Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-02-22 / 8. szám

4. oldal RÁKOS VlD.fiKE Részvényjegyzések a Hangyában. A Hangya fogyasztási szövetkezet rákosszentmihályi fiókjának felhívása igen élénk visszhangra talált a község­ben. Tömegesen jegyzik a 20 koronás részjegyeket, hogy kí-ki legalább is öt részjegyre, 100 koronára egészítse ki betéijét és igy a szövetkezetnek meg­felelő üzleti tőkét bocsásson rendelkezésére. A Hangya most áll az igazi fellendülés küszöbén, most fogja elérni azt, hogy boltjában közvetlen beszerzés utján minden kapható legyen, ehhez kell nagy forgótőke. De számos lakostársunk tőkebefektetésül is felhasználja ezt az alkalmat és százával jegyzi az üzletrészeket, mert ez a papiros jól gyümölcsöző, biztos érték; a csökkent értékű valuta helyett a virágzó üzleti válla­latból biztosított haszonrészesedés önmagában is kecsegtető és kívánatos üzlet, amelyet a körültekintő ember örömmel fordít a maga hasznára. Halálozások. A régi telepesek, az ős szent- mihályi lakosok sorában könyörtelenül pusztít egy idő óta a halál. A napokban az öreg Brückner Nándor, a jóhirü hangszerkészítő mester lett áldozatává. Egy idő óta gyengélkedett ugyan, de nem volt fekvő bet^g. Hirtelen, szinte észrevétlenül tűnt el a boldogabb hazában, hol nem érzik szomoruságos életünk sok kinos keserve. Kiterjedt rokonsága gyászolja. — A spanyol járványnak két szomorú áldozata akadt kedves ismerőseink sorából a napokban. Jung Péter, az ismert fővárosi csemege-kereskedő, kit a Rákos Vidékén, különösen Szentmihályon és Rákosfalván is széles körben becsültek, néhány napi szenvedés után ötvenkét éves korában meghalt Budapesten. Igen kedves, jó, nemesleikü férfiú volt; a tisztességes és ügyes kereskedő mintaképe. Évtizedes munkával gyö­nyörűen virágzó vállalatot teremtett. Kedves modorá­ért, szeretet re méltó előzékenységéért mindenki szerette. Ügyeink iránt mindenkor melegen érdeklő­dött és szívesen töltött kellemes pihenő órákat nyaralójában. Özvegye szül. Kirsch Boriska és gyer­mekei siratják, köztük fia és hü munkatársa, * Jung János, ki az olasz fronton, mint hadnagy vitézségé­vel tüntette ki magát. — Másik áldozaia a pusztító jár­ványnak a fiatal Gilevszky Sándor, Gilevszky Endré­nek, községünk buzgó hivatalnokának szépreményü testvéröccse, ki bátyjának szabadsága alatt, mint kisegítő eredménynyel működött volt a község köz­ellátási osztályában is. Néhány nap alatt ölte meg őt is a spanyol influenza. — Ifj. Miskey Sándorka, Miskey Sándor lakostársunk és felesége szül. Kern­stock Erzsébet négy éves kisfia meghalt Szentmihályon. A helybeli temetőben helyezték örök nyugalomra. Az „Egyenlőség! Kör“ újjáéledése. A Czin- kota—Ehmanntelepi Egyenlőségi Kör elnöksége és választmánya 1920. évi február hó 29 én, vasárnap délután 4 órakor a Cinkotai Nagyitcze vendéglő nagy­termében a kör működésének ujrafelvétele tárgyában értekezletet tart, melyre ezúton is felhívja az elnök­ség a választmány és a tagok figyelmét. Felkéri a kör a helybeli kereskedőket és iparosokat, hogy ezen az értekezleten minél számosabban jelenjenek meg. Uj nemzeti .fohász*. Egri Csomay Klárika, Csomay Gáspár fővárosi főjegyző tizenhárom éves leánykája „fohászt* adott ki, amelynek szövegét és dallamát is ő szerzetté. A csodálatos tehetségű leányka évek óta verseket ir, amelyek fokozatosan emelkednek úgy technikában, mint belső tartalom­ban. A szép „fohász* egyszerű, keresetlen szövegét i£l»iSliágyöngyöt, aranyat, &P& MfiUtiMA&fi.} platinát, ezüstöt horribilis áron. I Singer Menyhért ékszeré«* Rottenbiller»utcza 24. EflVßflruháit anei?ízeU hadsereg, pénzügyőrség, i-ijjuiii uiicis« vasúti- posta- és erdészeti tisztek és altisztek, valamint bármilyen egyenruhátviselő testü­letek részére, továbbá sapkák, kardok, kardköífik, kard­bojtok, derékszíjak, vállszíjak, nyakravalók, keztyük, bőrgamásnik, csavargamásnik, rendjelek csillagok, zsinó­rok, paszományok, lovaglópálczák és mindenféle felsze­relési czikkek legjobb minőségben beszerezhetők TILLER MÓR ÉS TÁRSA CZÉGNÉL Budapest, IV., Váczi-utcza 35. &ZONGOTT GYULA (Magsain Frangais.) Műipari újdonságok — Dísztárgyak. — Disz- legyezők. — Ékszerek. — ízléses újdonságok. Budapest, IV Koronaherczeg-u. 2. iTalóli Hollandi Három Király Tea a legjobb vértisxtitó szer. Óvakodjunk utánzatoktól; az eredeti készítmény kapható: Neruda Nándor-nál Et3rtKiíSJ% Valódi amerikai White fogkrém. in Rendkívüli olcsó árak. blúz- és pongyola­különlegességek BUDAPEST, IV. Kecskeméti-utca 9. §?IcúlaiASlfi fi fűszerek, csemegék,italok. JEtSStiM. «3X111U Farsangi czukorkák tea­sütemények, felvágottak. Naponta friss sonka, sajtok. Likör különlegességek. Hírneves Dietzl és egri borok, az állami mintapincze borainak Eerakata, Tokajt aszú borok. Pezsgők. Kerner Emii *““£,^£4?®*® Rákosszentmihály, Rákosi-nt 45. sz. SzöYetküiőniegességek. Egyenruha és Breeches nadrág specialista PETBOVITS ÉS TAKSA polgári és katonai szabók Budapest, IV. kerület, Kígyó tér 1. szám (Királyi bérpalota) ____________Telefonszám 1 —36. Dül nnh ÜO Táró 9 Mechanikai s elektro- Ddiuyíl Cd Sülöd technikai javító mű­hely. Elvállal minden e szakmába vágó munkát. Rákosszentmihály, Batthyány-utcza 3 szám. R. SZT. MIHÁLY Telefon 7. (Ehmann-telcj*) Bercséryi-n. 10. BUDAPEST Telefon: József 93—59. VII.Tábornok-u.3. bádogos és szerelő Elvállal minden e f zaj mába vágó munkákat, úgymint: köz­ponti fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdő­szoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csatornázások és mindennemű épfilet- disztnü bádogos munkálatokat. • Javítások jutányosán eszközöltetnek. — _______ ___________

Next

/
Thumbnails
Contents