Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-10-22 / 43. szám
XXII* évfolyam« Rákosszentmihály» 1922. vasárnap, október 22. 43. szárn RÁKOS VIDÉKE tArsíídalmi, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. számos rAkosszentmihAlyi és rAkosvidéki eüyesölet és testölet hivatalos lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ér : Egész évre 480.— S Fél évre: . . 5440.— i3 Negyed évre: 120c— „ Egyes szám ára 10 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. R községi jegyzők munkadija. Röviden megemlítettük már, hogy Pestvármegye törvényhatósága a községi és körjegyzők magánmunkálati dijait felemelte s a dijakat megállapító szabályrendelet intézkedéseit ennek megfelelően módosította. Alább egész terjedelmében közöljük az uj díjjegyzéket, egyrészt hasznos tájékoztatásául közönségünknek, másrészt pedig, hogy tanulságos példaként állítsuk ide. A községi jegyzők mostoha anyagi helyzete sűrűn napirendre került téma volt a háború előtt s állandóan jogosnak ismert panasz volt, hogy éppen a jegyző és tanító az, akinek sok időn át a leg- sanyarubb sorsot szánták ebben az országban, holott éppen ök kelten a nemzet két legfontosabb tényezője. Amilyen a jegyző, — szokták mondani, — olyan a községe s bizony a viharok évadján, a háborús esztendőkben és a többi, súlyos megpróbáltatás alatt, a magyar jegyző volt a haza- szeretet leglelkesebb apostola, a haza oszlopa, aki a legkényesebb és legkellemetlenebb, súlyos feladatokat önfeláldozással és sikeresen végezte el, akire mindig számítani lehetett s aki minden kisértés között megmaradt a nemzet lelkes, hü és igaz fiának. A szellemi téren igen szépen emelkedő jegyzői kar anyagi helyzetének megjavítása komoly gondja és fontos feladata volt tehát az országnak. Érdekes, hogy viszonyaink legújabb alakulása ezt a nehéz kérdést részben önmagától megoldotta. A kisgazdák sorsá- ; nak csudálatos felvirágzása segített azokon a jegyzőkön, akik járandóságaik egy részét természetben, vagyis terményekben kapják és hivatali állásukban földbirtok haszonélvezetével rendelkeznek. Ellenben pusztán a „hivatalnok“ jegyzők, akiknek hivatali fizetésükön kívül legfeljebb csak magánmunkálataikért esedékes járandóságaik alkotják összes jövedel : műket, ugyanolyan keserves sorsra jutottak, mint . általában a nyomorúságba sülyesztett köztisztviselők, j Rajtuk segített most a vármegye intézkedése, mely j lehetővé tette, hogy a jegyzők a magánmunkálatok j fejében olyan — bár még mindig igen szerény és a közönség szempontjából egészen jelentéktelen — j dijakat szedhessenek, amelyek számukra, egyéb járandóságaikkal együtt legalább a létminimumot 1 biztosítják. I Országos jelentőségű tehát a vármegye határo- j zata már pusztán azért, hogy a jegyzők nyomoruságán segített. De még nagyobb a jelentősége, ha mint útmutató példát vennék figyelembe az ország sorsának intézői. Ugyanis a tisztviselő-kérdést, — jelenünk egyik legégetőbb baját — egyelőre nem tudják semmiképpen sem megoldani. Napszámost nem lehetne kapni annyi pénzért, amennyiért a jogvégzett, magasrangu tisztviselőket éheztetik. Az itt- ott nagy keservesen kiizzadt segítség-morzsák semmire sem valók, egészen jelentéktelenek és mindig megkésve érkeznek. A közpénzíárak képtelenek rá, hogy a tisztvikelők megfelelő megélhetéséről gondoskodhassanak ás a képtelen állapoton a rendes eszközökkel változtatni nem lehet. De nem mutat-e utat a jegyzők példája? Nem kellene meggondolni, hogy az értékes hivatali osztályt esetleg meg lehetne menteni úgy, hogy eltartásuk terhét részben arra a közönségre hárítanák át, amelynek érdekében hivatalos munkáját végzi? Demoralizásról ne beszéljen senki. Ha a jegyzőnek nem árt, hogy a közönségtől szedhet mérsékelt dijat a munkájáért, ha kir. közjegyzői áilás méltóságán és köztisztességén nem ejt csorbát, hogy a közönségtől szerzett keresetéből él, akkor egyebütt is lehetne ezt a rendszert megfelelően kiterjeszteni és sokkal kevesebb kárral járna, mint az, hogy a tisztviselőkart végső nyomorba taszítván, vdgre is elzüllesztik. Hány ága van a közigazgatásnak ahol a tisztviselő a közönségnek igen fontos szolgálatokat tesz. Mennyire meggyorsítaná az ügymenetét, ha a csekély dijat ezért a tisztviselő kapná s mennyire megváltoznék a — sajnos — még mindig olyan gyakori pöffeszkedő és kötekedő hivatalos modor és ridegség, amellyel még ma is annyit gyötrik és bosszantják az ügyes-bajos dologban járó publikumot 1 Sok, sok áldás és haszon háramlanék belőle az országra s mindenki csak örülne a helyes, okos, czélszerü újításnak A főváros már megindult ezen az utón. Egyelőre igen óvatosan és félénken. A tiszti orvosok bizonyos hivatalos tevékenységükért a közönségtől kapják dijukat. Miért ne lehetne ezen az utón tovább haladni? Ha például a községi jegyző szedhet egy bizonyítványért 10 koronát, miért ne lehetne ezt a városokban is utánozni? A főváros még ma is négy korona hatósági dijat vesz ilyen esetekben. Ezt csak fel lehetne emelni a mai viszonyok között s ama jelentéktelen jövedelmet átLapaals mai szánna & oldal»
