Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-10-10 / 41. szám
XX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1920. vasárnap, október 10. 41. szám RÁKOS VIDÉKÉ T4RSIDUVI, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. szAmos rAkosszentmihAlyí és rAkosvidéki egyesület és testület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALAZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 80.— K. Fél évre: . . 40.— „ Negyedévre: 20.— „ Egyes szám ára 2 korona. Hirdetéseket telve*/, a kiadóhivatal. „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen“ Pestvármegye a magyarságért. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottsága az augusztus 10-iki közgyűlés határozata értelmében a kormányzóhoz, a nemzetgyűléshez és a miniszterelnökhöz feliratot intézett, amelyben a nemze- ; tiségi kisebbségek minisztériumának megszüntetését kéri. Az alispán megküldötte a feliratot az összes törvényhatóságokhoz, amelyek mostan foglalkozni fognak a kérdéssel. A felirat hivatkozik arra, hogy a törvény- hozás a nemzetiségi kisebbségek miniszterének hatáskörét ezideig nem állapította meg, ső' maga a minisztérium sem rendelkezett eziránt. Ennek folytán a vármegye felirata azt az álláspontot foglalja el, hogy a nemzetiségi kisebbségek miniszterségének hatáskörébe a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában alkotott 1868. évi XL1V. t.-cz. végrehajtása tartozik. Ezzel ellentétben azt tapasztaljuk, mondja a felirat, hogy a miniszter beleavatkozik a t belügyi tárcza hatáskörébe és a törvényhatóság elkerülésével közvetlen érintkezést tart fenn a németajkú községek lakosságával s a minisztérium egyik államtitkára a németajkú lakosságot nemzetiségi alapon Bauernbun- dok létesítésével gazdasági szervezetekbe igyekszik tömöriteni. A németajkú lakosság ennek folytán önkényesen intézkedik és a hatóságok tekintélyét megbénitja. A felirat szerint semmiféle külügyi helyzet, vagy belpolitikai kormányzati nehézség nem lehet elegendő fontosságú arra, hogy a nemzetiségi kérdést mestersé- ' gesen tenyésszék ott is, ahol eddig arról szó sem volt. Kézenfekvő a felirat szerint, hogy ha most kormányzati tevékenységgel a magyarok közt élő, nagyrészt már magyarul beszélő sváboknál és tótoknál megszüntetik a magyarnyelvű iskolákat, mint ezt a kultuszminiszter a nemzetiségi miniszter befolyására elrendelte, akkor szomszédaink azt mondhatják, hogy nincs egységes Magyar- ? ország. j Mindezeknél fogva a megye törvényhatósági bizottsága kéri a nemzetiségi minisztérium és a nemzetiségi } tanfelügyelőségek megszüntetését és ezeknek az ügyeknek a kultuszminisztériumba való uralását. Kétségtelen, hogy ez az érdekes felirat élénken j lógja foglalkoztatni nemcsak a nemzetgyűlést, hanem : általában a magyar politikát is... Ezt a napisajtóban megjelent tudósítást nem j szabad közömbösen figyelmen kívül hagyni. Nevezetes * Lapnnk maf t és egyúttal igen elszomorító jelenségekre mutat rá’ amelyeket a háboruvégi összeomlás óta fájdalmasan tapasztalhat mindenki, akinek az ország szivében élő, s a magyarság tömegei közé plántált idegen nemzetiségű lakossággal dolga akadt. Évszázadok óta él itt sváb, tót és szerb s valamennyi arról nevezetes, hogy lelkes magyar hazafi- sága ellen kifogást tenni nem lehet. Szokásaikhoz, hagyományaikhoz, sőt nyelvükhöz is makacsul ragaszkodók, de a szivük magyar, az érzésük tiszta. A vén svábok nem tudtak ugyan — szégyen-szemre megtanulni magyarul, — de évtizedek óta függetlenségi képviselőre szavaztak. A hetvenes évek eleje óta kezdődött meg az ismét lélekzethez jutó magyarság czéltudatos munkája, hogy őket nyelvben is tökéletesen beolvassza s a magyar műveltség bástyái közé bevonva, fokozatosan meghódítsa őket, amelyhez tartozóknak büszkén vallották magukat, a magyarságnak. Ezért buzgott a Tóth Józsefek, Petri Mórok és társaik sok évtizedes czéltudatos és következetes munkája s igy ünnepelhettük a Kratochwill József plébánost, aki jubileumi dicsőségének fényében büszkén hivatkozhatott reá, hogy néhány évtizeddel ezelőtt tiszta tótajku egyházában immár csak magyar nyelven dicsérik az urat. Iskola, templom, a Bitskey Gyulák közigazgatása egyesült erővel dolgozott a magyarságért, s ha az aggastyánok között akadt is még, aki nehezen törte a magyar igéket, az ifjabb generáczió tökéletesen tudott már magyarul s a nemzet szivének, fővárosának meg- magyarosodásával együtt, a vármegye idegen nemzetiségű népessége se hozott többé szégyent a sorsverte nemzet fejére. Pestvármegye felirata megdöbbentő módon mutat rá, hogy ennek a nemzeti munkának sikere, eredménye, veszendőbe indul a „forradalmak“ marczangoló hatásának ezernyi-ezer csapása között. Valóságos őrület szállt reánk, hogy magunk tépjük saját husiinkat, miután odadobtuk java országunkat, csaknem minden erkölcsi és anyagi javunkat. Évszázadok vérrel-verejtékkel szerzett minden értéke, munkájának minden eredménye rombadőlt s mindent elölről kell kezdeni. De legalább itt, ezen a tenyérnyi földön, amely még a mienk, ne engedjük tovább pusztítani a rombolás szellemét s mihamarabb öntudatra ébredve, védjük meg, amink megmaradt, hogy dologhoz láthassunk, visszaszerezni a sok elveszettet és megkezdjük végre az építésnek müvét, a melyből édes hazánk újjáéled s újra nagy és erős leszen. Véresen komoly a veszedelem, amire az ország vezérvármegyéje rámutat. Észre kel! venni és résen kell lenni hát mindeneknek. 8 oldala
