Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-02-20 / 8. szám

4. oldal R%KÖS YIDBRg 8. szám. Hymen. Kertész Endre oki. középiskolai tanár, keres­kedő, házasságot kötött Hauser Stefániával Rákosszent- mihályon. Az uj párt tisztelői tömegesen üdvözölték. — Klausmann Gyula, számvevőségi tanácsos, a III oszt vas- koronarend tulajdonosa, február 26-án szombaton déli 12 órakor tartja esküvőjét Melczer Irénkével a Deák-téri evan­gélikus templomban. Move. A Move rákosszentmihályi osztálya is meg- tinnepli márczius tizenötödikét, Budapestről kap e napon nagyszerű előadókat a Move, s az ünnepi beszédet vagy Zadravecz püspök, vagv Mándoky Lajos tábori lelkész fogja mondani. Mindegyik kedves ismerőse közönségünknek éppen a Move jóvoltából s mindegyik egyformán lelkes szeretettel fogadóit vendége Gonosztett. Sajnos, minden hétre kijut egy-egv hir, amely a feneketlen erkölcsi sülyedésnek bizónyitéka. Megint olyan gonosztett háborította fel a napokban a jobbérzé«ű lakosságot, aminőt néhány évvel ezelőtt el sem lehetett volna képzelni. Vörös Ferencz mérnök még az ősszel szép gesz- tenvefákat ültetett a háza elé a Sándor-utcza gyalogjárójának szélére. A fák megfogamzottak és derék lakostársunk örömmel gyönyörködött, hogy a költség és saját keze munkája, mit a közös czél javára szeretettel áldozott, nem volt hiába való. A héten azonban egyik reggel arra ébredt, hogy gonosz kezek két fát tövében kivágtak, két fiatal csemetét, amely se tüzelni nem jó, se semmire nem való még. Csak elpusztították, hogy ne legyenek. Olyan, mint a gyermekgvilkoscág. Nincs elég kemény szó, ami elitélje, nincs e'ég súlyos büntetés, amely méltóképen megtorolja. Hát csakugyan nem lesz belőlünk semmi, ódáig jutottunk? Kíváncsian várjuk a tavaszi faül­tetés sorsát . . Felülfizetések. RTK jelmezestélyén történt .feltilfize- tések jegyzéke, amelyekért ez utón mond hálás köszönetét a Kör elnöksége : Újvári Imre 100 Szőke János 50, Schin Endre 50, Fenyves Jenő 50, N. N. 10, Röhl Aíaios 50, Pál Dániel 60, Windeisen Mihálv 3\ Berecz Kornél 100, Dr . Gáspár József 50 Schach Gábor 100, Putz Béla 20, Kocsis Ödön 10, Niedermüller Gusztáv 20, Madarász László 50, Dulai Kálmán 60 Pintér Gvula 50, Kubinyecz Lajos 50, N. N. 10, N. N. 20, Halada László 100, Schulter Vi’mos 50, Reiszkv József 50 N N 30, Lengyel Dezső 50. Szakali Gyuláné 200, N N 100, N N. 50, Andrási N. 50, N N. 20, N. N 50 jászai József 100, N. N. 50, Özv. Somogyi Jánosné 50, Wegenást István 50, Halászi N. 30, Takács Dodo 30. Grocz Imre 50, Predmerszky Károly 100, Huber és Bretschneider 50, Géczy Hugvecz János 300, Géczy Hugvecz Vilma 100, Lukács N. 20, Neszt jános S0, Czáro Vilmos 100, Trethán Márton 60, Géczv Hugvecz Pál 40, Géczy H. Ede 200, Dalkör 50, Mariglitz Rudolf 30, Payer József 40, Drosztik N. 10, Grosz Márton 40, Csapka jános 50, F'anck Gvula 50, August Ferencz 50. Reiszer józsef 100, Nagy Zsigmondné 60, Neuberger Feri 50, Szakali Gvula 20ö, Dr. Garai Lajos 100, Válint N. 100, Molnár N 50, Kovács N. 50, Király W 50, Kerner Emil 100, Welsz W 100. Betri F. 50, Roth N. 50, Kollár István 50, Schuster N 50. Szilvási József 20, N. N 30, id. Mészáros János 100, Jnó Gvula 100, Weisz Ignácz 40, Iparos és Kereskedők köre 50, ^He?movics Márton 100, Tóbiás Ádám 50, Nagy Vilmos 50. Pataki János 50, Pribék Mihály 50, August József 60, Mayer Ferencz 50, Lapu Lajos 100 Petzkay Márton 50, Kubinyi Ernő 54 Hoffer András 50, Homor Gyula 100, Farkas Lajos 100 koronát, összesen 5784 korona. Halálozás. Meyer Ferencz hetvennyolcz éves korában meghalt Budapesten. Az elhunytban Meyer Ferencz posta­főtiszt és Meyer Lajos hittanár édes apjukat gyászolják. A Nagykaszinó könyvtára. A Rákosszentmihályi -Nagy­kaszinó könyvtára újabban nagy keresettségnek örvend. Igen sokan visznek olvasni könyveket s örömmel tapasztalják, hogy a könyvtár igen sok értékes művel rendelkezik. A vezetőség most azon fáradozik, hogy a könyvtárt gyarapítsa. Pénz és könyvadományokat egyaránt köszönettel fogadnak A gyűjtést, amelyet Farkas Béla könyvtáros kezdett meg, a buzgó helyettes könyvtáros, Angyal Samu folytatja. A Farkas Béla ivén a következő adományok folytak be: Pender K. Farkas 50.—, Farkas Béla 50.—, Csabány János 100 —, Böhsl Ferenc 100.—, Biesz Ferenc 50.—, Várhegyi Aladár 50.—, Kökény Péter és Rothammer István könyveket adtak. Kováts József 20 —, Reinhardt Ádám 20.—, Pártich Ferenc 10.—, Weidlich Oszvald 10.—, Danis Mihály 20 — koronát adtak.__________ Alkalmi untai! igen szép ebédlő berendezés niKaílIll VClul ■ eladó» Rsztmihály, Rákóczi-utcza 16. minden mennyiségben egészben 5 U&iHfifl és fűrészelve 5 mm, már házhoz szállítva kapható. MÜHLBACHER tűzifa telepe Rakosszentmibálv, Rákóczi-ut 14. TELEFON 81. czi*ösz*l0n ßudaPest» IV. JD JLccl T EZL) Bécsi-utcza 5 szám. Félemelet kitűnő jó levélpapír diseret bori* lókkal. Kapható: SZÉNÁSY BÉLA papiráruházában Budapest, Ferenczi ek-tere 9. légi magyar és osztrák BÉLYEGEKET és GYŰJTEMÉNYEKET lehetőleg eredeti borítékon MA Síi S ÁSÓN VESZ: Neuberger S. bétyegkereskedő, Budapest IV., Károly-körut 6. szám. Tulipán gyermek otthon Barvas Jeaő Ö cs. és kir. fensége József főherczeg udvari szállítója. Budapest, IV., Koionaherczeg-utcza 8/a. Az összes gyermekruházati czikkek legnagyobb á<unáza. b°e?ö7t vadászfegyverek patronokkal, fölszereléssel. O f é n y k é p e z ő g é p e k és vadászfegyverek üzletében. vadászfegyverek üzletében, EGYETEM-TÉR 5. VÉTEL, CSERE. SZONGOIT UYULA (Magasin Frans ais) Műipari újdonságok — Dísztárgyak. — Disz- legyezők. — Ékszerek. — ízléses újdonságok. Budapest, IV Koronaherczeg-n. 2. GERŐ ADOLF HA ségek. Fájót* lábakra különleges készítmények. Olcsó házi czipők. Budapest, ÍV. Kossuth Lajos-utca 4. — Telefon 1?05 Flanel, szövet és selyem biousok, pongyolák és jouponok legújabb utcz ai és házi ruhák nagy választékban REICH HENRIK cégnél Budapest, IV. kér. Egyetem-utcza 9. szám. Ezen lapra hivatkozók 5°/0 kedvezményben részesülnek. n a nn ' c“5ril A O I kötőit és szövött áruk n AUU ÉS v>Z. I L. A I különlegességi raktára Budapest, IV. Eskü-ut 6. sz. (Klotild-palota.) Gyapjukabá^ok, harisnyák dús választékban. A „Rák03 Vidéke“ előfizeiöi 5%> árenged­ményben részesülnek. :: Telefon 63—23. Mliánst, aranyat, |gg|ö|jkéíl VESZ! platinát, m . ezüstöt, Schwartz ékszerüzlete, Muzeum-körut 21. Tel. J. 103-73. BLUM J. NÁNDOR Budapest, IV», Kigyó-tér 3. szám. Előnyös árakban beszerezhető különböző katonai czikkek és átalakítások mérsékelt árakban.

Next

/
Thumbnails
Contents