Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-08-15 / 33. szám
A rákosszentmihályi rendőrség helyisége. Ismeretes dolog, hogy a rákosszentmihályi államdőrséget a Rákosi-uton helyezték el. A villa tulajdonosa, Farkas Lajos, mindenképen el akarta érni, hogy az intézkedést megváltoztassák. Hírlapi támadásokban is panasz tárgyává tették az esetet, mire a községi lakáshivatal jelentést tett a lakásügyek kormánybiztosának, aki kimondotta, hogy intézkedésre szükség nincs, mert ha a lakáshivatal ebben az ügyben mindazt el is követte, amivel vádolják, akkor is a törvényes kötelességét teljesítette és szabályszerűen járt el. A háztulajdonos újabban kilakoltatás iránt indított pert a gödöllői járásbíróság előtt, azon a czimen, hogy az épületet tataroz- tatni akarja. A minap megtartott tárgyaláson a községet Kecskeméthy Vincze törvénybiró képviselte. A bíróság a felperes háztulajdonost keresetével elutasította, mert a tatarozást fokozatosan úgy is el lehet végeztetni, ha a rendőrség benne marad az épületben. A községi választások. A „Rákos Vidéke“ híradása volt az első, mely tudtul adta, hogy a gödöllői járásban megtartják a községi választásokat. A főváros környéki sajtó élénken foglalkozik hírünkkel s több helyen szintén sürgetik, hogy hasonlóképen rendeljék el a választások megtartását. Ilyen értelemben ir legutóbbi száma első helyén a Kispesti Hírlap is és okfejtésében í teljes mértékben méltányolja azokat a szempontokat, a ] melyek alapján a rendelkezést kiadták. Félmilliós bankcsalás. Az Angol-Magyar bankot még junius végén 500.000 koronával megkárosították. Az összeget valaki a Kristóf-téri fiókpénztár hamis utalványára vette fel. Azóta folyton nyomozzák a tettest, de csak most értek el eredményt. Kiderült, hogy a csalást maga a fiók pénztárosa, Rézmán Lajos követte el. A megtévedt fiatalembert hétfőn reggel őrizetbe vették. A pénzből 200.000 koronát megtaláltak, nagyobb i összeg pedig megtérül azon a réven, mert a hűtlen í pénztáros kölcsön adta barátainak, akiket azzal a mesé- j vei vezetett félre, hogy Amerikából kapott 500 dollárt, j A leleplezés kinos konsternácziót keltett az egész Rákos j vidékén, amelynek úri társaságában a kedves modorú \ banktisztviselő széleskörű kedveltségnek örvendett, elő- i kelő barátokkal és összeköttetésekkel dicsekedhetett, sőt | egyik általánosan tisztelt család kötelékébe is befurako- I dott. A nyomozás megállapította, hogy a szégyenletes i tettet egyedül követte el. Lisztellátás. A közellátás uj rendelete tudvalévőén ! csak a lakosság egy részének hatósági ellátásáról gon- I doskodik. Mint örömmel értesülünk, a hatóság egyelőre * nem intézkedett, hogy ezt a rendelkezést végrehajtsák s j így ezidőszerint községünkben is minden lakos kap ható- j sági lisztjegyet és lisztet, kenyeret. Nem tudjuk, hogy « meddig marad így, de minden nap nyereség lévén, 1 őrülnünk kell a méltányos intézkedésnek. Az uj villamos vasúti menetrend. Villamos i vasúti közlekedésünket, mint már jelentettük, egy órával meghosszabbították. A közönség örömmel fogadta ezt az intézkedést is, de viszont kielégítőnek még mindig nem találhatja, mert a főczélt, hogy a színházak látogatását lehetővé tegye, még mindig nem biztosítja. Ezenfelül'komoly sérelem, hogy a H. vonatok közlekedését az uj menetrend nem érinti, holott semmi alapja sem lehet annak, hogy ezt a nagyon forgalmas és szükséges relácziöt minden ok nélkül mellőzik. Furcsa, hogy mindent lépésről-lépésre kell a vállalattól kierőszakolni s az ilyen méltánytalansággal akkor is keserítik a közönséget, amikor azt el lehetne kerülni. Elveszett óra. Szombaton a Kaszinóban egy vas óra arany lánczczal elveszett. Kérem a becsületes megtalálót, hogy a kiadóhivatalban adja át. Szende Sándor m. kir. főállatorvos, Rákosszentmihály, Fürdő-utcza és Piacz-tér sarkán. Rendel naponta. Papp Gyula J?est, Tisztit. Jóasef-utea 61. sz. ___ _ Fürdő helyiségben Gyá szruhák 24 óra alatt készülnek. Rn!tf?7nlnü azonnal felvétetik Prohászka füszerüzletében, DUiUa4Uiyd Rákosszentmihály, Piacztér. F űszerek, csemegék, felvágottak, sajtok, ásványvizek naponta friss gyümölcsök Rákosszentmihály, Rákos i-ut EBENER EMIL 45. szám. Kiskőrösi baraczk pálinka! Burgonya kilója 3 korona. Pipere-áruk nagy választékban. Teichner vsndsolö. A Szent István-u. és Pálya- ut sarkin (volt „Vén fiuk“) Kitűnő házias konyha. Hideg étkek. Minden kedden: disznótoros vacsora. Minden pénteken: halászié és túrós osussa. Elsőrangú frissen csapolt sör. Fajborok. — Cziganyzene. Számos látogatást kér: TEICHNER MANÓ. Haimraépaa syora és gépíró szakiskola. Víl., Hungária-kSrut 250., a Kere- pesi-ut sarkin. Kitűnő módszerrel gyorsan tanít helyes- és szépírást is. Qépirási munkát vállal, olcsón. Méltányos tandíjak. Oktatás kívánatra korareggeli, dűl és esti órákban is. Tolefon: József 89—44. Dr. Nouvierné Ráczkevy Böske ok), gyers- és gépíró tanítónő. Fürst Leó bútoráruház Budapest, VII. RákóczI-ut 74. «ÄtfÄSSS Nagy választék polgári lakberendezésekben. Hálok, ebédlők, u rí szoba és szalonokban, konyha, előszoba és lányszobákban. — Olcsó szalongarniturák, cheslonok, dlszasztalok, oszlopok, ebédlőasztalok és székek. — Az összes bútorok saját gyártmányúak! — Pontos kiszolgálás! Jutányos árak! RAkos vidéke bevásárlási forrása. Budapest, IV., szám. Félemelet DITM07D ezipiszalon OLiN OZrf ti Béoai-uteza 5 i Kitűnő gyöngyösig G. HAUSSE STEFÁNIA Rákosszentmihály, Remény-utcza 4. önborotva-kések rülése Budapesten egyedül nálam létsső specziólis villany- gépen. Kifogástalan köszörülésért kezeskedem. QZIGETI BÉLA BUDAPEST, O ' VI. DESSEWFFY-UTCZA 1. SZÁM. NYÁRI 0CCASS1UI RUHA, »LOLS ÉS PONGYOLA KÜLÖNLEGESSÉGEKBEN REICH HENRIK cégnél BUDAPEST. IV., EGYETEM-UTCA 9. Aranuvirón kitünö ió levélpapír dlaprftt borjai dliy VII dy tékkal. KaphatóíSZÉNÁSY BÉLA papiráruházában Budapest, Ferenczlek-tere 9.