Rákos Vidéke, 1921 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1921-01-09 / 2. szám

2. szám. RÁKOS íVjIDEKB 3. oldal. nősen a második felében lelkesen kidomborított szavalata, valamint a műkedvelő zenekar" pompás zenekísérete és a szép jelmezek biztosították a hatást. Midőn a magyarról lehulltak a nyomorúság iongyai és pompás, kaczagányos díszében jelent meg a színen, a közönség viharos tapsban tört ki. A darab végén az egész közönség állva énekelte el a Hymnuszt és kegyesen maga elé idézte a szerzőt is. Az elő­adás körül igen értékes munkát végzett, — mint mindig - Klimkó István; ifj. Kertessy Ignácz jeles és odaadó súgó volt, valamint a színpadon és külső rendezésben Kertes-y Aladár, Manek Antal, a Csittogányi testvérek és a fiatalság számos más tagja is önfeláldozó és buzgó működést fejtett ki. A hangulat általában pompás volt. A műkedvelők zenekarának játékát még sokáig élvezte a felettébb vidám publikum, amelynek nagy része csakhamar tánczrakerekedett. Az estély bevétele igen tekintélyes összeggel gyarapította a kaszinó vagyonát. Növelte ezt Géczy—Hugyecz János ajándéka, a sok konfetti és szerpentin, amelyet ifj. Csabány Jánosné néhány perez alatt elárusított, ezer koronát jóval meghaladó bevételt szerezvén ebből a kaszinónak. Újévkor kisorsoltak egy malac'0», amelyet Franki István mér :ök, ujabö lakostár- sunk nyert meg A műkedvelők zenekarának hangszer és hang­jegy alapja javára kétezer K-t meghaladó összeg gyűlt egybe. Az estély emlékezetes sikerében nyomatékos része van Csabány A János e nök, Várhegyi A'adár pénztáros, s a mindig készséges és odaadó Horváth' Karoly buzgóságának, valamint az ifjúság lelkes együttműködésének is. Választmányi ülés. A Rákosszentmihályi Nagy­kaszinó választmánya jövő szombaton, január 15-én, este fél- hét órakor tartja rendes havi ülését. Tűzifa. Végre érkezett már tűzifa községünkbe. A Kecskeméthy Vincze biró buzgóságából megkezdődött a besnyői, illetve szentjakabi kitermelt fa fuvarozása és Kisterenyéről is érkezett szállítmány. A lakosság meg­rendeléseit az előjegyzések sorrendjében teljesiti a köz­ség közellátási osztálya. A ref. egyház jótékony akcziója A ref. egvház hölgy­bizottsága önfeláldozó munkájának köszönhető, hogy 50 gyer­mek részére ismét ebédakeziót indított, melynek költsége t az amerikai holland protestánsok adományából fedezik A református hölgybizottság az ebédakczióban is valláskülömb- ség nélkül akarta részesíteni a gyermekeket, de a hollandusok szigorúan kikötöttek, hogy abba kizárólag csak protestáns gyermekek vehetők fel; feltételeik közé tartozik még az is, hogy a ref. egyház a gyermekeket az ebéd és uzsonna közötti időben vallásos tanításban köteles részesíteni. Az élelmezés bőséges, tápláló és vasárnapra is kiterjed. Hetenként négyszer fejenként 10 10 dg. hús is jár a gyermekeknek. Ebéden kívül még uzsonnát is kapnak Itt említjük meg, hogy Kocsis József ref. presbiter buzgóságából két iada flaneilt is kapott a ref. egyház s azt is a szegény gyermekek között osztja ki. — Az Arany János kör közgyűlése. Az Arany János Kör január 9-én vasárnap délelőtt fél 11 órakor a középponti iskola helyiségében közgyűlést tart, amelyre az összes tagokat meghívja a vezetőség. Helyreigazítás. A minapi sporthíreink között őszinte részvéttel parcntáltuk el az RTK jeles labda­rugóját Németh Gyulát, kinek nevét azonban tolihibából Mészáros Gyulának Írták, holott a korán elhunyt, szép- reményű ifjú Németh Gyula volt, mit ezennel helyre- igazitünk. Hymen. Ifj. Strobl József fiatalságunknak sok éven át kedves tagja, janár 6 án vezette oltárhoz Budapesten a józsefvárosi plébánia templomban Weisz Imikét Veres­egyházáról. Az esküvőn igen szép és nagyszámú nász­közönség vett részt és üdvözölte az uj uj párt. Az Anna-Árpádtelepi kaszinóból. Az „Árp^d-Anna- telepi Kaszii ó“ ku tur-missziót vél teljesíteni akkor, amikor a telepet érdeklő összes jóléti-, szépészeti-, egészségügyi-, köz- biztonsági-, közlekedési stb. ügyek felkarolásával közművelő­dési ügyekkel is foglalkozva olyan ünnepélyeket rendez, mint a minő volt az október 6 án és deczember hó ,;6-án lefolyt Belvárosi kávehaz A kávéház-étterem fényesen á'alakitva Elsőrangú italok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Rónai Miklós és Tsa. PU T1PT VT fényképészeti műterme jCA JAimJ JjÍJ JL JL Budapest, Semme)weis-u.*2. CORSO kávéház és étterem Rákosszentmihály, József -utcza 29. szám. Állandóan hideg és meleg ételek. Elsőrangú italok. Esténként Kolompár Dezső zenekara hangversenyez I BUDAPEST 1V..VACZI-U. 1. nUIlUb «J » férf i- és n ói divatáru különlegességek. Budapest, Váczi-utcza 13. Bőrdiszmüáruk, kézi'áskák, levél és pénztárczák, .-elyem-tarsolyok, gyémántutánzafu és gyászéksze­rek. Alkalmi ajándékok nagy választékban. Újdonságok modern kézitáskákban a legszolidabb árakon. Tarsolyok a legnagyobb választékban és minden minőségben csakúgy mint háború előtt kaphatók. TELEFON 114—89. FALK es TARSA beldiszitési gép- és kézihimző műterem Elvá latunk mindennemű ruh díszítést, szintiázi jetmezdiszitést, füg öny, asztal és áayteritök dekorativ mu kálatokat, azonkívül fátyol és szemfedő hímzést. TELEFON 7 —35. Budapest IV., Semmelweis-utcza 8. szám. Pnuonrllhátf ane,nzel1 hadsereg, pé< zügyörség, uiiaa vasúti- posta- és erdészeti tisztek és altisztek, valamint bármilyen tgy< nruhátviselő testü­letek részére, továbbá sapkák, kardok, kardkötők, kard­bojtok, derékszíjak, vállszijj k, nyakravalók, k-ztyük, bőrgamásnik, csavarganiásnik, rendjelek csillagok, zsinó­rok, paszománvok, lovaglópálczák és mindenféle felsze­rel esi czikkek legjobb minőségben beszerezhetők Tiller mór és társa czégnél Budapest, IV, Váczi-utcza 35 NOl üYAi/RUnA KÉSZÍTŐ VÁLLALAT Horváth és Halász Budapest, Váczi-utcza 26. Párisi-utcza sarok. F ekete kelmék, kész női ruhák, felöltők, keztyük, gyászkü önlegességek stb dús raktára. Gyászruhák kívánatra 4 óra alatt készíttetnek. Telefon 8fil. M Á n A Q nö1 kézI munka | \ MUMO éS rajzmüterme Budapest IV, Koronaherczeg-utcza 11. sz. DeisingerTestvérek cégnél Budapest, Ferenciek tere 1 (Királyi bérpalota) kávé 72 K — 1 kg tea 150 K — 1 titer rum 80 K S ZŰCS és MARKUS selyem és csipkekereskedése Budapest, IV Koronaherczeg-utcza 18. sz« Ujd -nfágokban nagy választók Telefon 154-59. érő czipők legszebbek, legjobbak és legolcsóbbak ÉRŐ L. ÉS TÄRSA BUDAPEST, KORONAHERCZEG-UTCZA 1. M

Next

/
Thumbnails
Contents