Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-11-28 / 48. szám

5. oldal. — RÁKOS VIDÉKÉ % Tűzifa. Végre csakugyan kapott községünk kitermelésre néhány hóid fát a besnyői erdőben Nagyon öreg, hatalmas fák ezek, amelyekből igen jó tüzelő lesz. Bárha a szerszám- és dongafa czeljára alkalmas részt nem szabad felhasznál­nunk. A rákosszenimihályiak már megkezdették az erdőrész kitermelését. — újabban egyébként ismét reményt nyert a község, mint Krenedits Gyula közellátási előadót értesítették, hogy még nagyobb erdőterületet is kap kitermelésre. A köz­ségnek egyéb elfogadható aiánlatai is vannak s igy most már bizonyos, hogy legalább valami fát juttathat a lakosságnak, még pedig igen rövid időn belül. Öt métermázsára szóló befizetéseket elfogad a község közellátási osztálya. A szegény lakosságon pedig úgy segítenek, hogy az érkező szálihmány egy részét a körvasúinál egészen kis tételekben osztják ki. Dicsőség bajjal jár. A bírói állás nagy tisztesség a községben ; sokan irigyelik a méltóságát, de azt már sokkal kevesebben tudjak, hogy az sen fenékig tejfel. Rákosszent­mihály birája például é héten két napon át nem ebédelt. Nem mintha megvetné a jó falatot, hanem mert nem jutott ideje reá. Egyik nap reggel távirat hívta Gödöllőre, ahol a kincstári mérnökkel délután négy óráig rótták az erdőt, a melyet köz­ségünk kapott kitermelésre. Másnap meg ki'ályi ügyész szállott ki Szentmihályia, hogy itt bűnügyi kiha lgatásokat végezzen, amihíz hatósági tanú szükséges. Esküit elöljáró nem akadt, igy hát megint c-ak Kecskeméihy biró rostosok a hivatalos aktusnál — ebéd nélkül, késő délutánig. Zsebtolvajlások. Egy idő óta napirenden vannak ismét a villamoíokon a zseotolvajlások s újabban számos áldozatuk akad lakosságunk s »rabói is A minap lopták el Wick Ouó lakostársunk aranyóráját Iái costól együtt. A lánczot a mel­lénye gf'mb yukán átfüzve viselte, mégis leoldta a furfangos tolvaj. Most csütörtökön reggel pedig Fischer Győző óráját lopták ki a begombolt télikabátja alól és egyidejűén a bril- liansköves nyakkendőtűjét is elcsenték. A zsúfolt villamoson valaki hátba ütötte, mire önkéntelenül hátratekintett, ezt az alkalmat használta fel a nyilván .eg'üudolgozó“ tolvaj, hogy átüt és órát és revet énül kirántsa Hiheetkn ügyesen végzek gyalázatos mesterségüket a zsebmetszők, nem’lehet eléggé óvakodni töiük. Az Ingatlanbank parczellái. Krenedits Sándor főjegyző a heten tárgyalást folytatott az Ingatlanbank igazgatósagával az ismeretes parcellabérletek ügyében, a miről múlt számunkban részletes tudósítást közöltünk. A tárgyalás során kiderütt, hogy a .szóban forgó terület hat különböző egyén tulajdona s a bank csak kezelé­sükről gondoskodik. A tulajdonosok közül egyik sem ren­delkezik 50 holdnyi területtel, a legnagyobb részlet is csak 26 hold, már (pedig a törvény csakis ötven holdnál nagyobb területekre vonatkozik s igy az a terv, hogy az ingatlant a hadirokkantak és özvegyek számára lefog­lalják, kivihetőnek nem látják, hanem csupán méltányos barátságos megegyezésről lehet szó, ami elől a bank igazgatósága sem zárkózik el. A község most, a mar- számunk hivatalos részében foglalt hirdetmény szerint, elsősorban is az igényjogosultak összeírásának munkáját végzi el. Sporthírek. Az RTK vasárnap folytatta győzelmi soro­zatát. Az ELAC volt az ellenfele, kit könnyen vert meg 5 : 0 arányban. A gólokon, a csatársor minden egyes tagja osztoz­kodott. Vasárnap vívja meg döntő mérkőzését az RTK a BSE csapatával a 111. kér. Határ-u. pályáján déli 12 órakor. Ha az RTK ezt a meíchet megnyeri, úgy a kárpáti csoport élére kerül és onnan az őszi szezonban már bajos lesz leszorítani. ~ A mérkőzést Gerő Ferencz vezeti; kinek személye pajanczia, hogy a mérkőzé s simán fog lefolyni. Indulás VjlO-kor a Mészáros vendéglőjéből. — Az RTK 1920. november hó 23-án, vasárnap este 8 órai kezdettel a Balaton kávéház összes helyi­ségeiben id. Milosevics János orsz gyűl. képv. védnökségé alatt kabaréval egybekötött Katalin estélyt rendez, melyre a “itr CORSO MOZII a Rákosi ut és József-utcza sarkán. * Mindennap előadás! Minden másodnapon uj műsor! I A legkiválóbb és legújabb fi mattrakciók. Saját I ________viilanyíelep, üzemzavar Erizárva. tár segyesületeket ezúton hívja meg a rendezőség. Belépődíj személyenként 20 korona. Dohányjegy. Az a hir járja, hogy Rákosszentmihályon is életbelépteiik legközelebb a dohányjegyeket. Epedbe vnrjuk, hogy végre megszűnjön minden jegy, (a háborús világnak sok szomorú emléke) de azért mégis örömmel fogadja lakos­ságunk a dohányjegy hírét, mert az a remény jár a nyomában, hogy életbeléptetésével talán hozzájut a mi mostoha sorsot szenvedő közönségünk egy kis szivnivalóhoz. Zsófia kir. herczegnő a vagyontalan hadiárvákérf A Hadirokkai tak — özvegyek és árvak — Nemzeti Szövetsége Zsófia kir. herczegnő védnöksége alatt országos akcziót in­dított a vagyontalan hadiárvák karácsonyi megajándékozására. A nagyszabású akczió élén a föherczegnő mellett a társadalmi és közéleti előkelőségek egész sora buzgó kod?k a sikeren. Az előkészítő munkálatok most folynak a Szövetség V., Fáik Miksa u. 9. sz. alatti helyiségeiben lévő központi irodában. Megnyílt a belvárosi kávéház. A főváros legelegán­sabb kávéhaz-é.terme fényesen átalak tva újból megnyílt. A régi tu ajdonos Rónai Miklós vette át újra ezt a pompás helyiséget mely a maga neuében Budapest egyik egszebb látványossága. A Belvárosi kávéház a rakosvideki közönség­nek is kedvelt találkozóhelye. Az elsőrangú kávéházi üzemet mindenkor kitűnő me eg konyha egészíti ki. Állattenyésztők szövetkezete. Az Állattenyésztők Szövetkezete nagy mennyiségben szénát vásárott, amit nem tagoknak is elad, még pedig Corvin-u. 4. sz. alatt d. e. lü órától délután 4 óráig és Rózsa-u. 8. sz. alatt délután 3 és 4 óra között. — A tengeri szállítását a kormány még mindig nem tette szabaddá. Az igazga­tóság legalább 4 kocsirakomány szállítása érdekében ismételve küldöttség utján kérte a közélelmezési minisztert. |i,, , rj- , ♦; felveszek gyermekeién ha.a páu. Rákos­ii if £ lUCólöi llu^ szentmihály Remény-utcza 1, szám. _______ Pol gáris» ólai tafiamo Sitiién órákat «diai. Ä Latin instructor feltétlen megbízható kerestetik első pol- garistahoz. Regele János-ufcz i 7. szám. Belvárosi kávéház A kávéház-étierem íenyesen á alakitva újból megnyílt. Első­rangú iialok. Egész nap kitűnő meleg konyha. Külön termek. Figyelmes kiszolgálás. Móssai Miklós és Tsa. HIVATALOS KÉSZ. 8901/920. sz. Felhívás. Az 5920. évi XVIII. tcz. alapján községünkben községi mezőgazdasági bizottság alakítandó. Ennek alakítása céljából ■ a törvény 3. §-a alapján fef- hivatnak 1. mindazok, akinek a község határában mezőgazda- sági művelés alatt álló földbirtoka van, vagy ilyen földbirtok­nak haszonélvezője, vagy egy évnél hosszabb időre haszon­bérlője, 2. minden 24 évet betöltött férfi, ha magyar állam­polgár és a mezőgazdaságban alkalmazva van, vagy akár mint gazdasági cseled, akár mint gazdasági munkás, állandóan a mezőgazdaságban dolgozik, feliéve, hogy legalább 3 ev óta lakik a község területén, hogy összeírásuk céljából í évi november hó 28—30-ig a hivatalos órák alatt a községházán Weinzieri Gyula h.-aljegyzőnél (3. sz. sz >ba) jelentkezzenek. Rákosszentmihály, 1920. november 22. Krenedbs, főjegyző. 8797/1920. Hirdetmény. A halasztást nem tűrő esetekben házhelyek kijelölé­séről és kishaszonbérletek alakításáról szóló 1920. évi 29. t.-c. és az ertnek végrehajtása lárgyában kiadott 8*20/1920. sz. kormányrendelet alapján közhírré tesszük, hogy közsé­günkben a kérelmezők 1920. évi november hó 29-től bezá­rólag deczernber hó 7-ig a községházánál, a főjegyzői hiva­talba hétköznnaponként 8- 12-ig, vasárnap és ünnepnap pedig ■ ■ mm 2

Next

/
Thumbnails
Contents