Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1920-03-28 / 13. szám

kapunk, mert a káposztaféle magvak megtartják csiraképességüket öt-hat éven keresztül. Vessünk most hagymamagot, és pedig a czittai hagymafaj magot szerezzük be. Ebből a kikelt hagymából kiszedéskor a legszebb fejeket eltesszük a következő évre, amelyekből magot fogunk és igy biztosítva leszünk, hogy a mi talajunkhoz és vidé­künkhöz meg fogjuk a legjobb hagymafajt találni. A vetésre térve át, minthogy a dughagyma ma rettenetesen drága, ennélfogva ajánlom a gazdasszo- nyoknak és kertkedvelő gazdáknak, hogy ezt a nélkülözhetetlen zöldséget magról neveljék. A mag­hagymát elvetjük, ritkásan vetjük be a földbe és ugyanazt az eredményt fogjuk elérni, mint a mit elérnénk a dughagymával, sőt egészségesebb hagymát nyerünk magról, mint dughagy máról. Természetes dolog, hogy ezzel egy kicsit több dolog van. Több munkát vesz igénybe, mert meg kell ritkitgatni, ha egy kicsit sűrűn kel. Ugyancsak ilyen módszerrel dughagymát is nevelhetünk magunknak. Amely hagymamagból dug­hagymát akarunk nevelni, azt a kertünk legsoványabb részébe vetjük el jó sűrűn, május elején és ebből fogjuk nyerni a legszebb dughagymát. Minthogy mindenféle ültetésnek itt az ideje, figyelmükbe ajánljuk a kertgazdáknak, hogy ne töltsék meg a kertjüket holmi haszontalan cserjékkel, hanem a szépet kössék össze a hasznossal? Bokrok helyett ültessünk minden alkalommal mogyoróbokrokat, minél többet, ribiszke bokrot, továbbá málnabokrot, piszkét, sombokrot. A kertjeinkben az utszéleket ne holmi haszontalan füszalagokkal lássuk el, mert azok csak felesleges munkát adnak és semmi hasznot, hanem helyettük ültessünk szamóczát, földi epret, az egész nyáron szép zöld, pótolja a füvet és a konyhára is hoz pompás csemegét. Ha pedig szamóczákkal és földi eprekkel nem akarnak foglalkozni^ültessünk az utszélekre officzinális növényeket: zsálya, izó, leven­dula, melissa, menta piperita. Ezekről egy nyáron háromszor is lehet aratni és ez is igen hasznos dolog, mert nem tud Magyarország annyit termelni, a mennyi gyógyászati czélokra szükséges. Ezek mind olyan növények, a melyekkel semmi munkánk sincs, legfeljebb egyszer megkapáigatjuk és évenként igen szép jövedelmet hoznak. Most megvesszük a magvakat és azokat a kert bármelyik helyébe elvetjük sűrűn s azokat onnan május vége fele kiplántáljuk arra a hely re, a melyet velük szegélyezni akarunk. rillMP KÁVÉHÁZ BUDAPEST, IV., MUZEUM-KŐRUT 13. riUmCi Kitűnő kávéházi italok és ételek. ízletes, meleg konyha, tiszta fajborok. Csemege különlegességek. TJJonaaaaa. á.ta.lalcit’va. Számos Látogatást kér, MEiXNER GUSZTÁV A. a .Belvárosi vendéglő“ volt tulajdonosa. R SZT. MIHÁLY AIM I r ff BUDAPEST Telefon 7. (Ehnunn-telep) Bercsényi-u. 10. Telefon: József 93—59. VlI.Tébornok-u.3. bádogos és szerelő Elvállal minden e szalmába vágó munkákat, úgymint: köz­ponti fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdő­szoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csatornázások és mindennemű épfilet- diszmfi bádogos munkálatokat. Javítások jutányosán eszközöltetnek. Cjorjn a csömőrl-uton már. állomás (körvasat) közvetlen UQUU szomszédságában ca ezer négyzetöles sarok telek kétszobás lakóházzal, ipari célra alkalmaz. Továbbá a Pálya- utón ca. ötszáz négyzetöles háztelek. Bővebbet „a kiadóban. REICH HENRIK BLOUS, PONGYOLA ÉS JOUPON KÜLÖNLEGES­SÉGEK ÁRUHÁZA. SAJÁT MŰHELY! TELEFON: 142 - 06. BUDAPEST, IV, EOYETEM-UTCA 9. R/iffQválf inai1 butorbőrsajtolás, bőrfaragások DUI 9&onl|JaI butorállványok ós asztalok. RENDI ANTAL k""­* nr „ 7 székekben. Használt székek átata­t, IY.SemmelWeiS-U 7. kitása bőrszékekre olcsó árakban. Grosshändler J. Állandó butor- kiállitás Budapest, IV. Semmelwels-utca 17« Háború előtti készlet: legfinomabb háló-, ebédlő-, url- és szalon-berendezésekben és igy abban a helyzetben vagyok, hogy még a régi Arak mellett szállíthatok. Kertész női divatháza Budapest, IV. Váczi-utcza 8. szám. o Bluatok, Pongyolák, lluhdk, o Costümök, Felöltők, SaörmeáruJc. FÜRST LEO BÚTORÁRUHÁZ Budapest, VII. Rákóczl ut 74. AJSmZSü Nagy választék polgári lakberendezésekben. Hálok, ebédlők, nrlszoba és szalonokban, konyha, előszoba és lányszobákban. — Olcsó 8zalongarniturák, cheslónok, diszasztalok, oszlopok, ebédlőasztalok és székek. — Az Összes bútorok saját gyártmánynak ! — Pontos kiszolgálás ! Jutányos árak! Rákos vidéke bevásárlási forrása. JOZSEP bőröndös és finom bőráru gyártó "VIII. IRálscóczI-'u.t li. Kizárólag jobb minőségű áruk. Női és férfi fehérnemftek, baba-kelen­gyék nagy választékban STERN JÓZSEF czégnél Budapest, IV. kér., Kálvln-tér 1. sz* a t. közönséget, hogy síké­it rült egy nagyobb tétel finom gyapjuszövetet vásárolni, melyet kizárólag mérték* szerinti rendelésekre használok fel. Férfi-ÖItttny, mértékszerint. 2800 - 3500—4000 korona. — Finom kel­lékek! - Elsőrendű munkai FEHER M. MIKSA, uriszabó, Budapest, Károly-körut 16. Telefon 86—13. blúz- és pongyola- különlegességek BUDAPEST, IV. Kecskeméti-utca 9. Rendkívüli olcsó árak.

Next

/
Thumbnails
Contents