Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-31 / 31. szám
XXL évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, julfus 31. 31. szám RÁKOS VIDÉKE TÍRSA»AL:íIIf K$z(13.tza.vr&si ÉS KÖZGAZDASÁG! HEnLüP. rAkosszenmiaíly nagyközségi hivatalos lapja. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120.— K. Fél évre: . . 60.— „ Negyedévre: 30.— „ Egyes szám ára 3 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Veresegyházán jártam. A héten szerdán Veresegyházán jártam. Kedves kis társasággal egy boldog, gondtalan napot töltöttünk . . Nehogy megkérdezzék, hogy mit keres itt ez a fecsegés, ezen a komoly, közügyeknek fenntartott, kiváltságos helyen ? Kánikulában vagyunk, évek hosszú sora óta nem élvezett, régi, becsületes, magyar alföldi kánikulában. Ilyenkor nem jó, ha az elméket súlyos kérdések gondjaival terhelik meg. Nem czélirányos és nem czélravezető, ha bármiféle nehéz kérdés megoldásáról elmélkedik az ember. Csevegjünk hát el egymás között az árnyas akáczfa tövén, vagy ebéd után a besűrített ablaku hűvös szobában .. . Igen, akáczfa az Veresegyházán van bőségesen. Ott nem tarolták le a kommunisták, meg még előbb a hírhedt Károlyi forradalmárok, a kik a vörös garázdaság ágyát kitünően megvetették. Veresegyháza pestvármegyei nagyközség. Olyan jómódú falu, amely szegény Csonka Magyarországunk keserves jelenében a jobb jövendő reménységének záloga. Nem olyan intelligens, mint a mi annyit dicsért Rákos- szentmihályunk, de azok a parasztgazdák nem hallgattak a Mihelyi Istvánok szavára, nem udvaroltak nekik, mint az „intelligens társadalom“ elíévelyedett tagjai itt, miná- lunk, a hol lelkesen tapsoltak a felejthetetlen gyűlésen, mikor a dicső Mihelyi úr kijelentette, hogy hiába védelmezi a fákat a „Rákos Vidéke“, csak kettőt hagynak meg belőlük, egyet az én számomra, egyet meg a papunknak ... Hát bizony, miközben porlepte utcáinkon végig badukol az ember, eszébe jutnak néha az októberi őszirózsás napok s elmerenghet a világ forgandósá- gáról... Veresegyházán azonban, amint mondám, hiánytalanul megvannak a lombos akáczok, sőt mi több, van ott aranyos buzakalász, asztag, szalmakazal is bőségesen. A termést, a magyar valutát, a magyar erőt, a magyar reményt, már learatták. Mostanság épen szorgalmasan csépelnek. — Hogy fizetett a búza ? — kérdi egyik társunk a szorgoskezü gazdát. — Hát csak elég jól — feleié amaz. — És a rozs? — Az még úgy se — válaszol a gazda, aki a világ kezdete óta soha sincs megelégedve a terméssel, mert hát ’iszen lehetne akár més több is, de azért bőségesen betakarítja a drágán fizető „életet“. Azoknak az embereknek kivétel nélkül csinos, tiszta a házuk tája, nem akad olyan düledező, ütött- kopott, sorsverte házikó az egász faluban mint a büszke úri villák sorában, ahol minden századik embernek se jut már évek óta tetőjavításra, tatarozásra, kerítés javi- tásra, de sőt a kikezdett kerítéseket úgy el is lopdosiák, hogy hírmondójuk se maradt, ha csak a nekibusul tulajdonos maga fel nem tüzelte az utóbbi telek folyamán Jó mód, rend, szorgalom mutatkozik amott mindenfelől, de az a jó mód nem kapatta el a falusiakat, dolgoznak hajnaltól késő estig, czifrálkodásnak, léhaságnak hire sincsen... Van azonban Veresegyháza községének egy igen nagy nevezetessége. A községi tó, mely hat katasztrális hóid területen terjeszkedik alig néhány percznyi járásra a község házaitól. Ennek a tónak olyan a vize, akárha kis Balaton volna, A Sebes patak árasztja belé bőséges vizét, mely a tó másik végén kifolyik úgy, hogy állandóan friss és tiszta annak a vize. A közepe hat méter mély is megvan, a partok közelében ellenben lankás a medre, mint legszebb „strandfürdőé“ és pompás fövenyből áll, mely tiszta, mint a legfinomabb porzó. Versegyháza intelligencziája ide jár ki naphosszat fürdeni, de még messzetajról is napról- napra érkeznek a fürdöző zarándok csapatok. Eszményi egyszerűség jellemzi a fürdőt: egy-egy akáczfa a „külön kabin“, annak a tövében öltik fel az egyszerű, divatmentes fürdőruhát. A strandon pedig naponta meg — rneg jelenik a fürdőző sokaság között a községi gulya s a jámbor tehénkék békésen mártogatják testüket a a hölgyek és urak szomszédságában az istenáldotta vízbe. Hej, ha ez a tó, amelynek hire messze terjedt a vármegyében és közönsége igy is évről-évre növekedik, — valahol ott lenne, ahol harmonika szó mellett sört isznak a legények, — mi lenne abból már réges-régen, miként aknázná ki kincseit á hasznos élelmesség és tenné hozzáférhetővé a kánikulában verejtékező közönség számára? De a jó veresegyházi gazdák — akiknek erényeiből, Isten látja lelkem, mit sem akarok levonni, — százszor-ezerszer kimondották már, hogy az apáinknak, meg nagyapáinknak is jó volt igy, a községi gulyának meg itató Cs fürdető hely csak kell, — tehát ne okoskodjék senkifia azzal a tóval, jól van az úgy, ahogy van ! És mégis százával látogatják az éltető nap melegére, a bársonyos fövény szőnyegére és a tó friss, üdítő, hűvös vizére vágyó emberek. Mit nem lehetne teremteni egy községből, ha vállalkozó szellem, ügyes üzleti érzék aknázná ki a természet adományait. A mi Rákosszentmihályunk hires a kitűnő, egészséges levegőjéről. A kik megalkották becsületes érzékkel megszerezték ehhez a fák árnyas ligetét és az akkori viszonyokhoz képest a maga szűkös eszközeivel szegény Újvári doktor fürdőt rendezett be jó negyedszázaddal ezelőtt. Nem bámulatos-e, hogy ennek a jó csirának sok évi tengődés után végre is el kellett pusztulnia, miután a nemzetrontó vihar kiirtotta utaink lombos sátrait, egymásba boruló fasorainkat. ______Vájjon mikor érkezik meg a bátor és jólszámitó tápunk jó sai páma 8 oMal»
