna, fölszárnyalna a magasba, idők és sorsok fölé, hogy onnan tekintsünk le a történelem, a magyar sors évezredes szakaszára. Az emberi szellem fejlődését vizsgálva, a fejlődés örök törvénye és igazsága bontakozik ki lelki szemlélődésünk előtt. Nemzetek bukásának okai között ott látjuk a legnagyobbakat, a gyöngeséget, az elkorcsosulást. De azt is látjuk, — és ez az élet igazsága és nagyszerűsége, — hogy a bukásban, pusztulásban leginkább csak a hitványság, az álérték semmisül meg és a valódi értéket a történelem átmenti a jövő számára. Ez a fejlődés törvénye és ; a fejlődés belső ereje a romboló és épitő erő. A j görög kultúra ható erejét, tiszta szépségét, igazságát * megtaláljuk Róma kultúrájában, a korcsuló Rómát í megsemmisíti a friss népek nyers ereje, de Róma kultúrájának igazsága tovább él és hat Nyugat népeinél és ami tiszta és szép volt e nagy nemzetek szellemi életében, az csodálatos másod virágzást ért a renesszánsz idején. Ha ezekből a gondolatokból indulunk ki és vizsgáljuk nemzetünk történetét, akkor az látjuk, hogy a magyar nemzet is történelmi hivatást teljesített, amikor egymást pusztító népek között, elfajult, korcs nemzetek bukása után megalapította a Kárpátok medencéjében a magyar birodalmat. Ami a környező népek kultúrájában szép és igaz volt, azt átvettük, magunkévá tettük. És történt ez az erő és rombolás utján, de az építés biztos Ígéretével. Az uj hazában teljesítettük történelmi hivatásunkat, a béke őrei, a nyugati kuliura védői lettünk Keleteurópa bástyáján. Vájjon mikor jöttek a megpróbáltatások, milyen okokra vezethetjük vissza nemzeti életünk egy-egy katasztrófáját ? Két fő okra. A nemzeti erő gyöngülésére és történelmi hivatásunktól való eltérésre. Valahányszor nagyobb teret engedtünk idegen szellemi befolyásoknak nemzeti erőnk rovására és az igazi értékek helyett hamis, elfajult eszmék, irányzatok térhódításának adtunk helyet magyar világunkban, valahányszor a nyugati kultúra védelmét Nyugat iránti feltétlen és gyáva szolgasággal tévesztettük össze, mindannyiszor egy-egy Mohács fölött sirathattuk az elvesztetteket. Sirattuk Mohácsot, majtényi síkot és Trianont. De nemzetünk nagyra hivatottsá- gának épen az a biztos jele, hogy annyi veszély ellenére is megmaradtunk és a bukás után mindig eljött a feltámadás napja. így jött el, több százados szolgaság után 1849. március 15-ike, az erők föltörésének, egyesülésének, a nemzeti öncéluság fölismerésének diadalmas napja. Egységbe forrt a nemzet, fölismerte hivatását, megacélozta erejét. Lángoszlopként Petőfi vezeti nemzetét a főitámadás utján. Dalaiban az ősi nagy lélek szépsége ragyog, szavaival a nemzeti lét örök törvényeit mennydörgí szivünkbe. íme, ez 1848. márciusának igazi jelentősége és itt van Petőfi igazi nagysága, isteni küldetése. Lapunk mai száma 8 oldal.
