Rákos Vidéke, 1923 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-04 / 44. szám
XXIII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1923. vasárnap, november 4. 44. szám RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁK0SSZENTMIHÁLY1 ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap Felelős szerkesztő: balAzsovich zoltAn. Előfizetési ár: Egész évre 12000. K Fél évre: . . 0000. „ Negyed évre: 3000. „ Egyes szám ára 300 korona. Hirdetéseket telvesz a kiadóhivatal. Halottak napja. A kegyelmes Gondviselés gyönyörű, ragyogó, enyhe ősszel ajándékozott meg bennünket. Némelyek szerint ötven esztendeje nem volt ilyen hosszú és szép ősz, mely jó darabig feltartóztatja fenyegető téli gondjainkat. Ragyogó napfényben köszöntött ránk a Mindenszentek szomorúan szép ünnepe és a kegyeletes halottak napja, a boldog öröklétbe távozott szerelteink emlékezetére szentelt félünnep, amikor a kegyeletes szeretet virággal boritja el a sirhantokat, friss koszorúval ékesiti a korhadt kereszteket és zarándok útra csábítja a temető kertekbe mindazokat, akiknek kedves halottjuk pihen a sírok csendes birodalmában. A temető kultusz kegyeletét csak az értheti meg igazán, akinek szivében még elevenen sajog a fájdalom, a legnagyobb, a soha nem pótolható veszteség, szeretteink elhunyta nyomán. Akinek nem nyugszik kedves halottja, annak olyan idegen a temető kegyelet ünnepe, mint a süketnek a zene, a vaknak a színek harmóniája. De vájjon van-e, aki azzal dicsekedhetik, hogy senkit nem kellett még megsiratnia azok közül, akikhez vérség, vagy szeretet köteléke e földi életben hozzákapcsolta? Alig múlik el kora ifjúságunk, mindjobban megtanuljuk igazságát annak a bölcs mondásnak, hogy az élemedő embernek több az ismerőse a temetőben, mint az utcán az élők sorában. Ettől a perctől kezdve életünk értékes tartalma az emlékekből áll, amelyek annál inkább gazdagodnak és becsükben annál jobban növekednek, mennél inkább fogyatkoznak ábrándjaink és reményeink. Mint a hires francia közmondás tartja: Az ember születik haj, fogak és illúziók nélkül és meghal haj, fogak és illúziók nélkül. Az ifjúság felékesit velük, hogy az élet aztán kegyetlenül lekoptassa rólunk valamennyit. A tanulságainkért oda kell adnunk a reményeinket, a bölcs, lehiggadt tapasztalásokért színes ábrándjainkat s mire azt képzeljük, hogy keserves küzdelmek árán, véres verejtékkel felküzdöttük magunkat valamennyire, akkor ébredünk tudatára, hogy hiú ábrándokat kergettünk és közben elszállt az ifjúság, felőrlődött törékeny életerőnk és előttünk tátong a mindennel kibékítő szomorú gödör: a nyugalom, a csendes pihenés virágos nyoszolyája, az örök boldogság kapuja: a néma szállás, melyen porhüvelyünk felett a kegyeletes szeretetnek virágos hantja domborul, addig, ameddig van, aki kegyelettel gondozza. Nehány rövidke esztendő és ez is elmúlik, a virág elherv^d, a hant behorpad és az anyaföld visszavesz, magába olvaszt mindent és egy egész kis világ nyomtalanul elmúlik, eltűnik mindörökre. Minden hivságos és múlandó: csak a lélek örök, amelyben hiszünk, a hit örök, amely fentart, vigasztal és üdvösségre segit és a szeretet örök, amely tartalmat és melegséget ad hitünkbe és az örök életet és az örök szépet oltja lelkűnkbe. Hit nélkül a temetői kegyelet nem más, mint hiúság vására, szeretet nélkül üres kérkedés és nyegleség; üres divat és üzlet a halottak napja. Aki a temető kapuján belép, oldja meg saruit; abban a csendes országban a boldogok és jók birodalmába jut, ahol nincs gyűlölködő ellenség, nincs hűtlen barát, nincs gonosz haszonleső, nincs szívtelen ember, nincs bűnös, nincs rossz, csak megvezekelt, megtisztult, megdicsőült lelkek bolyon- ganak a virágos sirdombok és a megdicsőült Istenember felmagasztalásának emlékét hirdető sírkeresztek között. Régen nem látott hatalmas tömegek hordták az idén a virágok garmadáját a csendes temetőkertekbe. Vájjon a lelkekben is kivirágzott-e a napsugaras ősz illatos, fehér virága, az igaz kegyelet, a magunkbaszál- lás, a szeretet, a bűnbánó vezeklés és világokat megvívó törhetetlen hit, hogy megmunkálja a lelkeket a szebb, a jobb, a boldogabb jövendőre ? Vájjon a halottak ünnepén szabad-e, lehet-e már a kegyeletes emlékezésen kívül a jövőbe is bizó szemmel tekinteni és feléledhet-e hunyó reményünk, hogy a megpróbáltatások viharában megtisztult lelkek egymásra találnak újból, újra úrrá lesz a földön a szeretet és megépíti az örjöngő rombolások után a szebb, jobb és boldogabb jövendő templomát ? (bz.) Színház. A vidámság jegyében folyt le legutóbbi színházi hetünk” Múlt szombaton igen jó, régi bohózat, az „Ártatlan dón Juan“ szerzett emlékezetes mulatságot közönségünknek, Kedves, vidám darab ez; ügyes ötleten épül és tréfás helyzeteivel állandó kacagásban tartja a közönséget. A Tóváry társulat nagyon jó előadásban mutalta be. A kitűnő együttes kiáltó bizonyítéka annak, hogy a bohózat rendes müsordarabja a társulatnak, mely már igen sok sikert aratott vele. Tóváry Pali és Győri Gyula kitűnő komikus kettőse a legteljesebb elismerést érdemli; kivülök Tóváry Antalné, s Tóváry Margit, T. Siménfalvy Ica és László Ili volt a főerőssége az előadásnak, de igen jó volt Beregi József is a féltékeny szerelmes szerepében. Pápay József sikerült epizód alakja és Szitay László méltóképen egészítették ki a kiváló együttest. Vasárnap ismét csupa kacagás volt a zsúfolt terem. Megint bohózat szerepelt a műsoron, a „Repülő csizmadia“, melyet a „Méltóságos csizmadia“ és „Herceg és csizmadia“ címen is évtizedek óta ismernek és szeretnek a vidéki szin- padok. A mindig kedves Tóváry Pali volt az est hőse. Jóizü, humoros alakítását állandó taps kisérte. Igen kedves volt a felesége a bájos T. Siménfalvy Ica is. Nagyszerű figura Tóváry Antalné, kitűnő és mulatságos Tóváry Margit, Tóváry Béla kellemes és fölényes gróf. Pápay jellegzetes öreg csizmadiáját, Beregi mulatságos inasát és Szitay titkárját kell még említeni Örömmel láttuk viszont a színpadon Bozsó Mancit, akit L Lapunk mai ixámu 8 filial.