Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-06-13 / 24. szám
— RÄKOS WIDBüB 3. oldal. mennyiségben, akkor felszedjük és a felszedett tarlórépát egyszerűen elvermeljük és a gazdasszonyok a felszedett tarlórépát olyan mennyiségben savanyítják, amint azt háztartásuk megkívánja. Az őszi használatra való babokat is el kell most vetnünk. A babokat is olyan helyre tegyük kertünkben, ahol a legtöbb magot kapjuk és ha lehet, olyan helyre tegyük, ahol a földünket a múlt évben megtrágyáztuk. A babftszkeket egymástól rakjuk 35 centiméterre. Minden bokorba tegyünk 6—7 magot. Ami a fajt illeti, a piros flazsolettot vegyék igénybe a gazdasszonyok, mert ez a legjobban eltartható, befőzésre alkalmas bab, szálkátlan és bőven termő. fiz Rrany János Kör diszülése. Az Arany János Kör junius hó 6-án tartotta meg i diszülését. A kör működése nem volt teljesen isme- i rétién előttem, igy előre gondoltam, hogy értékes dol- I gokról esik majd szó, de hogy ennek az ifjúsági körnek J i mélyebb a jelentősége, mint más időben volt hasonló J ) egyesületeké, arról most bizonyosodtam meg. Vázsonyi Ádám nyitja meg a gyűlést tartalmas, I lendületes beszédével. Kellemes, természetes modorral 1 fejtegeti az egyesület célját, keletkezését. Felemliti a régi i mondást, mint minden ifjúsági egyesületnek és egyálta- í Iában ifjúsággal kapcsolatos dolognak alaptételét: „Az li ifjúság a jövő reménye“. Ennek tudatából fakadt tett- v vágyuk. Mikor a gonosz, a felfordult világ után a rend íl kezdett helyreállni, eleinte vártak a sokat hangoztatott n nemesitő hatásra, ami egyúttal megszabja majd az irányt, ] n melyen haladhatunk. Azt kellett azonban tapasztalniok, [i hogy ez a hatás, az uj levegő vagy nincs, vagy késik :>és maguk határoztak eljövendő kötelességeikről. Dóiig gozni akarnak, öntudatos, komoly munkát végezni, lí tudják, hogy tapasztalatokban annyira gazdag ifjúsága segy korszaknak sem volt, mint ők, akik — nyoma- >1 tékkal jegyzi meg még — átélték rövid idő alatt rl hazánk réz-, vas- és vitriol-korszakát. Összhangban, 3 egymást megértve akarnak dolgozni, hogy munkájukról nne mondhassa majdan a későbbi ivadék azt, ami most obizony nem alaptalan megjegyzés: Apáink olyan sokat d beszéltek az összetartásról és bizony másként csele- ?1 kedtek! Következő szám Kovács B. László és Mucsi Gábor nmunkájának felolvasása: Községünk és a főv. fejlődése ;saz utolsó évtizedekben. Kovács B. László a felolvasó. ['Ügyesen, érdekesen szólnak a thémáról, szinte sajnálja ;eaz ember, hogy részletesebben nem hall róla, de akkor q persze ez a szám maga kitöltené a délutánt, egyébként na felolvasó meg is említi, hogy nem sikerült elegendő liiadatot szereznie a községről. Most egy kis szalonzenekar különítmény lepi meg ia közönséget, kellemes hallgató darabokat adnak elő n hangjegyekről, ügyes összjátékkal. A zeneszám után >íKertesy Ignácz előadása következik: Légi jármüvek. 1 Látszik, nemcsak érti, d« szereti is tárgyát, annyi meleg- őséggel foglalkozik vele könnyed, humoros előadással, ül Igen ügyesen szemlélteti a gépek szerkezetét, sikerült ;ggyors vonásokkal táblára veti a vázlatokat. Semmi pan- ggás, végig érdeklődésben tartja a közönséget. Utána 0Danis Győző rátermettséggel szavalta el György Lajos >fkét költeményét. Bájos, hangulatos, hazafias vonatkozású ^dolgok, szívhez szólnak, mert szívből jövők. A versalak giigy hallásra, kissé emlékezteit a nyugatosokra, de azok- nnak minden túlzása nélkül. Egy pontra nézve különösen gszeretném, ha a költemények előttem ^volnának most. kAkkor bizonyosan tudnám helyesen maradt-e meg emlékezetemben, vájjon úgy van-e a versben, amint a füle- nmet megcsapta pesti magyarsággal a felkiáltás: Nem ‘lássátok, nem lássátok! ? Lehet azonban, hogy tévedek, csak a kapcsolatot vesztettem el egy percre. Befejezésül ismét zeneszám következik, most már magyar dalokat játszanak, kedvesen, hangjegyek nélkül. Megdolgoztatják a vezető hegedűst, Manek Antalt, de állja, jól összetartja mindnyájukat és a mindig szép, megható, ismert magyar dalok által még fokozottabb jóleső, kielégített hangulatban oszlik a közönség. Úgy a szereplőknek, mint a rendezőségnek csak gratulálhatunk, csak kérhetjük őket, tartsák meg azt, amit ígérnek. Ezt az előadást vigasztalásnak vehetjük, fontos és drága ajándéknak. Kimondhatatlan örömünkre kell, hogy szolgáljon a tudat, hogy az elmúlt idők után is van Rákosszentmihály ifjúsága között 30, talán 40 ilyen fiatalember, amilyenekről jóformán csak a Jókai regényekben olvasunk. Az ilyen uj nemzedékre büszkék lehetünk, mert ez be fogja váltani a jobb kor megteremtését. Most kicsit visszatérek Vázsoryi Ádám megnyitó beszédéhez, van abban megszívlelendő. Arra utalok, hogy várták a nemesitő, irányitó hatást és maguknak kellett utat keresniük. Ennek az előadásnak a sikere megmutatta, hogy törekvő lelkűk megtalálta a helyes irányt, de most csatlakozzunk hozzájuk minél többen, legyünk segítségükre amennyire lehet, nehogy elfáradva visszaforduljanak, avagy csak idő előtt megpihenjenek is a félben- hagyott munka után. K. C. Szekéren ment, gyalog jött •.. Irta: Országh Bertalan. IV. Hanem a simogatásnak meg volt a hatása. Dom- nule Pálinka buttykos miután egy nemtudomhányadik kupicza felhajtása közben vigyorgó arcképét mogorvára átváltoztatta, egészen elém .postirozta magát vagy 5 percig beszélt hozzám hol fenyegető, hol kenetteljes, de mindig oláh nyelven. Az asszonyság aztán rövidesen lefordította magyarra. — A kapitány most az egyszer megbocsát, s elengedi a huszonötöt is, az áristomot is. De csak az én kedvemért. A városból elutaznia nem szabad, ellenben minden nap d. e. 10 órakor jelentkeznie kell nála, és úgy viselje magát, nehogy valami panaszra adjon okot, mert akkor valamennyi szent van a görög kalendáriumban, együttvéve se mentik meg a huszonötöktől. — De kérem, nekem holnap vissza kell utaznom Budapestre, csikorgóm szeliden. — Nem lehet no, most pedig csókolja meg a kezedet, s várjon meg oda lent az utcán. Csupa bársony volt a kacsója, de azért bősz haragomban megharaptam egy kicsit. — Megbolondult ? szisszent fel. Örüljön maga mafla, hisz én is itt maradok. Kitámolyogtam a szobából letámolyogtam a lépcsőn, s kitudja meddig támolyogtam volna, de beletámolyogtam az utcán egy hókupaczba, akkor aztán megálltam. Tán még most is ott állnék, de az asszonyság jött, megfogta a kezemet, kihúzott a hóból, karra fűzött. — Jöjjön édes — bizony Isten igy mondta. — Hát nem örül annak, hogy itt kell maradnia ... velem ? Es közel hajolt az arczomhoz és éréztem hajának bóditó illatát és ajakának perzselő tüzét és habarodtam, egyre habarodtam. Hát még mikor rám nézett. Oh a Jezsabel! Olyan ártatlan, derűs tekintete volt, mintha nem is ő simogatta volna meg domnule Rezesorr kapitány állát. — Nézze drága, menjen most fel a szobájába, aludja ki magát, aztán este 8 órakor találkozunk a Transylvánia éttermébe, ott majd megbeszéljük a többit. Pá, pá! Szép álmokat. És ellebegett. Azt se tudom, hogy találtam meg a szállodámat,
