Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-11-16 / 24. szám
2. oldal. i 24. szám RÁKOS VIDÉKE ládi szentélybe is bedobja tüzes csóváját. Eltűnik a segítség nyújtás és jótékonyság jóleső érzése és helyet ad a durva önzésnek, kapzsiságnak és nyerészkedésnek. Az erkölcsi züllöttség akkora fokára jutottunk végre — éppen a tőrvénytisztelet eltűnése miatt, — a mely megcsinálta azt a szerencsétlen forradalmat, a mely a Habsburg uralkodóház elűzésen kívül, semmi jó eredményt felmutatni nem tudott. A magyar nép megújhodásának küszöbén fordítsuk tekintetünket a most fejlődő generáczíóra. Az ifjúság lelkében egészségtelen nemtörődömség burjánzik, a mindenáron való ellenkezés, az éretlen és az életet távolról sem ismerő fejek „Sturm und Drang periódusa“, minden isteni és emberi törvénnyel való megokolatlan ellenkezést szüli a léhaságot, amelyik annyira megtölti hazánk fiatal generációjának egész lényét, hogy szomorúsággal nézzük a jövő embereinek ilyen irányú fejlődését. A jövendő Magyarország képe itt bontakozik ki előttünk és személyes tapasztalataim alapján mondhatom, hogy az a világ, amit ezelőtt tiz évvel hagytam ott az iskola falai között, lényegesen külömbözik attól, amit a múlt évben volt alkalmam látni. A világba kilépő, immár „érett“ tanuló, akinek a vállaira majd az ország felépítésének, a második ezer év nagyszerű megalapozásának munkája hárul, — oly gyenge lelkű, a törvények tiszteletének oly nagyfokú hiányában szenved, hogy lelki szemei nem bírják átfogni a nagy perspektívát, karja pedig erőtlenül fog lehanyatlani. Ne nézzük el semmi hanyagságukat, ne türjük, hogy léhasággal, üres szórakozásokkal és degenerált hülyeségek tanulmányozásával töltsék el idejüket, tanítsuk meg őket önfegyelemre, oltsunk beléjük akár vasszigorral is a nemes gondolkodású, józan, tisztességes magyar nép ragyogó tulajdonságait: a törvények és az államhatalom rendeletéinek tiszteletét, azok szigorú megtartását és ezekkel kapcsolatosan embertársaink iránt a szeretetet, kiméletességet, lovagiasságot. A spártaiak az egészséges ifjaknak tökrészeg rabszolgákat mutattak azért, hogy ilyebné soha se legyenek. Mi is csak azért mutassuk meg a jövendő fejletlen, de minden életjelenség iránt fogékony nemzedékének szomorú jelenünket, hogy elrettenve szemléljék: mivé lett egy hajdan világverő, gyönyörű erényekkel dicsekvő nép, ha az erő, a büszkeség, a munka, a józanság és a törvénytisztelet kihal belőle. Azután fordítsuk fejlődő leikeiket azokhoz a nagy magyar szellemekhez, akik annyi időn keresztül óvták a nemzetet a széthúzástól és erős akaratukkal, áldozatkészségükkel és hazájuk iránt érzett tántoríthatatlan szeretetüfc- kel munkálkodtak e jobb sorsra érdemes nép nevelésén. Ne legyünk a nagy elődök szelleméhez méltatla- ^ nők, hogy ne teljesedjék be majd unokáinkon az irás szava: .Megbüntetem az apák vétkét utódaikban, he- tediziglen.“ Ahogy ma hintjük el az ifjúságban a nemes törekvések magját, úgy fog majd aratni a jövendő Magyarország. A tizenkettedik órában vagyunk. Uj, nemes érczü harangok szava száll a magyar levegőben, vegyük le a kalapunkat áhítattal egy uj ezredév szent munkája előtt, ragadjuk magunkkal az ifjúságot, mert erejüket, frisseségüket nem nélkülözhetjük és kívánjuk forrón — de fáradozzunk is érte, — hogy jöjjön el itt a megértés, az egymás iránti megbecsülés, a munka, a jog, rend és törvénytisztelet uj ezer éve! Foltért Gusztáv. Hblakokat! A villamos vasutak viteldiját ismét felemelik. A szakasz-, vagy most már egységes vonal- és átszálló- jegy ára 60 fillérről egy koronára szökken fel Azt mondják, még pedig hivatalosan mondják, hogy az aprópénz hiány miatt. A kalauz úgy sem tud visszaadni a koronákból 40 filléreket s állandó czivakodás folyik a kocsikon. A vasút vállalat arra kért engedelmet, hogy aprópénzt helyettesitő utalványokat bocsáthasson ki, a melyekkel a viteldíjat bármikor fizetni lehet, vagy a melyeket a vasút pénztára kívánatra törvényes pénzre vált be. A kormány azonban idegenkedett ettől a megoldástól s inkább hajlandó a viteldíj felemeléséhez adni beleegyezését. Jól emlékezünk, hogy annak idején milyen világraszóló spektákulum keletkezett abból a merényletből, hogy a közúti a 12 filléres szakaszjegy árát 14 fillérre akarta felemelni. Az egész sajtó, mint valami megsebzett vad — felorditott, a hatóságok pedig roppant tárgyalásokat kezdettek az ellenszolgáltatásokról, feltételekről s miegyebekről, a miknek ellenében esetleg a felemelésre megadná az engedelmet. Csakhogy akkor még tiszta, szép és nem ritkán kényelmes kocsik kergették egymást nyomon a pályákon s minden utcza- sarkon ott kínálkozott a fürge közlekedő eszköz az utasok kényelmére. Azóta kissé másként állanak a dolgok. A villamos kocsi réme és átka lett a rája szorulóknak és gyötrő eszköze utasainak, kik néma megadással viselik el az újabb és újabb terheket, a miket a kínzó masina reájok hoz. Ezek a szenvedések százszorosán sújtják a környéken lakó közönséget, a mely a villamos vasúttól nem menekülhet, hanem napról-napra kénytelen igénybe venni gyötrelmes szolgálatait. Ma már válságaink korszakának abba a fázisába jutottunk, a mikor a közönség nagy részének keservesen megapadt a pénze s a drágaság az akut nyomor elé állította őket. A fix fizetéses alkalmazottak, a munkások és egyéb meghatározott jövedelemből élő emberek keresete messze elmarad a jövedelmük megett és válságos helyzetbe sodorta a hosszú idő óta úgyis csak vergődő exisztencziákat. ilyen a mi lakosságunk legnagyobb része is. Igen sokan azért menekültek ki a főváros környékére, mert nem tudták elviselni a méregdrága budapesti házbéreket. A megdrágult villamos ezeket a környékbeli olcsóbb házból eket annyira megsokszorozza, hogy különösen a nagyobb családu ember összeroskad a terhe alatt. Ráadásul ebben a vigasztalan helyzetben a villamos vasút állandó veszedelemben tartja utasainak egészségét, sőt életét. Nem akarjuk az ezerszer elhangzott sirámokat ismételni, de a koronás villamos jegyek .hírével kapcsolatban meg kell állapítanunk, hogy most, november közepén, még mindig ablaktalan kocsik futkosnak a villamos vasúti síneken. Itt a tél ''és még
