Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1921-01-09 / 2. szám
6. oldal U A K () S V II) C K r. 2 szám. Szilveszter. Alkalmi játék. Irta: Baldzsovidi Zoltán. Előadták a Rákosszentmihályi Nagykaszinóban 1920. deczember 31-én. SZEMÉLYEK: Az aggastyán,* Az ifjú, A vándor. (Élőzene: »Grieg Aase halálának“ első része.) (Az aggastyán korhadt fatörzsön ül. Félhomály.) A. Közelgenek a végső perczeim, Betelt a sors, az én időm lejár; Rohanó időnek végtelenjén Ellankodó bus éltem tovaszáll... Ifjú utód ront helyemre, űzvén Maga előtt, mint én elődinet, Hozsánna várj i, örömujongás S eltemetik az én emlékemet. Ez a sors, kezdettől a világon Az aggot űzi győztes fiatal S megéledő reményink gyászsorsa — Csalódott szívvel a bus ravatal. Már karján az őszszakállu püspök Látom, vezérli ifjú kegyeltjét, Szilveszter, én megváltó gyilkosom - Hadd nekem még e napnak az estéjét l Ne siess, várj még, pillanatra csak... Kondul az óra, szóm ajkamra fagy... (Vándor — tépett, béna alak, rongyos köpenyegben, sántán, fején bekötöző t sebhely — némán közeleg.) .A. Ki vagy te rém, szánandó nyomorult, Bánat kire nálam is több borult, — A haldoklónál sinylőbb, betegebb ? V. Egész világ, kit élve sírba tett! Viharban tépve vesztém mindenem 1 Helyim e földön többé rém lelem. Megrontva, csonkán, b na koldusul Barangolok a fagyos éjjelen ; Rokon s barátnak szánó kebeleben Én értem többé részvét nem terem. Volt javam, kincsem,dús gazdagságom Erdők, mezők, ércbányák, legelők, Ősi földem, hősi szent hamvakkal, — Mind elrabolták hitvány lonczlesők! Beteg és koldus Lázárrá tettek, Kifosztva, levágták kezem, lábam; Mérgükkel orrul megmételyeztek, S felperz:elték fényes, ősi házam... Lézengek árván a világ előtt — A. Utolsó perczem, jaj, legott eljött — V. Utamon busán tovább ballagok ... A. Látom, szavadtól jót nem várhatok. V. Nem panaszkodni jöttem ... nincs közöm Hozzád aggastyán: néktink nincs öröm — A Haldoklónak vigaszt! Nem ismered?— V. Nyugtasson a jó leliismeret. A. Én meghalok, te újra élni fogsz — V. Vigyázz öreg, hisz mindjárt összerogysz — A. Panaszod mondd bár, búdnak éjjelén, Uj harczra kelj fel, uj küzde'emre, Minden uj nap virradó reggelén! V. Nincs vigasz bánatomra, nincsen ir, A sok balsors órjást is csak lebir. Esztendők óta jár már a csapás, Házam felett a holló károgás S végreményi sorsverte atyának: Enfiaim is — cserben hagyának. Végső reményem tűnt el hitszegőn Melyen épült, a múló esztendőn ... A. Mit, mit, hogy én ? Á'ok és kárhozat! Tépdes az önvád, hallván hangodat... Időm rövid volt, a sorsom betelt, Ajkam alig még néhányat lehelt, Mint én öltem meg, Kronosz gyermeke Szilveszter napján éntestvéremet — öcsém vezetve karján közéig már, Helyemre lép és engem eltemet. V. Bár véled szállna sírba mind a rossz — Hitet reményt, hogy csalfán ne orozz! A. Ha nem jutalmazám bizalmadat, Reám ezért ne szórjad átkodat — Csekély erőm minderről nem tehet Le nem bírhatja a bus végzetet... Időm rövid volt, gyorsan haladó — V. Magadra vallsz, gonosz varázsoló — A. Egy haldoklóval ki szólni igy mer, Zord égi vándor, ki vagy te, ember? Végperczemen vallatni ki akar? V. — Bánat sújtotta, szegény, bus — magyar 1 A. Elmúlni most már jobb, ha sietek: Tekintetedtől menekülhetek: - V. Te voltál hát, te gonosz, te csalfa — A. Gyorsan, már itt látsz, lábadnál halva, Életre többé vissza ki sem húz — (meghal) V. Keerves, bus — ezerkilencszázhusz 1 (Hirtelen teljes sötétség. A zenekarban fe hangzik az„Aesa halalá“-nak második része, majd pillanat yi szünet, aztán Grieg „Tavasz ébredésének“ néhány taktusa ... A zene elhallgat. Teljes, nagy fényesség. A színen egyedül „az ifjú“ van. I. A pillanatnak szárnyán jöttem én, Uj gyermeke az örök időnek Szemernyi perc, évezredek lárcán, Ezredévek, hol percekké lömk. A mérhetetlent akarván mérni, Embereknek bölcs, naiv regéi 1 Mindenkinek (gy v dám mosolyom — Titok lakatja őrzi tarsolyom, — Ebbe nem láthat bele serki sem Drága ajándék, majd ha kiveszem. Ktözus vagyok, hozok tengernyi jót Ki ki számára szépet, biztatót; Fényes aranypénz az ajándokom, Pazarul szórom, szétosztogatom, Csudálatos szép, égi tünemény, Ritka talizmán, neve — jó remény... Ne gunnyasszon busán senki mostan, Fogadja jó kedvvel, amit hoztam ... Lám, ott rag\og már, hova ültetém : Fénylő szemükben nrosolyg a remény 1 Szivekben szeretet gyűljön lángra, Minden legény moso yogjon lány ra; Fonód ja1 ak karok ölelésre, Kacsintsanak lányok a legényre. Isten nevében uj dalt, éneket, Imára fel, az uj év megjelent 1 A bánat most már föld alá bújjék, Zengjen, zúgjon a sok nyájas Buék 1 (Vándor, mint előbb, közeleg.) De im, mit látok, e csonka koldus Mért nem örvend az örvendezőkkel ? Mi bánat ny on ja, kedve mért oly bus ? Orczája telve mély gondrcdőkkel ? Hé. ember, vándor, szólj hát, ki. fia, Újév keltén kinek kedvben hija? V. Nekem nincs vig kedvem, nincs vig szavam, Mig porba sújtva hazám oda van 1 I Vétkes szenvedő, igy te ne beszélj, Káromlás ez és maga a veszély, Mit mond az Ur: Küzdj és bízva bízzál! Törhetlen, lelkes munkában izzál, A te reményed nem csábos mese, Örök igazság törvény ereje 1 * V. Szavad mézédes, igazsága nagy, De már megjártam, tudom csalfa vagy... Csábos reménynek hitelt is adtam, De keservesen csak megcsalódtam, Hiába vártam szebb és jobb jövőt, — I. Ne hibáztasd ezért az esztendőt — Ten vétkeidre szintén vess ügyet, Majd látsz a fádon dúsan uj rügyet. Hol visszavonás, dologtalanság, Igazságon vad tort ül az álság; Hol nincs szeretet, nincsen béke Torzsalkodásnak feszíti éke, — Ott segítségedre hiába jő, Mit sem használhat pusztán az idő 1 V. Én Menem, hát mitévő legyek — Mondd, az a sorsom, sejtem, elveszek ?... I. Ejh, botor beszéd, kislelkű szavak. Hát elpusztultak a magyar hadak? Kiveszlek mind, a magyar erények, Nem élnek többé magyar legények ? I No, tudd meg, gyászos kornak gyermeke, Nem halt ki a magyarok el« je, — (Hirtelen teljes sötétség, nagy dörgés, villámlás. „Az ifjú" teljes sötétben folytatja:) Mennykő és villám, láss tehát csudát, Lásd a magyart, ha megrázza magát, S ledobja rákent koldus rongyait, Neki feszíti újra izmait, — Szétfut körülte sok rongy náczió, • Akkor lesz az<án a nagy hajczihÓ — Nem lesz be ólük - mutatóul egy — (Igen nagy fényesség, a vándor, mint pompás dalia, Rákóczi korabeli díszben. A magyar szent korona ékeskedik a szín közepén.) V. Üdv, óh — ezerkilencszázhuszonegy 1 I. Ez a magyar jövő, ime lássad : Ezeréves nemzet, nincsen másad... Megszűnik rajtad csapás ostora, Csak ne feledd: Isten, Kiiály, Haza! Tisztulj meg, légy hiv magadhoz, Uj esztendő rád is jobb jövőt hoz. Ne légy többet ingatag, se dóré, ősidnek nyomdokán törj előre ! A szentelt jelvény ime itt ragyog, Ez a jövő, lássátok magyarok 1 Korona, kard, becsület és törvény: Vihar zugha', el nem nyel az örvény 1 V. Térdre hullva köszcntlek szép hajnal, Szivemből feltörő ima-dallal, Égi hang, oh, járd át ezt a szent ugart, Zúgjon fel: „Isten áldd meg a magyart 1* (Csoporlozat. Minden rendű és rangú nép, ifjak, leányok Szent Is.ván koronája tövében. Hymnus.) (Függöny)
