Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-12-21 / 29. szám
29. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 7. oldal. l?lfifkMAH«Ífl{fiBzerek, cNemegék, italok. CiiSOFullU I* Karáciiooyi czukorkák tea- afltemények, felvágottak. Naponta friss sonka, sajtok. Likör különlegességek. Hírneves IMetzI ís egri borok, az állami mlntaplncze borainak lerakata, Tokaji aszú borok. Pezsgők. Kerner Emil kereskedő Rákosszentmihály, Rákosi-ut 45. sz. ............................—■ R. SZT. MIHÁLY Telefon 7. (Ehnann-telep) Bercsényi-u. 10. bádogos és szerelő Elvállal minden e szalmába vágó munkákat, úgymint: központi fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtási szivattyúkat csatornázások és mindennemű épület- diszmö bádogos munkálatokat. Javítások jutányosán eszközöltetnek CSARNOK Elhibázott élet. Irta: Fischer Győző. Nemrég tudtam meg véletlenül, hogy Barták János meghalt még a háború végén egy galicziai határkórházban. A gyomrának volt baja, az ölte meg. Mindig csudálkoztam rajta, hogy nem jelentkezik nálunk, holott pedig időnként hűségesen felbukkant házunkban. Utoljára 1917 telén láttuk. Mint rendesen, akkor is váratlanul köszöntött be hozzánk. ‘Csukaszürke uniformis volt rajta. Egyszerű közkatona ■volt. Már negyvenkilencz éves, törődött, gyenge, vézna. Volt oka rá; kalandos, hányatott élete kora •ifjúságától őrölte folyton erejét. . . Csudálatos, félbenmaradt, eltévelyedett müvész- > lélek volt Barták János. A zseninek és a hibbant elmének furcsa keveréke. Pályája sokat ígérő lendülettel indult, de mielőtt felemelkedhetett volna, félre- siklott. Igazi ok és komoly vétek nélkül — elzüllött. Becsületes ember maradt holtáig, még sem tudott a tisztességes emberek társadalmában megmaradni. Tehetséges és még sem tudott érvényesülni, pusztán mert túlbecsülte magát és a reális életben nem fért el túltengő idealizmusa / ábrándjai hóbortokká fajultak s miközben kereste önmagát, elvesztette kapcsolatát az élő, a való világgal. Ha nem is volt regény- hös, de érdekes sorsa, mint lélektani tanulmány megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. Festőnek indult, pályája szép ígéret volt, de fájdalom, az is maradt, pedig másként is lehetett volna . . . Egy becsületes aggastyán szemében még akkor is a legszebb reménység maradt, amikor már szegény Barták János régen az elzüllött emberek útját rótta és keze az ecset helyett a pálinkás poharat szorongatta. Az a tisztes, öreg ember az édes apja volt, az öreg József, aki negyven esztendőnél többet töltött házunknál és a becsületesség mintaképe volt. Késő vénségében szentmihályi kertünket gondozgatta s mint nyugalomba helyezett munkásunk, szinte családtagként becsült hozzátartozója maradt házunknak. Jól ismerte e község régi lakossága a derék Józsefet, ki a szentmihályi temetőben alussza örök álmát. Valamikor régen József is volt szöghaju fiatalember. Volt neki is helyre felesége, gőgicsélő fiacskája. A régi Pesten az édes apám Nagydiófa- utczai családi házában élt a kis família. A mi házunk udvarán még nem kőkoczkák borították a földet; diófa terjesztette lombjait az udvar közepén a szivaty- tyus kút fölé. Kert volt az udvarban, virág, szőlő, gyümölcs. Ott játszadozott a kis János, onnan járo- gatott iskolába. Szorgalmas kis fiú volt; már apró gyerek korában jelentkezett rajzoló hajlandósága. Ami papirt, könyvet kezébe kaparintott, tele rajzolta mindenfélével. Csodájára jártak a gyermek tehetségének és a szegény anya csakhamar elhitte, hogy uj Munkácsyt nevel a hazának. A túlzott elismerés és a sok előlegezett ábránd már kora gyermekségében önhittséget oltott a fiúba s midőn apja kívánságára elhelyeztük a Krasmann-féle üvegfestészeti műterembe, melyet annak idején Trefort miniszter rendeztetett be, Jánosnak szűk volt a műhely, alantas a biztos megélhetést kínáló iparművészeti munka. Jobban akart tudni mindent a mesterénél és otthagyta a műhelyt. Otthon rajzolgatott egy ideig aquarell képecskéket, szomszédoknak, ismerősöknek, ami azonban a konyhára nem hozott semmit. A robusztikus gyermek megnyúlt, ujjai elkeskenyedtek, megfinomultak. Végre bekerült a festő- művészeti iskolába, hol tehetségét elismerték, de fékezhetetlen természete már teljes erővel jelentkezett Nem fogad el utasítást, nem ismer kritikát, másfél év múlva kimarad. Ábrándvilágában élt tovább önmagának, mindig több íélszegséget és bogarat véve sajátul. Apja tartotta benne az életet s várta, hogy nagy alkotásaival végre érvényesülni fog. Azok azonban megmaradtak fantasztikus gondolatvilágában, testet nem öltöttek soha. Egyszer megbízást adtam neki, hogy egy könyvem számára tollrajzokat készítsen. Három hónap helyett két esztendeig dolgozott rajta. Két nagyobb akvarellje készült azután — talán három év alatt. Munkaközben elkezdett álmodozni, fantáziálni. Képes volt egy helyzetben mozdulatlanul fél napig is elnézni egy helyet, vagy tárgyat, vagy személyt, hogy mint monda — a nyert impresszió emlékezetében megrögződjék. Egyszer csak etüní szemünk elöl. Bajuszos férfi lett, mikor ismét előkerült. Karácsonyi motívumokat ábrázoló miniatűr aquarelleket hozott. Csinos, eredeti munkákat, amelyek azonban megélhetést nem biztosíthattak számára. Édes apja utolsó garasát is odaadta neki és soha egy szó szemrehányást nem tett érette. Harmincznyolcz éves volt már, mikor az öreg Józsefet eltemettük. Akkor ittfogtam a fiát. Befestette a nyáron át bútorainkat, őszre el is készült velük. Jól érezte magát, lakáson, koszton kívül egy kis dohány is akadt s ez neki elég volt. Őszre azonban a vándor madarakkal eltűnt a művész is. Hol járt, mit müveit, nem tudtuk meg soha. Jó idő múlva, egy este, midőn véletlenül később jöttünk haza, a kapu előtti ióczán egy furcsa alakot pillantottunk meg. Ott gubbasztott; nagy rendetlen szakáll fedte állát, hosszú haja összekuszálva. Ruhája rongyokban lóg, melle csupasz, inge nincs. A tipikus alkoholista hü képe a mi Jánosunk. Ekkor ugyan józan volt, de nyilvánvaló, hogy ez csak igen kivételes állapot lehet nála. Kifaggattuk. Elmondta, hogy sokat éhezett; néha négy-öt napon át alig jutott egy darab száraz BUDAPEST Telefon: József 93—59. VH.Tábornok-u.3.
