Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-02-27 / 9. szám

XXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, február 27. 9. szám RÁKOS VIDÉ ■ TÍRS1DALUI, KÖÍíSUGiriil ÉS KÖ£QU01s4Gi HEfiLAP. aiüosszE^ruiaiLY ^ÁSYüdzsÉQ aiy^ruos lypjá. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYí ÉS RÁKOSVIDÉKI EdVESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 80. - K. Fél évre: . . 40.— „ Negyedévre: 20.— „ Egyes szám ára 2 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában t Amen“ Felsült méregkeverők. Az a szennyes nyomtatott papiros, mely egy idő óta Rákosszentmihályon hetenként azzal foglalkozik, hogy tisztességes emberek becsületében gázoljon és bárgyú hazudozásaival mulattassa önmagát, — nagy szenzácziót tálalt fel múlt vasárnap. Ezeknek a soroknak szerény íróját akarta leleplezni, összefüggésbe hozván bizonyos Zipper-féle ügygyei, amelyet panamának, visszaélésnek vagy mittudom én miféle rettentőségnek szeretnének felfújni. Két évtized óta azon fáradozunk, hogy becsületes, tisztességes újságot adjunk olvasóink kezébe. Sokkal jobban tiszteljük közönségünket, s becsüljük hivatásun­kat, hogy sem ezt a drága teret a vöröslelkü társaság üzelmeinek leleplezgetéseire prédálhatnánk. Hónapok óta folytatják kisded, de annál galádabb játékaikat anélkül, hogy ügyet vetnénk reájuk. Most ez egyszer azonban bocsánatot kell kérnünk, hogy kivételesen felvilágosít­hassuk a közvéleményt, amelyet az orczátlan szemtelen­séggel, de óvatosan ravasz homályba burkoltan világgá löpitett vádakkal és czélzásokkal esetleg ideig-óráig meg­lehetne téveszteni, hiszen annyi a beavatatlan ember es a becsületes lelkek a gonoszságnak és hitványságnak azt a mértékét, amellyel ezek a méregkeverők dolgoznak, meg sem tudják érteni, el sem tudják képzelni. Tehát egészen röviden ennyit: A Z;pper*ügy abból áll, hogy a budapesti Bachruch-ezüstáru gyárat meg­vette a valóban galicziai származású Zipper milliárdos világezég egyik tagja, Zipper Leó, aki már a háború előtt is volt ékszerkereskedő Budapesten s aki sok millió árán szerezte meg ezt a hírneves üzemet. A ezégnek Európa számos nagy városában van ékszerkereskedő üzlete. A szükséges iparigazolványokat hónapokkal ezelőtt kiadta az illetékes IV. kér. elöljáróság. Mindez egyszerű akta, amellyel, mint sok ezer más társával, senki nem törődött e világon, csak a Berndoifi fémáru- gyár ezég, amely el akarta rekviráltatni a ezég Váczi- utczai üzlethelyiségét s minden elképzelhető hatóság és hivatal előtt minden elképzelhetetlen czimen megtámadta a Zipper-ezéget. A párbajuk hosszú hónapok óta folyik és a támadó Berndorfi-ezég révén az utóbbi hónapok­ban a budapesti sajtó egy részében is teret talált a támadásokra. • Ennek a sajtóhadjáratnak egyik újabb fejezeteként a „Virradat* is foglalkozott a Zipper-ügygyei. Mellékesen megjegyezve, a közlemények hemzsegnek a valótlan adatoktól és egyoldalú ferdítésektől, ez azonban minket, az egész Zipper együtt egyáltalán nem érdekel, ha csak az a szánalmas jelenség nem vonja magára figyelmün­ket, hogy országunk mai helyzetében és a jelenlegi közviszonyaink között nincs nemesebb feladata a sajtó­nak, mint ilyen magánérdekü hajtóvadászat rendezése és nem bántja a . lelkiismeretüket, hogy a keresztény kurzus ezégérét használják fel hozzá? És a mai papir- hiány idején nincs fontosabb közölni valójuk? De hagyjuk ezt. A rákosszentmihályi büzbombagyár legénysége olvasván a Zipper-ügyről, fogékony faniáziájával helyi szenzácziót dagasztott belőle. Azt olvasta, hogy a IV. kerületi elöljáróság adott Zippernek íparigazolványt és Rákosszentmihály község képviselőtestülete helyezte i kilátásba részére, hogy a község kötelékebe felveszi. A : „Rákos Vidéke“ szerkesztője pedig — gyülölségük és rosszul titkolt irigységük tárgya — a IV. kér. elöljáróság hivatalnoka és a rákosszentmihályi képviselőtestület tagja: világos, hogy ő adta el a keresztény hazát a galicziai- ij nak. A legelemibb ujságirói tisztességet lábbal tiporva, I még csak nem is éideklődtek a dolog iránt, hanem [ közrebocsájtották a nagy leleplezést. Ámde a nyomorult, lelkiismeretlen férgek csúfosan felsültek: a „Rákos Vidéke“ sze kesztójének a Zipper-ügyhöz véletlenül e világon semmi köze sem volt; abban nem dolgozott, nem műkö­dött, nem csinált semmit, arról csak hallomásból tud. Azért mondom, hogy véletlenül, mert ha az én munka­körömbe vágott volna, én is kötelességszerüen elvégeztem .yolna, de mert nem vagyok és nem voltam iparügyi elő­adó, nem én intéztem el a Zipper ügyét sem. A kerületi elöljáróságon maga az elöljáró a ható­ság ; ö dönt a saját személyében minden ügyben. 0 ir alá, ő intézkedik. Az előadók csakis az ő utasításait követik. Egy referensnek sem áll tehát módjában, hogy valakinek iparigazolványt adjon, annál kevésbbé nekem, aki nem ezekkel, hanem más természetű ügyekkel foglal­kozom. A IV. kerületi elöljáró pedig nem szokott tör­vénytelen dolgot cselekedni. A hely .etet világítsa meg a IV. kér. elöljáró követ­kező nyilatkozata, melyet lapunk számára tett: Kijelentem, hogy Falázsovich Zoltán, mint az ipar- testületi és kihágási ügyek előadója 21 éve működik a fő­város IV kér. elöljáróságánál, soha iparügyi előadó nem volt s igy a Zipper-fele iparigazolványi ügyben sunmi tekin- / tetben- közre nem működött. A kommunizmus ideje alatt a szereplése kifogást." lan volt a Belváros közönsége es az én legjobb tudomásom szerint. Budapesten, 1921. február 21. Gorecky Zsigmond IV. kér. elüljáró. Lapunk mai istám» 8 uidai

Next

/
Thumbnails
Contents