Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-05-01 / 18. szám
XXI. évfolyam. Rákosszentmihály, 1921. vasárnap, május í. 18. szám VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLY! ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÖLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 120.— K. Fél évre: . . 60.— „ Negyedévre: 30.— „ Egyes szám ára 3 korona. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. A magunk erejéből. Rákosszentmihály közönsége réges-régen megszokta azt a jelszót, hogy a magunk erejéből! Hivalkodás nélkül való dicsekvéssel elmondhatjuk, hogy mi itt, ezen a helyen mindent, a mink csak van, a magunk erejéből, a magunk lelkesedésével, a magunk munkájával és a magunk áldozatkészségével teremtettünk meg. így lett a kukoriczaföldek és legelők helyén virágzó kertváros, pusztán csak a telepesek akaratából, buzgalmából és filléreiből. Nem egyszer hivatkoztunk már arra az érdekes különbségre, amely például a nyaraló telepek és kertvárosok keletkezése között külföldön és minálunk idehaza tapasztalható. Minálunk felparczelláz valaki néhány holdnyi homokbuczkás területet, eladogatja a telkeket, amelyeken lassanként házacskák épülnek s a telep lakossága erejéhez és számarányához mérten kezd gondoskodni fokozatosan a közszükségleteihek kielégítéséről, fásit, szabályoz, közlekedést teremt, majd a világítás, a viz, az utépités és egyéb fontos kérdések megoldásán fáradozik, amint azokra, évek haladtával, mind több és több szüksége lesz. Külföldön ellenben először beren- dézik a telepet, utakat építenek, világítást kftesitétrek, vízvezetéket, csatornázást készítenek s midőn modern igényeknek megfelelő berendezést teremtettek, csak azután kezdik az egyes telkek értékesítését és népesítik be a telepet, amelynek lakossága a befektetett tőkét amortizálja, mig nálunk maga kénytelen a szükséges befektetésről gondoskodni. Rákosszentmihályon, Mátyásföldön, s a többi hasonló újabb települések helyein mindenütt maga a letelepedett közönség gondoskodott minden közszükséglet fedezéséről, minden közintézmény létesítéséről. Minálunk, ha valamit el akarnak érni, minden nótának ugyanegy a refrénje: gyűjtés, adakozás, jótékonyczélu estélyek, szóval mindenféle módja a közönség önmegadóztatásának, mert a jó Isten segítségén kivüi itt ugyan másra, mint a magunk erejére számitanunk nem lehet. A templomunktól kezdve a lovasutig mindent a magunk erejéből teremtett meg ez a közönség, amely soha me^ nem tagadta áldozatos adományait, ha érdemes czél előmozdításáról volt szó s amelyre éppen ezért — immár hosszú évtizedek óta, hagyományos módon számítani mindig lehetett, s nem csalódhatott benne soha senkisem. A háborús évek rengeteg hadijótékonysága óta is újra meg újra a közönséghez kellet folyamodni, ha fűtőanyagra volt szüksége az iskolának, ha a szegény gyermekeknek kellett téli ruha, meleg étel, iskolaszer, ha a válságos esztendők pusztításait kellett jóvátenni, ha kul- turális feladatokat akartunk előmozdítani, (könyvtár stb.) ha hazafias czélu egyesületeket kellett szervezni, ha társadalmi czélok előmozdítása volt a közérdek, ha ellopott templomi kegyszereket kellett pótolni és igy tovább, végevárhatatlan sorozatban. A közönség szenved, vérzik, sínylődik ezer baj és gond terhe alatt, százszor kimerült, de százegyedikszer is kimerithetetlennek bizonyult, mert ez a magyar ember és az intelligens ember természetrajzához tartozik, hogy amig jártányi erő van benne, az utolsóig is mindig hü marad önmagához és nem tagadjajmeg jellemét,kötelességtudásban és áldozatkészségben tündöklő erényeit. Most, legújabban, megint odajutottunk, hogy ezekre az erényekre kell appeilálni, megint egy közczélu, még pedig nélkülözhetetlen intézményt kell talpraállítani s nincs rá más mód, mint, hogy a magunk erejére támaszkodjunk és a lakosság saját magának megteremtse azt. Az önkéntes tüzoliótestület újjászervezéséről van szó. Ezt az egykor már virágzó és jól bevált intézményünket is romba döntötte a háború. A semmiből kell azt életre kelteni, holott egykor már létrehozta és jól berendezte s felszerelte ugyanennek a közönségnek az áldozatkészsége. Ma már, sajnos, megint elölről kell kezdeni ezt a keserves munkát, csakhogy ma egészen más arányokkal kell dolgozni, mint egy évtizeddel ezelőtt. ' Mikor néhány héttel ezelőtt önkéntes tűzoltóságunk újjáalakult, a közönség megértő helyesléssel fogadta a mozgalom hírét és sűrűn jelentkeztek a testületbe a ICO koronás tagsági dijat felajánló alapi tó tagok. A régi alapszabályok parádés alapitó tagsággal jutalmazták az akkor értékes summát jelentő lOu koronás adományt és bizonyára nagy büszkeséggel töltötte volna el akkor a keblünket, ha olyan szépszámú adakozót tudtunk volna szerezni, mint a hányán most egy-két hét alatt jelentkeztek az alapitó tagságra. Ámde a héten, hogy összeállították a tüzoliótestület első évi költségvetését, kiderült, hogy mindez egyetlen csepp a tengerben és még csak a kezdet kezdetének sem elegendő. Ha megfelelő módon fel akarnák szerelni tűzoltóságunkat, kétszázezer korona is kevés volna, de amikor mindent a legszükségesebbre csökkentettek és csaknem mindent töröltek a költség- vetésből, még akkor is legalább 30.000 korona az intézmény legminimálisabb első évi szükséglete. Hát ezt az összeget honnan vegyék ? Egy bizonyos: tűzoltóságra szükségünk van. Olyan nélkülözhetetlen intézmény ez, amely nélkül tovább meg nem maradhatunk, ha nyugodt álomra akarja hajtam fejét ezentúl is ennek a községnek valamennyi lakosa. Az tehát bizonyos, hogy a fedezetet elő kell teremteni bármi módon. Megint odalyukad ki hát a dolog, hogy állj elő jó közönség s mutasd meg, mit tudsz! A magunk ereje megint az egyetlen és csalhatatlan fegyverünk. Akik a tűzoltóságunk újjászervezésén fáradoznak, a közönséghez, Rákosszentmihály lakosságához folyamodLapunk mai száma 8 oldal.
