Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-11 / 45. szám
4 oldal iiimisiMM t 45. szám. vakvágány homokpályájára futna, ahol minden baj nélkül önként meg kell állania. A találmány Amerikában kitünően bevált s most nálunk is a legrövidebb idő alatt alkalmazást nyer. A hivatalos helyszíni szemlét a héten tartották meg a sinkeresztezésnél, Rohrmann m. kir. vasúti és hajózási főfelügyelő vezetése alatt és megállapították a szükséges építkezés részletes terveit. Áremelkedés. Miként minden sajtótermék, a Rákos Vidéke is kénytelen előfizetési árait felemelni. Előfizetés egész évre 25.UC0 kor., félévre 13.000 kor., negyedévre 7000 kor., egyes szám 500 kor. Járási értekezlet Rákosszentmihályon. A gödöllői járás jegyzői karának november hónapi értekezletét, mint már megírtuk, — Rákosszentmihályra hivta össze Szilágyi Gábor dr. föszolgabiró. November 3-án, a járás valamennyi községének főjegyzője megjelent községünkben, hol a községháza gyűlésiemében közérdekű hivatalos dolgokat tárgyaltak. Az elnöklő föszolgabiró Krenedits Sándor főjegyzőt jubileuma alkalmából igen meleg és méltányló szavakban üdvözölte. Bitskey Gyula csömöri főjegyző, a járási jegyző-egyesület elnöke és Fridrich Ágoston nagytarcsai főjegyző, a jánási jegyző-egyesület főjegyzője nagyszabású, igen szép és lelkes beszédben méltatták Krenedits Sándor érdemeit és vázolták huszonötéves múltjának történetét. Az ünnepelt főjegyző megindult szavakban mondott köszönetét, kiemelvén, hogy mindenkor mesterének, Bitskey Gyulának nyomdokait kövelte. A gyűlést társasebéd követte a Nagykaszinóban, hol igen sok felköszöntö hangzott el. Többek között Szilágyi dr. főszolgabíró, Mihályi Árpád dr. föszolgabiró, Biískey Gyula főjegyző, Gergely György dr. rendőrkapitány, Friedrich Ágoston, Záborszky Zoltán cinkotai főjegyző és Krenedits Sándor mondottak igen magvas és megkapó beszédet. Feketekávéra Krenedits főjegyző látta vendégül a soktagu társaságot, mely igen kellemes emlékkel távozott községünkből. November 17. November 17-én hosszabb szünet után ismét a plébánia ügye kerül napirendre. Ugyanis, mint már jelentettük, ezen a napon nagyszerű estélyt tartanak a Nagykaszinó termében a plébánia építésének alapja javára. Az estélynek igen érdekes programja lesz: ezuttai annak gerincét országos nevű művészek vendégszereolése alkotja. így fellép többek közt Somló Emma és Bihari *kos, a Nemzetf Színháznak két kiváló művésze, akik külön-külön magánszámokkal fogják a közönséget gyönyörködtetni. Fellép az estélyen a kis Kállay Pipike táncmüvésznő is, akit picinyke kislány korában már csodáltak Rákosszentmihályon. Azóta a fővárosi Vigadóban elismert táncmüvésznővé avattak az immár nyolc éves, csodás tehetségű leánykát. A változatos és értékes műsor tehát gazdag ellenszolgáltatást nyújt november 17-én a közönség áldozatáért, amelylyel a plébánia ügyét ezúttal ismét előbbre segíti. Jegyezzünk részvényt! A Rákosszentmihályi Takarékpénztár alaptőkeemelése következtében 8000 K áron bárki jegyezhet részvényt november 15-éig naponta d. u. 3—6 óra közt a takarékpénztár helyiségében vagy Krenedits Sándor vezérigazgatónál. A régi részvényesek 4000 koronás elővételi jogon szerezhetik meg az uj részvényeket. A jegyzés iránt élénk érdeklődés nyilvánul s igy csak korlátolt számban kaphatók a részvények, tanácsos tehát a jegyzésről idejekorán gondoskodni. A Mansz hírei. November 5-én tartotta a Mansz helyi csoportja rendes taggyűlését a községháza tanácstermében, hol Krenedits Sándorné elnök bejelentette, hogy a község védelme alatt és a község helyiségében e hó folyamán még megkezdik a szövést. A népjóléti minisztertől kértek 1.0G0.00U korona segítséget, amely összeget minden kezdő szövőszéknek adományozni szokott a miniszter. Bejelentette Kreneditsné elnök azt is, hogy a napokban a napközi otthont is megnyitja a Mansz a két ovoda egy-egy helyiségében. A napközi otthonban két éven felüli gyermekek nyernek egész nap reggel 7 órától este 7-ig gondozást. Egyelőre még — sajnos — minden élelmezés nélkül; de igy is nagy segítség lesz az olyan anyáknak, akik kénytelenek munkába járni és gyermekeiket egész nap felügyelet nélkül hagyni. A felügye.ettt a Mansz hölgyei felváltva félnapos beosztással fogják ellátni. — A legutolsó taggyűlésen megjelentek száma nem volt kielégítő s azért elhatározta a vezetőség, hogy következő hétfőre, azaz 12-én, d. u. 5 órakor a községháza közgyűlési termében megismétli a taggyűlést és erről dobszőval is hírt ad. Német és francia érákat előnyös feltételekkel: Palkovits Jolán állami tanítónő Rákosszentmihály János-utca 52. A főváros legelegánsabb és legdusabb ana.to»nLo"bil rajtára, LAUBIN és KLEiENT vezérképviselete Budapest, VI., Andrássy-^tlO pvirá§~ és tollmimkásnoket lányokat azonnal felvesz Szekulesz Ede müvirágkészitő Budapest, IV. kerület Koronaherczee-utca 18. CORSO KÁVEHÁ2 Józslf;UTCA Újonnan átalakítva. Kitűnő házi konyha, meleg és hideg ételek. Elsőrendű italok. Szolid árak. Minden este cigányzene. Lahanez Tivadarné. Elsőrendű száraz tűzifa házhoz szállítva méter-mázsánként 15500 korona. Weisz Béla, Sándor-utca 34, Ridsküiők, jó minőségben legolcsóbb árban iifiíindök Meleg Gábor ® Mfjjáfiáb bőröndös és bőr-díszműáru 4 UidaUflft készítőnél. Budapest, (Belváros) Váczi-utcza 65 az uj városházával szemben. Estélyt, tánc és utcai ruhák nagy választékban REICH HENRIK czégnél Budapest, IV., Egyetem-u 9. Telefon 142-06. A Rákos Vidéke olvasói 5% árkedvezményben részesülnek. Pártos Testvéreit angol és francia divatkelmék, selymek, bélésáruk és szabókeliékek kereskedése nagyban és kicsinyben. A Rákos Vidéke előfizetői nagy árkedvezményben részesülnek. Budapest, IV. Korona-utca 1. Váci-utca sarok. Férfi- és női kalapok Alakitások&t a legszebb kivitelben készít q yy y kalaP9yár Budapest, IV. Párisi-utca 3« sz. flIAh Rákosszenmihály (Ehmann-telep) BerUloll JIUSCI csényl-u. 10. Telefon 7. BUDAPEST VII. Tábornok-utca 3 Telefon: József 93—59. bádogos ÓS szerelő' ,E]yá!,al minde,n ® .szakmába vágó mun• wíiVí vív ugymjnt: központi fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csator- ázások és mindennemű épület diszmü bádogos munkálatokat. Javítások jutányosán eszközöltetnek. kSböoo Grosshändler J. Budapest, IV. gemmelveis-utca 17. A legszebb készletek legfinomabb háló-, ebédlő-, uri- és szalon-berendezésekben.