Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-02-06 / 6. szám

6. szám gXKOS VIDCKE 3. oldal Tánczestély. Az idén divatba jöttek az álarczos és j jelmezes tánczmulatságok. Meglehet, hogy azért, mert már jó régen bőjtől ériük a mulatni vágyó közönség, de az is meg­lehet, hogy azért, mert a jelmez még mindig kevesebbe kerül, mint a — báli ruha. Annyi bizonyos, hogy a jelmezes estélye* nagy kedveltségnek örvendenek és megfelelő sikerrel dicse­kednek. A ráf- osszentmihálvi ifjúság agy része február elsején a Balaton-kávéházban tartott ilyen mulatságot, amely minden tekintetben felettébb jól sikerült. Igen szép közönsége volt, mely szemnek gyönyörködtető látványt nyújtott és jó hangu­latban sem volt hiány. Igen vig este volt, jelentős anyagi eredménynyel. \ Tűzifa. Mit is beszélünk arról, ami nincs. Könyves Kálmán király hozta azt a hires törvényt, hogy a boszorká­nyokról, amelyek nincsenek, szó többé ne essék. Sajnos azonban, mi nem intézhetjük el hallgatásunkkal a tűzifa dol­gát, amely bár szintén nincs, miként nincsen boszorkány, de mig a babona kiirtása után is vigan élhetett tovább a nemzet, addig a fák kirtása után, tüzelőfa nélkül meg nem élhet. A községet a kecsegtető hirek nyomán cígyre ostromolja a közönség, de — fájdalom — még a teljesen hasznavehetetlen topolyfából is kifogyott és a kérelmezőknek kis részét is alig tudta kielégíteni. Besnyőről várnak szállítást a napokban, de nem akarunk mézes madzaggal boldogítani senkit, bizony nem lesz valami sok az sem, ami onnan érkezik. Kecskeméthy Vincze biránk, aki igazán rengeteget fáradozott a faügyben; szerdán reggel félig betegen Auguszt Béla esküdt elöljáró kíséretében Salgótarjánba utazott, hogy a még ottlevő negyven waggon tűzifa szállítását megindítsa. Ez a tavaly vásárolt kisterényei fából való, amivel még tartoznak a községnek, de amelyhez mindeddig nem lehetett hozzájutni E hét végére a községbeli fakereskedők is várnak szállítmányokat, amelyek a fainségen valamelyest segíthetnek. A tűzoltó testület megalakulása. Legfőbb ideje, hogy végre meghallgassa lakosságunk a község elöljáróságának fel­hívását és ujjáteremtsék az önkéntes tűzoltó testületet, amely a háború eleje óta halálos álomba merült. Február 2ú-án d e. 11 órára hívja egybe az elöljáróság az érdeklő közön­séget a községháza tanácstermébe, hogy ezt a nélkülözhetetlen közhasznú intézményt életre keltsék. Holló Ágoston balesete. Holló Ágoston érdemes lakos­társunkat, a Belvárosi takarékpénztár igazgatóját, könnyen végzetessé válható baleset érte a napokban. A budapesti vég­állomáson elütötte a villamos, de Istennek hála, olyan szeren­csésen, hogy apróbb horzsolások és kevésbbé jelentős ujj- iiczamodás árán megszabadult súlyos helyzetéből. Megdöbbentő gazság. Hallatlan gazságot követtek el Erdélyi Sándor lakostársunk Pál-utcza 43 sz. alatti házában. A kútjába petróleumot öntöttek és az ivóvizét élvezhetetlenné tették. A gyalázatos tettet február elsejé- ; ről másodikára virradó éjjel követték el. A hatóságok erélyes nyomozást indítottak, Erdélyi Sándor pedig a * nyomravezetőnek vagy a tettes kézrekeritőjének 500 K jutalmat tűzött ki. ‘ » j i Két irodista nőt ss m gyakornok tli'JüXÜij asztalos áru gyár r.-t. VII. Franczia-ut 1 í. a Feréncz József kaszárnya mellett Hivatalos órák 8-2-ig VILÁG MOZGÓ ass?? Vasárnap február 6-án 3., 5., 7. és y órai kezdettel Magde King hiandjaiTeíü. része Kedd, tebr. 8-án fél 6 ó. kezdettel a legújabb, nagysikerű I Itl CftV főszerepben, Rátkai Márton, Bojda Juczi, Lukács Llu lUA Pál stb. Amerikai történet 6 felvonásban. Szerdán, február 9-én 5., 7. és 9óiai kezdettel. Az előa­dások nem folytatólagosak. A lebilincselően szép Gróf Mnnto Priefft ü- része, franczia dráma 6 felvo- UlUI műim; Utmu násban kerül vászonra. Csütörtök febr. 10-én fél 6 órai kezdettel, a filmművészet utólérhetetlen 1 fiyirje oriui fifflhor Amerikai töité- erejü alkotása A líjjiio tííliU olllUUf« net 4 részben. 1 rész A Bestia temploma 7 felvonásban. Szombat febr. 12-én ^ 2Q színmű 6 felvonásban fél 6 órai kezdettel izgalmasan szép. Legelő. A lakosság körében sűrűn hangzik fel az az óhajtás, hogy a házi állatok, főként kecskék számára legelő­ről gondoskodjanak. Különösen időszerűvé vált az a kérdés most, hogy az elöljáróság a közterületeken a legeltetést szi­gorúan megtiltotta. Az állattartók érdekképviseletét a Rákos- szentmihályi Állattenyésztők Szövetkezete vállalta magára s mindent elkövet, hogy *a közérdekű ügyben kedvező meg­oldást találjon. Mint örömmel jelenthetjük, igen alapos a reményt nyert erre, a mennyiben a legutóbbi napokban a község elöljárósága arról biztosította a*Szövetkezetet, hogy a kívánt legelőt a tavaszra okvetlenül meg fogja kapni. így tehát állattartóink jogos aggodalmait már most jó eleve el­oszlathatjuk. ',.v„ ** ! DCM07C czipőszalon DCiN uL EL Bécsi-utcza Budapest, IV. szám. Félemelet Aroniniirán kitűnő jó levélpapír díscrót borl- Aldlljfvlldy tókkal. Kapható :SZÉNÁSY BÉLA papiráruházában Budapest, Ferencziek-tere 9 i Régi magyar és osztrák BÉLYEGEKET és GYŰJTEMÉNYEKÉI lehetőleg eredeti borítékon magas Áron vesz: Neuberger S. bélyegkereskedő, Budapest IV, Károly-körut 6. szám. Tulipán gyermek otthon Darvas Jenő Ő cs. és kir. fensége József főherczeg udvari szálliiója. Budapest, IV., Kot onaherczcg-utcza 8/a. Az összes gyermekruházati czikkek legnagyobb áruháza. Pontosan belőtt vadászfegyverek patronokkal, fölszereléssel. Cr£S "T“*) fényképezőgépek és- vadászfegyverek űztetében, EGYETEM-TÉR 5. VÉTEL, CSERE. SZONGOTT GYULA (Magasin Fran&als) Műipari ujdon ágok — Dísztárgyak. — Disz» legyezők. — Ékszerek. — ízléses újdonságok. Budapest, IV Moronaherczeg-n. 2. GERŐ ADOLF ETA ségek.* Fájós lábakra különleges készítmények. Olcsó házi czlpök. Budapest, IV. Kossuth Lajos-utca 4. — Telefon 1505 Flanel, szövet és selyem blousok, pongyolák és jouponok legújabb utczai és házi ruhák nagy választékban REICH HENRIK cégnél Budapest, IV. kér. Egyetem-utcza 9. szám. Ezen lapra hivatkozók 570 kedvezményben részesülnek. n a nó s o "7 11 A O I kötött és szövött áruk n AUU ÉS v> Z. I L. A .5 I különlegességi raktára Budapest, IV. Ebkfi-ut 6. sz. (Klotild-palota.) Gyapjukabáíok, harisnyák dús választékban. A „Rákos Vidéke“ előfizetői 5% árenged­ményben részesülnek. :: Telefon 63—23. jjrilliánst, aranyat, |g(j|jj|,|,gF[ m platinát, , ezüstöt, Schwartz ékszerüzlete, Muzeum-körut 21. Tel. J. 103-73.

Next

/
Thumbnails
Contents