Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1922-06-11 / 24. szám

2 oldal. RÁKOS iVIDSKS 24. szám. Egy év története. (Vége.) 1890-ben bevonult katonának, hat hónapi csapat­szolgálat után a honvédelmi minisztériumba vezényelték, hogy a honvédség kovács- és fegyvermesteri műhelyeit berendezze. Ezen működéséért báró Fehérváry, akkori honvédelmi miniszter úrtól dicsérő oklevelet is kapott. 1896-ban önállósította magát, mint műszaki keies- kedő, ugyanakkor nyitotta meg 4 emberrel dolgozó kis műhelyét, ahol találmányainak kísérletezésével és készí­tésével foglalkozott. Ebben az évben nősült is meg, megalapozta ezzel azt az igazán boldog családi otthont, amelyben ma is él. 1897. tavaszán már idegen tőke bevonásával gyár- szerű üzemet létesitett. 1908.-ban pedig részvénytársa­ságot alakított és motorikus tüzohószerek, létrák és fecskendők gyártásával foglalkozó nagyszabású gyárte­lepet épittetett. 1917-ben ezen gyártelep összes részvényeit meg­vásárolta. 1920-ban pedig Béla fiát nagykorusitva maga mellé vette őt az igazgatóságba, ahol odaadó munkájá­val, szaktudásával és kedves modorával, édes atyja nyomdokait követve, egyik erős oszlopa lett a gyárve­zetőségnek. A gyártelep már békében Oroszországba, Bulgá­riába, Romániába, Törökországba és Szerbiába is "Szál­lította gyártmányait, jelenleg pedig Hollandiába és Bel­giumba is szállítja. Gyártmányai mindenütt a legnagyobb elismerésre találnak. — 1921 május 1-én volt a vállalat 25 éves jubiieuma, ahol az ország előkelőségei is meg­jelentek. A munkások és tisztviselők megfestették rajongva szeretett igazgatójuknak életnagyságu arcképét és emlékalbumot is nyújtottak át neki, hogy némikép lerój- ják iránta érzett szeretetük egy részét. De hogy rójjuk le mi, akiket nem csak jó szivével és atyai jóságával ajándékozott meg, de megajándéko­zott olyan értékes és hasznos ajándékokkal is, amiket tüzoltótestület beszerezni a mai viszonyok mellett majd­nem képtelen. Mélyen tisztelt közgyűlés! Hogy szeretetünknek, ragaszkodásunknak és hálánknak csak egy parányi ré­szét is lerójjuk, én arra kérem a jóságos Istent, hogy adjon a mi pártfogónknak még számtalan évén át erőt, egészséget, tartsa meg őt a magyarok Istene kedves családjával együtt mindazoknak az örömére, akik szi­vükben úgy éreznek iránta, mint mi, de tartsa meg Őt az Ur Isten szegény, szerencsétlen hazánk javára is, mert az az ország, amelyik ilyen hazafi .kkal büszkél­kedhet, nem lehet, hogy elvesszen, hanem élnie kell és élni is fog. Vissza fogja szerezni elrabolt területeit, amiről mi nem mondunk le soha, — s ha szeretett hazánk ér­deke úgy kívánja, itt is ott leszünk valamennyien önként, mint ahogy testületünkbe is önként jelentkeztünk. Ma testületünk felszerelése tekintetében, hozzánk ha­sonló községek között az elsők között van, s kinek kö­szönhetjük mindazt, nem másnak, mint a mi igazán nagyrabecsült pártfogónknak, aki nem más, mint Mátrai Antal tüzoltófelszerelési gyáros ur, a mi szeretett, tisz­teletbeli parancsnokunk. Mélyen tisztelt közgyűlés! Jelentésemet folytatva augusztus 28-hoz értünk, ekkor volt Gödöllőn a járás Önkéntes tüzoltótestüleinek versenye, ahol mi is részt vettünk és egy arany díjjal, egy arany plakettel tértünk onnan haza. Szeptember 25-én volt rendkívüli közgyűlé­sünk, amely Mátrai Antal urat a testület tiszteletbeli parancsnokává választotta meg. A téli hónapokban gya­korlataink szüneteltek s egy pár kémény és szoba tűzön kívül egyéb nem zavarta meg községünk nyugalmát, hála érte a jóságos Istennek. Mélyen tisztelt Parancsnok ur! Méltóztassék meg­engedni, hogy a testület nevében ismételten kifejezzem jHüvirág- és tollmunkásnőket úgyszintén tanuló­lányokat azonnal felvesz Szekulesz Ede miivirágkészitő Budapest, IV. kerület Koronaherczes-utca 1«. Invcof Kakusszennuhaiy (Elunann-telep) öer- Uiuil JU&óCl csényi-u. 10. Telefon 7. BUDAPEST VII. Tabornok-utca 3 Telefon: József 93—59. ÉS Elvállal minden e szakmába vágó mun­§ wa e&wiviw j^kat, úgymint: központi fűtést, szel­lőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csator- ázasok és mindennemű épület diszmű bádogos munká­latokat Javítások jutányosán eszközöltetnek. Grim'«raid és 'Fáit! saját kászitmsnyü menyasszonyi kelengyék föhór- nemüek es vaszonaruk raktara. Különlegességek: Blousok és pongyolákban BUDAPEST, IV. VÁCZI-UTCZA 26. Telefon 98. [lUpp íSnnM fényképészeti műterme. Ulluil UDUiy.j Koronaherczeg-u. 2. szám Elsőrangú művészi fenyképfeivételek. Nagyítások Minden szakma­beli munka a leg­jobb kivitelben. angol és francia divat- kelmék, selymek, bc-lés- áruk és szabókellékck kereskedése nagyban és kicsinyben A Rákos Vidéke előfizetői nagy árkedvezményben réezes&lnek. Budapest, IV. Korona-utca 1. Vaci-utca sarok. jjrilliánst, aranyat, tejttÚDOert VBÜZ platinát, Ppnu/ÄßTi ezüstöt, dUnTTAniL ékszerüzlete, fóuzeum-körut 2| Telefon J. 103-73. S ZŰCS és MARKUS selyem és csipkekereskedése Budapést, IV. Koronataerczeg-utcza 18. sz. Ujd'.meégokban nagy választék Telefon 154-59. m*55 «n* t)ékeminöségb«.n ismét kap- iDlUEl ható az egyedüli készítőnél drótfonat sodronv'-zövet-, fonat- és keritésgyárában Budapesti Vili., 0llöi-ut 48. Kí“pes árjegyzék ingyen!

Next

/
Thumbnails
Contents