Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-02-23 / 8. szám
BÄE08 MIDBE! 3. oldal lyeket. A rendezőség kéri a pontos megjelenést Az előadás délután fél 5 órakor kezdődik. A tiszta jövedelmet a vigalmi bizottság a helybeli rokkant helyi szövetség rendelkezésére bocsájtja. Ételekről gondoskodnak. Az érdekes és vidám estély iránt széleskörű érdeklődés nyilvánul. Halálozás Horváth János ny. szfőv. tanácsnok meghalt Budapesten. A régi tanács egyik kiváló tagja vö t, ki négy évtizednél tovább működött a főváros szolgálatában. Nemes gondolkozása puritán férfiú volt, a régi patricziusok fajtájából. Nyugalombavonulása után villát vásárolt FUkosszentmihályon és itt lakott éveken át csendes visszavonultságban. Majd később visszavágyott a fővárosba és házát eladta Holló Ágostonnak. A régi Budapest egyik általánosan ismert és tisztelt alakja tűnt el vele az élők sorából. A RSC matinéja. A Rákosszentmihályi Sport Club múlt vasárnapi matinéja igen szépen sikerült. Az előadott műsor 15 számából nincs kiemelni vaió, egytől egyig sikeres vo t. A közreműködők épugy, mint a rendezőség legjobb tudását vitte az óriási számban megjelent közönség elé. A legnagyobb sikert a helybeli műkedvelő zenekar p. Polner Ernővel az élén és a Törekvés dalkör 16 tagú dalkara érte el. Nem maradt azonban hatás nélkül a Béky János rendezte élőkép sem, melyen a Club által kultivált összes sportágak fel voltak tüntetve. Gyönyörű volt Kurina Simon hegedűszólója; nem kisebb sikert ért el az előadott 2 tréfás, rövidke színdarab, melyeknek szereplői még többször fogják közönségünket szórakoztatni. A Club hölgytagjai is kitettek magukért a butjet megszervezésével. Jobbnál jobb édességeket hoztak adományképen. A matiné anyagiakban is sikerült. A Club vezetősége a közreműködőknek, 8 az adományokért és felülfizetésekért ezúton hálás köszönetét mond. A felülfizetők névsorát jövő számunkban közöljük, Egy jegyiroda lesz. A rákosszentmihályi élelmiszerjegyeket eddig két jegyiroda osztotta. A felsőbb hatóság most azt kivánja, hogy a két irodák egyesítsék és ezentúl egy iroda végezze a munkát, de egész napon át, tehát délelőtt és délután is tartson hivatalos órákat. A nóptanács közelebb foglalkozik a két iroda egyesítésének ügyéveí. Földet a leszerelt katonáknak A helybeli leszerelt katonák számára földet kér a néptanács. A kérelmet illetékes helyre terjesztik és összeállítják, hogy kik jogosultak arra, hogy a földosztásban részesüljenek. Hústalan napok. Minden keddre és péntekre hústalan napot rendelt a hatóság. Hétfőn és csütörtökön pedig zsirtalan nap lesz ezentúl. A rendelet kiterjed Rákosszentmihályra is és pénteket! lépett érvénybe. A vendéglőkben tehát nem szabad a jelzett napokon húst, vagy hússal készült ételt felszolgálni, a zsirtalan napokon pedig nem szabad semmiféle zsiradékkal főzni a vendégek számára. Petroleum. A február, március és április hónapra szóló petroleum jegyeket egyszerre át lehet venni a jegyirodákban és be lehet váltani az üzletekben, mert megfelelő készlet érkezett a községbe. Tömeges betörés. Az utóbbi napokban számos betörés történt környékünkön. Különösen az Ehmann- telepen garázdálkodtak sűrűn a betörök. Hir szerint egy éjjel hat helyen is dolgoztak sikerrel. A legérzékenyebb kárt Pranner füszerkereskedő szenvedte, akitől tízezer korona készpénzt és sok ruhaneműt vittek el. Rákosfalván is jártak betörők a napokban. Ott többek közt Friedmann Jakab füszerkereskedő fürdőszobájába hatoltak be és sok ruhát és fehérneműt kerítettek birtokukba. RIFC —BLK. mérkőzés vasárnap d. u. 3 órakor. RAFC ifj-UTSE. ifj bajnoki mérkőzés vasárnap d. e. 10 órakor a RAFC. János utcai pályáján tartatik meg. HpM fa ÜlHtlPlf fekvö’ 300 négyszögöles, VWHH.I» 58 darab ötéves names gyümölcsfával beültetett, jó ivóvizes kuttal, magas, uj léczkeri- téssel, hüvelyes veteményföldrésszel ellátott, az ujalmási Piacz- térre néző telek készpénzfizetés mellett eladd* Értekezni lehet a tulajdonosnál, D. G. nél, Rákosszentmihály, Ilona- utcza 27. Csak komoly vevőkkel áll szóba. Saját termésű UJ BOR fejtve, házhoz szállítva 50 litertől kezdve megrendelhető: MÜHLBACHER, birtokos, Rákosszentmihály, €sömöri-ut 50. sz. MEIXNER belvárosi nagyveRdéglője IV. kér., Veres Pálné-utcza 3. szám. Egész napon át meleg és hideg választékos ételek. Polgári árak. -*?&ü§ Társas vacsorák számára külön helyiségek Frissen csapolt elsőrendű sör a Polgári söröződéből. Korlátlan kimérés • Szt. István palaczk sör. Tiszta kezelésű valódi fajborok. Csopaki, Rizllng, Ménesi, Badacsonyi és Villányi borkülönlegességek. Vidékiek találkozó és szórakozó helye. pnchengrétzi Czipőgyár R.-c. budapesti raktára IV., Kossuth Lajos-utca 15. sz., legközelebb újonnan felszerelve újból megnyílik és kitűnő minőségű árult t. vevői rendelkezésére bocsátja. Telkeket eladok 500—600 korona lefizetéssel, elképzelhető legkönnyebb törlesztési feltételek mellett. Ezenkívül közvetitek villákat és házakat Géczy János Rákosszentmihály, Rákosi-ut 32. szám.