Rákos Vidéke, 1922 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1922-04-02 / 14. szám
6. oldal. RSKOS iVíIDEKg 14. szám A II. választókerületi polgári kör közgyűlése. Múlt vasárnap tartotta a polgári kör rendes évi közgyűlését a Bokros-féle vendéglőben. A közgyűlésen a tagok igen nagy számban jelentek meg és az uj tisztikar megválasztásán kívül alaposan foglalkoztak a kerület polgárságát érdeklő ügyekkel. Kovács József elnök nyitotta meg a közgyűlést, megállapította a határoza'képességet és megemlékezett a kör három elhunyt tagjáról, Tarola Endréről, Magyar Ferencről és Vass Józsefről. Azután felkérte György Lajos helyettes jegyzőt, hogy terjessze elő az évi jelentést. Mivel a kör jegyzője, Szilvásy nem jelent meg a közgyűlésen, György Lajos csak vázlatosan ismertethette a kör egy évi működését. Megemlékezett a múlt évi közgyűlés által kiküldött igazoló bizottság működéséről és az igazolás eredményéről. Annak idején levélben fordultunk a községi közrendészeti bizottsághoz és kértük, közöljék velünk egyes tagjainkra vonatkozó esetleges teihelő adatokat. Választ azonban nem kaptunk és így az igazoló bizottság a kör tagjait három, azóta elitéit kommunistán kívül igazoltnak jelentette ki. Megemlékezett azután a választmányi ülések tárgyalási anyagáról, a gazdasági bizottság megalakításáról, melynek céljául tűzetett ki a tagok gazdasági helyzetén valá javítás és a megalakított vigalmi bizottságról. Tekintettel a súlyos időkre, a bizottság eddig még nem tudott megfelelni czéljának. Ismertette a legutóbbi választmányi ülés anyagát, a közlekedés, világítás és az iskola ügyét, jelentése végén reményét fejezte ki aziránt, hogy a jövő évi közgyűlés jelentése eseményekben‘bővebb és eredményekben gazdagabb lesz. Az évi jelentéshez Horváth Gergely szólt hozzá, fölhívta a kör figyelmét közlekedésünk ügyére, amely számunkra már elviselhetetlen terheket jelent és hogy ezen az állapoton változtatni kell. Megemlékezett az iskolaügyről is és hangsúlyozta, hogy nem a kerület polgársága az oka a terv meghiúsulásának, mert mi csak jogos érdekeinket védlük, — Kovács József elnök kérdésére a közgyűlés az évi jelentést egyhangúlag tudomásul vette. Azután Martinecz Sándor pénztáros terjesztette elő pénztári jelentését, mely szerint a múlt évi maradvány K 138 44, tagdijakból befolyt ez évben K 228 50, adományokból K 388 50, kiadás K 203'—, maradvány K 545*44. Pizl József ellenőr jelenti, hogy a számadást rendben találta, mire a közgyűlés a jelentést tudomásul vette. Következvén az uj tisztikar megválasztása, az elnök fölkérte korelnökül Herczegh Józsefet, aki megköszönve tisztét, fölolvasta a kiküldött jelölőbizottság listáját, amely szerint elnökül Kovács Józsefet, alelnökökül Chrapek Jánost és Gunther Józsefet, jegyzőkül Horváth Jánost és György Lajost, pénztárosokul Körmendy Istvánt és Csiszár Józsefet, ellenőrökül Pizl Józsefet, Varga Istvánt, Sikos Sándort és Horváth Istvánt, gazdának Beliczky Jánost, könyvtárosnak György Jánost ajánlják. A közgyűlés valamennyit egyhangúlag megválasztotta és megválasztották a rendes és pótválasztmányi tagokat. Kovács Józséf elnök megköszönte a bizalmat, tudja, hogy tisztsége nehéz munkával jár, de kötelességének tartotta elvállalni és ígéri, hogy mindig és mindenhol a kcr és a polgárság érdekeit fogja képviselni s munkájához kérte a tisztikar és az egész polgárság őszinte támogatását. Gunther József köszönetét mondva a bizalomért, hangsúlyozta, hogy mindig önzetlenül a polgárság érdekében cselekedett s a mai megválasztását a szeretet nyilvánításának tekinti polgártársai részéről. Chrapek János második alelnök biztosította az elnököt őszinte támogatásukról. Gombás Károly megemlítette azt a válaszfalat, ami az I. és II. kerület polgársága között már régóta megvan és hangsúlyozta, hogy ne legyen itt kétféle polgárság, hanem legyünk egyek és egyformák. Gunther József indítványára vita indult meg a tagsági dijak felemeléséről, mert az eddigi évi 2 korona tagsági dij a mai viszonyok között elenyésző csekélység. A közgyűlés azután úgy határozott, hogy adományokból fedezi kiadásait, mivel a tagdíj felemelése alapszabálymódosítást kíván és ma ez nehézségekbe ütközik. Ezután az elnök bezárta a közgyűlést és a kerület polgárai még sokáig együtt marad ak és jóleső érzéssel tárgyalták a kör uj életre lendülését és az óriási arányú érdek- dóst, amely az egész kerület polgárságánál tapasztalható, (xy) Qíirnfícnn olorfn Glzeiia-ut íoo—löl. szám ouryuson eiauo aiaUi 2 drb a 300 m-eies kert, kitűnő termőföld, két éves, erős, uj, csinos léckerítéssel, két magas duplaszárnyas kapuval, a Templom-térre néző fronttal; — ebből 300 □ konyhakert, 300 □ termő nemes gyümölcsfa — kis nyaraló épülettel, ideális, nagyjövőiü helyen, az JEhmann-telep Gizella-uti villamos megállójánál. É'tekezés: GÖRÖG M1HÁLYNÁL Erzsébet-körút 36. szám. Halálozás. Kremsner József, Rákosszentmihály régi, tevékeny polgára, hosszú, kínos szenvedés után meghalt községünkben. Jóakaratu, derék férfiú volt, ki sok éven át élénk ré3zt vett polgárságunk társadalmi életében, s egyik vezére volt a hosszú időn át virágzott vasárnapi asztaltársaságnak, mely a Hausvater vendéglőben tartotta összejöveteleit. Buzgó tagja volt a róm. kath. egyháztanácsnak is. Freisz Károlylyal ők szerezték meg templomunk toronyóráját. Évek óta betegeskedett s azóta visszavonultan élt. Halálának hire széles körben kelt őszinte részvétet. Haimbach és Oláh. A hetvenhét éve fennálló Haimbach Gyula budapesti hírneves posztókereskedőczég (a Fekete kutyához) érdekes változáson ment át. Tulajdonosa, Haimbach Gyula társult Oláh Józseffel, aki szin- i tén közismert, kiváló szakember. A régi váczi-utczai üz- 1 letet „Haimbach és Oláh“ czég alatt vezetik tovább, j Oláh József, a czég társtagja szives tisztelettel értesíti * igen kedves ismerőseit, vevőit, hogy a Semler czégtől kilépett s a fenti czégben áll a megszokott előzékenységgel szolgálatukra. Sporthírek Vasárnap, április hó 2-án játsza ötödik bajnoki mérkőzését az RTK a BAK-al. Mindkét csapat igen gyengén szerepelt a tavaszi szezonban s igy mindkét csapat- I nak nagy szüksége van a bajnoki pontokra. Mindkét csapat erősen készülődik e mérkőzésre, mely Budapesten az Üllői- uti pályán d. u. 2 órakor kezdődik. A csapat szombaton, április 1-én este 8 órára összehívott footbalszakosztályi és játékos értekezleten lesz összeállítva. A második és ifjúsági csapat szintén a BAK-al játszik bajnoki és szövetségi dij mér- 1 kőzést a budapesti Millenáris pályán. A II csapat délelőtt 10 órakor játszik a következő csapattal: Bota, Rotter, Neuberger, Tóbiás, Laczkó, Bencsik, Szeidler, Marton I., ^ Nagy Pista, Bika, Goldmann. Az ifjúsági csapat délelőtt fél 9 órakor játszik a következő csapattal: Srank, Rebmann, Mikó, Sebestyén, Kovács, Kremzner, Szajkó II., Szeidler, ; Horváth, Horváth, Márton. Bóka szakoszt. jegyző. — RTK kerékpáros szakosztálya április 9-én tartja ez évi első ország- | úti há2i versenyét 10 kim. távon a gödöllői országúton 9 kim. jelzőkőtől (Sárga csikó vasúti hid) d. u. 3 órakor. A szak- | osztály felhívja mindazon sportkedvelőket, kik a kerékpáros szakosztályban működni óhajtanak, minden szerdán este 7—9 órakor Rafalovszkl-féle vendéglőben jelentkezzenek. A szakosztá'y elhatározta a kerékpáros turisztika intenzív üzését. Gyurcsik Lajos szakoszt. előadó. Az ev. hitoktató bútorozott szobát keres bérbevételre. Ajánlatokat Regele János-utcza 3. szám alá, jelenlegi szállására kér. Ugyanott magánoktatást (korrepetá- d lást) vállal, előnyös feltételekkel. HIVATALOS RÉSZ. 2206| 1922. Hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy a vámőrséghez önként jelent- ! kező egyének toborzására a bizottság f. évi április 4-én jön Gödöllőre. Felhivatnak a megfelelő egyének, hogy bővebb felvilágosítás végett ezen a napon minél nagyobb számban jelentkezzenek d. e. 9 órakor Gödöllő községházánál. Rákosszentmihály, 1922. március 24. Községi elöljáróság. CZIRING ÁRMIN és FIAI szőrme-, szücsáru-raktára és megóvást intézete. Budapest, Deák Fersnc-utszs 19- szám. TELEFON 281. Petrovics Miklós droguista Budapest, IV. kér. Bécsi-utcza 2. szám. Illatszerek, pipere szappanok, háztartási cikkek. Kitűnő minőségű gyertyák.