Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-09-25 / 39. szám
XXÍ. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, szeptember 25. 39. szám RÁKOS VIDÉKE TASSIDALUI, KiklQIZQVr4» ÉS KÖZQUOISáfll HETILAP. R4((Os§ZG«rma.4LY nagyközségi hivatalos lapja. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁK05VIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztősét és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120.—* K, Fél évre: . . 60.— M Negyedévre: 30.— „ Egyes szám ára 3 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. 1 Prohászka püspök Rákosszentmihályon. Igen nagy tisztesség érte Rákosszentmihályt a t múlt vasárnapon. Az élő nemzedék egyik legnagyobb I lángelméje, a mélységes bölcselkedő, tudós lelkipásztor, a magyarság és keresztény eszme egyik lánglelkü vezér- hárczosa, Prohászka Ottokár, székesfehérvári püspök, . valóságos belső titkos tanácsos, plébánosunk meghívására meglá<ogatta községünket, hogy itt jótékonyczélu templomi hangverseny keretében úgynevezett konferencia beszéd alakjában hirdesse hitének igazságát és ra- j gyogó szónoklatával gyönyörködtesse szerencsés hall- j gatóit. A tudós püspök hire rég túlterjedt az ország határain s tiszteltté tette nevét egész Európában. Legutóbb Frankfurtba csillogtatta csodálatos szónoki erejét 6s mély bölcseségét. Midón a rákosszentmihályi meghívást elfogadta, annak az apostoli munkájának végezte egyik részletét, amelyet a fővároskörnyéki sokat szenvedett és sokszorosan mételyezett lakosság lelkivigasztalása és helyes óravezetése czéljával tűzött maga elé. Ezt a nemes és értékes feladatot kevés ember tudná úgy betölteni, mint az aranyszáju püspök, aki hallgatóit perczek alatt meghódítja s magához lánczolja ügy, hogy a legmelegebb lelki kapcsolat támad kö/ötte és hallgatói között* így történt minálunk is. Nemcsak az előadás szónoki szépségével és a hirdetett igazság erejével, hanem keresetlen közvetlenségével az egész lényéből kisugárzó szeretet melegével ejtette meg hallgatóságát. Igen szabadon, emelkedett nézőpontból beszélt, színesen, sokszor csapongva és dúsan fűszerezve méiy- értelmü mondanivalóját. Egy-egy megjegyzése a sajtóról, a »kurzus“ kereszténységről, a tekintélyt nem ismerő vészes szabadosságról, poétikus bölcselkedése a szépről, a szépségnek legfőbb lényegéről: az arányosságról, a mértékről, — tempóról — az, emberi tudás és erő korlátozottságáról, a lélek veszedelmeiről, amelyek közepette a mindent egyensúlyozó magasztos hitnek világossága az egyetlen biztos fáklya — mélységes hatású és meg- j győző erejű volt. Igen kedvesen aposztrofálta ismételten rákosszentmihályi hallgatóit, testvéreit és hivta — fele- í kezeti különbség nélkül — igazságának megismerésére és követésére. j Valóban nagyszerű gondolata volt lelkészünknek, | Pichler Istvánnak, hogy ezt a nagy és annyi munkával í elhalmozott férfiút a mi szerény községünk vendégéül megnyerte s a templomi ünnepélynek vele hasonlitha- tatlan fényt és értéket adott. Bizonyos, hogy a mag, melyet Székesfehérvár püspöke itt elhintett, Rákosszentmihály jóra és szépre hajló és fogékony közönségének lelkében termő talajra talál. Mi pedig szebben nem ékesíthetjük fel ezeket a lapokat, mint hogy a püspök beszédének gondolat- menetét az alábbiakban megörökítjük. Ám arra, hogy a beszédnek ékességeit és zamatát is érzékeltethesse, — sajnos — ez a pusztán lényegre szorítkozó kivonat nem lehet alkalmas. „Mikor ezt a sok embert látom magara előtt, — úgymond — úgy érzem, mintha egy nagy erdő előtt állanék, melyet nekem kell kivágni, kikészíteni. Előttem állanak a fák a maguk keménységével; összegörbedett csomóikkal, s mind ez az én munkám által lenne alkalmas, a hasznos kitermelésre. A keresztény társadalom, kivált Pest és perifériája ez az erdő, honnan kemény, elgörbült, csomós, vagy szuvas fákból: emberekből kell kitermelni a Krisztus világában hasznos egyedeket. S miközben ezt a nagy munkát végezem, találkozom azokkal a jelenségekkel, melyek a ma gyermekének lelkületében azt az elgörbülést, elcsomósodást okozzák; azzal a mániával, mely a szabadság eszméjének örve alatt dühöng a társadalomban, mit azonban fegyelmezetlenségben látunk kitörni. Szabad sajtót akarnak, s ez a szabadság a tinta kulik garázdálkodásában csúcsosodik ki; szabadforgalom, ez a szabadság teteje, s látunk 500 kor. helyett elérhetetlen gabonaárakat; szabadság-szabadság; s az embereknek nem volt sem élet, sem vagyonbiztonságuk. 1. Kell a szabadság, magas eszme a libertás, de kell ennek a szabadságnak korlát, máskülönben vesztünket okozza. Korlátja az igazság. Harnach mondotta: „Die Wahrheit geht der Freiheit voran“. Ez az igazság a Krisztus. „Én vagyok az ut, az igazság és az élet“, — mint ö magáról mondotta. Ez az a mécs, mely világit nekünk az élet sötétségében. A tudomány és világosság, sok mindent fénybe áraszt, de ugye ez sem tudja megvilágítani azt az utat, mely e földről a tulnan való világba visz; a tudomány acélhijiakat emel, de nem tud hidat készíteni azon a bizonyos sirgödrön át. Ezért mondja Krisztus: aki utánam jön, nem jár sötétben, mert ő, s egyedül ő tud mindenre fényt árasztani. 2. Krisztus tanítása az az igazság, mely felemeli a nemzeteket. S ez a tanitás a tekintélyen alapul, mert az igazságot az Isten revelációja, s az’Egyház tévedhetetlen közvetítése alapján fogadtuk el. Ez a tekintély bir egy Pasteurt arra, hogy higyjen „mint egy bretagnei anyóka“. 3. A tekintély a törvényben jelentkezik. E törvények által alakítja bennünk a törvény a harmóniát, a szépséget. Szép mindenki akar lenni, mert a szépség arányosság, harmónia. Külső szépségből hatoljunk beljebb : legyen lelki szépség és összhang: ezt adja a törvény szeretete. Az „Ecce Sacerdos“ hangjai csupa törvényszerűség, megkötöttség. Ha szétbontánk hangjai^ Lapnak száma & ofid&L a
