Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-02-13 / 7. szám

2. oldal. RÁKOS iVjIDEKfl 7. szám. A sajtótörvény értelmében mindenkinek joga van arra, hogy a személyére vonatkozó sajtóközlemé­nyekkel szemben úgynevezett helyreigazító nyilat­kozat közzétételét kívánja, még pedig ugyanazon a helyen és ugyanolyan betűkkel, ahol és ahogyan a sérelmesnek talált közlés megjelent. A nyilatkozat közléséi azonban szerkesztőségünk annak idejen meg­tagadta azért, mert annak tartalma a helyreigazító nyilatkozat megengedett szövegén túlterjedt. Az ügy a bíróság elé került és a pestvidéki kir. törvényszék e héten szerdán döntött a vitás kér­désben. A bíróság igazat adott álláspontunknak, melyet a „Rákos Vidéke“ szerkesztőjének képvisele­teben Héder Lajos dr. budapesti ügyvéd tolmácsolt. A bíróság az eredetileg beküldött nyilatkozatot meg­rövidítette, annak egyik pontját teljesen mellőzte s megállapítván, hogy a közzététel megtagadásával nem vétettünk a sajtó törvény rendelkezése ellen, a per­költségekben sem marasztalt el bennünket, csupán arra kötelezett, hogy a megrövidíted nyilatkozatot most már közreadjuk. Ennek a törvényszerű kötelességünknek íme, ezennel eleget is teszünk; a dolog érdemére pedig, bárha arra a törvény egyébként feljogosítana, ezúttal j nem terjeszkedünk ki. A Krenedits Sándor főjegyző j czikke miatt ugyanis sajtóper folyik a budapesti kir. j törvényszék előtt s ebben a perben a főjegyző a j sérelmesnek taialt állításainak, sőt még egyéb körül­ményeknek is bizonyítására vállalkozott A végső szó tenat e bizonyítás keretében fog j a bíróság előtt elha igzani, amikor az egyedül ille- j tékes fórum fog Ítéletet mondani és igazságot tenni. i Rákosszentmihály—Kiskacs komét, j Irta: Kecskeméthy Vincze. XL1I. Ha a gyürnölcsfatisztitással annyira készen van- : nak, mint azt a legutóbbi közleményben felsoroltuk, pl. a gyümölcsfák koronáit kitisziogattak, kiritkitották, a száraz leveleket leszedték, a íatörzseket levakarták, leke­félték, akkor ezt a reczeptet ajánlom: Az úgynevezett Dendra-Chinoin ez a szer, amely hasznos szolgálatot tesz és nyugodt lélekkel ajánlható. A gyár használati utasításából idézem a Követke­zőket : A Dendra-Chinoin vízzel keveredő gyümölcsfakar- bolineum s vizzel tetszés szerint higitható. Agyümölc fák több ruvarellenséíének irtására vagy gyérítésére, vizzel higitva, permetezéssel és ecseteléssel alkalmazható. A zöld növényrészeket nagy higitásban is leper­zseli s azért élőfákat csakis őszi lombnullástól tavaszi fakadásig szabad vele megpermeteznünk. Ezt a téli per­metezést 2ü°/b-os, vagyis 10b liier vizben elkevert 20 kg. Dendra-Chinoinnal legezéiszerübb február— márcziusban végezni s pár héttel fakadás előtt okvetlenül be kell fejezni. Ez a téli permetezés biztos irtószere a körte-, alma-, szilva- és más gyümölcsfák veszedelmes nagy és apró paizstetveinek, dé a fák törzsén és ágain, valamint a karók és kerítések repedéseiben telelő rovarkártevők (pókhálós molyok, levélsodró pillék és a barackmoly hernyói, téli araszolók és levéltetvek tojásai, a reezés poloska, takácsatka és fabolha) irtására, gyérítésére is alkalmas. Ezért a fák közeiében a kerítés oszlopait, deszkáit és léczeit is permetezzük meg. 1/ ERESEK vevőim részére kisebb nagyobb családi házakat, IV vibakat, azonnali megvételre Schön Bálint ingatlan fo g im* i’Cda, Rak* sszenmnhálv, Oömöri-ui 81 szám. Művirág- és totlauuliásnőiet felvesz Szekulesz Ede muviragkészitö Budapest, IV. kerület Koro> ah> rc7ey-utca 18. Libái B. Latszer tanszer és mechanikai jaték-áruk raktára. BUDAPEST IV„ DUNA-U'ICZA 6. iZÁM. (Kiutild palota). Szemüve­gek, Jorgneuek, látcsövek, rajzeszközök, hőmérők stb Orvosi rendelés e szemüvegek puuto»a.. készít etnek. Javí­tások szak»zerueu t szrözolteinek. bteresztő viasz, fényesítő viasz és kefe. Szappan, lugKO, szóda, he.nényiiö. Huny és Erdal cipő­krém és az összes háztartási czikkek. Cognac, rum, tea, likőr. Kozmetikai czikkek. Kiss László ^^Uro^iria, ív keiület Veress Ralné-utc-a lü. szám. Józt,.ef líérösitíöáv és lítium bőráru gyártó ISuLcla-pest, "Vili. lESáilsóczii-'U.t U_. Kizárólag Jobb minő 'égQ á uk. * Cipőipar csodája! Utolér­hetett n forma, eieg -nczia es tu tosiág ten intettben. Fél ós maga* c/rpok. Fos* a: ti sár*: D L U T S C H ANTAL Budapest, IV.y K»c*keméti-u. 19. ____ Ker tész női divatháza ßu,Mpest, tV. Váczi-utcza 8, szám, o Blúzuk, Bonon óluk, ltuhák, o Coxtumök, jFriöitok, üzőrmeurtik. SUGAR Y1JLAIO ö fóudUtf»t.'&£,lV. Deák Ferenc-u&ca 23. (Deak-tér sarok) az m ojúoaiáplí llanellekben ci&S választék. i&AGYAR CONFEKTíO ^UV£K R. T. Ezelőtt: U NGAR LIPÓT BUDAPEST, iV., KOSSUTH LAJOS-UTCZA 2. tmtlbo‘oo ürosshändler J. budape&í, íV. Semmebels-uica 17. A legszebb készletek legfinomabb háló , ebédlő-, uri- és szalon-berendezésekben. I3S“ Budapest szenzáczíóját kepezik “fÜ ELSM EBOSZKAB áruházai föüilet lí. Páiici-utcza 3. sz, Kcronah rezeg-uteza sarok. Nagy választék szalagokban, csipkékben, jabots echar- pe, shawlokb&n és mindennemű divatcikkekben.

Next

/
Thumbnails
Contents