Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-10-16 / 42. szám

XXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, október 16. 42. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZiGAZGUÁSI ÉS KÖZGAZDASÁG! HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. szAmos rákosszentmihályi és rákosvidéki egyesület és testület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: balAzsovich zoltAn. Előfizetési ár: Egész évre 120.— K. Fél évre: . . 60.— „ Negyedévre: 30.— „ Egyes szám ára 3 korona. Hirdetéseket telvesz a kiadóhivatal. Bérmálás. Másodszor üdvözölhette a múlt héten falai között Rákosszentmihály megyés püspökünket, Hanauer Árpád Istvánt, aki ezúttal a bérmálás szentségét osztotta ki községünkben, ahol elősző* bérmált megyés püspök ez alkalommal. Már kora reggel, nyolcz óra előtt érkezett püspökünk kocsin Budapestről Széli Kálmán dr. szer­tartó kíséretében. Főpásztorunk most két hétig a főváros­ban tartózkodik a középponti papnevelőintézetben, hogy onnan bérmakörutját könnyebben végezhesse. A gödöllői járásban első állomása volt Szentmihály, ahol virágokkal ékesített templom várta, szinültig megtelten ájtatos közönséggel, melynek nagy része a bérmálandók és bérmaszülők seregéből telt ki. Igen sok papi vendég jelent meg ez alkalommal községünkben; a püspökön, kísérőjén és a püspöki szertartón kívül Varázséji Béla dr. újpesti prépost­plébános, kerületi esperes, Schwartz Gusztáv dr. rákos- palotai apátplébános, Kratochwill József szentszéki tanácsos, csömöri plébános, Fehér János pápai kamarás, vecsési plébános, Merva Imre kispesti plébános, Kovács Antal soroksári esperes plébános, Buotz Rudolf taksonyi plébános, Held Imre kispesti hittanár, Turcsányi Imre pestújhelyi hitoktató, Galla Ferencz dr. csömöri káplán, Nagy Imre Leó sashalmi lelkész, Forgács János mátyás­földi hitoktató. Jegyezzük hozzájuk lelkészünk, Pichler István, továbbá Taraba József dr. hitoktatókáplán, Krier József ny. esperesplébános és Kovács József ny. plébános nevét és a magas klérus tizennyolc főnyi kiváló képvise­lőjét soroltuk fel, akik Rákosszentmihályon összegyűltek. István püspök nyolcz órakor szentmisét mondott a fényes segédlettel. Mise alatt lovag Reich Albertné megismételte a minap sikeresen előadott gyönyörű Ave Máriát, egyébként pedig népének volt, amelyen örvendetesen meglátszott immár a rég’idő óta sürgetett egyházi énektanítás eredménye. Mise után a főpásztor igen szép szentbeszédet mondott a bérmálás jelentőségéről és lelki kegyelmeiről. A mély vallásossággal áthatott, világos és könnyen ért­hető lelki oktatást a hívek áhítattal hallgatták. Utána háromszáz jelentkezőt bérmált meg püspökünk Varázséji prépost segédletével. A templomi szertartás után a püspök meglátogatta Kovács József plébánost és Taraba József drt, majd pedig Pichler lelkész lakásán néhány magánkihallgatást adott és egyházi ügyeket intézett el s azután a tisztelgő küldöttségeket fogadta. A Mansz hölgyei felajánlották közreműködésüket az egyház ügyeiben, mit a püspök megelégedéssel vett tudomásul és arra kérte a hölgye­ket, hogy állandóan ösztönözzék a férfiakat a nemes cselekedetekre és az egyház dolgainak révbe segítésére. Decsy József főszolgabíró a járás, a község kép- í viselőtestülete, elöljárósága és közönsége nevében igen ! szép beszéddel üdvözölte a püspököt, aki szives sza­vakkal válaszolt. A Move küldöttség élén Németh Béla alezredes tisztelgett, az egyháztanács nevében pedig í Pálfi János elnök mondott talpraesett üdvözlő beszédet, j mire a püspök külön válaszolt, hangoztatván az egyet­értő munka szükségességét az egyház ügyeiben. Eddig i is sokat tett ez az egyházközség s amit elmulasztott, ! annak a visszavonás volt az oka. A plébánia-kérdés • megoldása halaszthatatlan. Igen kiváló, érdemes lelkészt adott Rákosszent­mihály nak, akit bizonyára már is megszerettek s még jobban megszeretnek, ha leikébe látnak, de őt csak úgy lehet megtartani, ha hajlékot nyervén, itt létfentartása . lehetővé válik és szüleit magához vevén, velük példáját ' adja a gyermekszeretet fényével ékes családi életnek. A ; ref. egyház nevében Bieberauer Tivadar lelkész üdvözölte a püspököt igen sikerült hazafias beszéddel, amelyben j a keresztény felebaráti szeretetet hangozhatta. Az ev. I egyház nevében Szőllőssy Tóth lelkész mondott meleg | üdvözlő szavakat. A főpásztor szeretettel és megértéssel l válaszolt. A testvéri együttműködésből hazánk ujjáépülé- ; sének reményét meríti. Igen kedves jelenet volt, midőn az Arany jános l kör ifjúsága küldöttségének élén Danis Győző csengő han­gon, szépen tagolva a következő kis beszédet mondotta: Méltóságos Püspök Ur I Engedje meg Méltóságod, hogy a rákosszentmihályi Arany János Kör legmélyebb hódolatát és legőszintébb üdvözletét tolmácsoljam Mél- j tóságodnak abból az alkalomból, hogy megjelent köz- ! ségünkben és ifjainkat a bérmálás szentségében része­sítette. Mi, a rákosszentmihályi ifjak, tömörültünk az Arany János Körben azzal a czéllal, hogy az iskola pad­jaiból kikerülve^tovább képezzük és előkészítsük magun­kat a jövő nehéz feladataira. Mi a barátság szoros kötelékével egyetértésre, munkára, emberszeretetre tanít- { juk tagjainkat. Reméljük azt, hogy ha nagyobb szerepet • viszünk a társadalomban, akkor is a legnagyobb egyet- | értéssel fogunk dolgozni. Akkor talán megszűnnek az I örökös pártviszályok és megérjük azt a szebb jövőt, i hogy szegény, megcsonkított hazánk újra oly hatalmas ; és nagy lesz, mint volt egy ezred éven át. Fogadja I Méltóságod legnagyobb köszönetünket és hálánkat. [ Örömmel üdvözöljük anyaszentegyházunk főpásztorát í községünkben! ^ A püspök igen kegyesen fogadta a fiatalság tisz- ! telgését és derűs, nyájas szavakkal erősítette meg, hogy j az ifjúságra milyen feladat vár szegény hazánk ujjá- ; építésének munkájában. Délben félegy órakor a Nagykaszinóban körülbelül ; ötven terítékes diszebéd volt a főpásztor tiszteletére. Az ebéden a vendégek teljes számban megjelentek, részt Lapunk mai száma 8 oldal,

Next

/
Thumbnails
Contents