Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-10-26 / 21. szám
4. oldal RÁKOS VIDÉKE 21. szám Uj tanítók. Elemi iskolánkhoz már feles számban rendelik ki a tanítókat, ami különben oktatásügyünknek csak előnyére válhatik. A héten Berenkey Aíilláné és Tomcsányi Nándor kerültek hozzánk tanítókul. Tom- csányi Turóczszentmártonból menekült és feleségé szül. Csermák Leopoldina mint állami óvónő nyert beosztást községünkben, hol mint harmadik óvónő fog működni. Üzérkedés a lakásokkal. Úgy látszik, átragadt községünkre is a fővárosban annyira ismeretes lakásüzérkedés divatja. A községi lakáshivataíhoz ismételten érkeznek feljelentések, hogy szentmihályi lakásbérlők a kik el akarják hagyni bérletüket, kézalaít, hirdetések utján uj bérlőt keresnek s lelépési dijakat szednek, a miért szabály ellenére átjátszák a bérletet az uj lakó kezére. A lakáshivatal azonban komolyan veszi a dolgát, szigorú vázsgálatot indít az ilyen esetekben és súlyos megtorlás éri az üzérkedőt. A méltányos és helyes rendelkezés, mely a bérlők érdekeit messzemenő módon védelmezi csakugyan nem is azt jelenti, hogy a bérlők egyúttal szabadalmat nyerjenek a lakásokkal folytatott üzérkedésekre és hasznot-hajtó vállalatnak tekintsék a bérletet. Arany János-kör. A múlt hét szombatján tartotta a Rsztmihályi Ifj. Egyesület rendkívüli közgyűlését. Vá- zsonyi Ádám, az egyesület ideiglenes vezetője munkájáról beszámolt a közgyűlésnek, előterjesztette az uj alapszabályokat és bejelentette maga, valamint a tisztikar nevében lemondásukat. Az uj alapszabályokat a kögyülés hozzászólások után elfogadta; a régi Önképzőkör megszűnését és az Arany János-kör megalakulását kimondotta. Azután megválasztották a kör vezetőségét és tisztikarát. A vezetőség tagjai lettek: Kertesy Ignác, Vázsonyi Ádám és Danis Győző. A tisztikar a következőképen alakult meg: Jegyzők: Kovács B. László és Horváth László, pénztáros Bucsányi Lóránd, könyvtáros Slavkovszky Sándor, ellenőr Cserjesy Antal, háznagyok Kertesy Aladár és Málovics Dezső. Az uj kör czélja az ifjúság egyesítése a komoly önművelés munkájára. A kör első sorban szem előtt tartja a nemzeti és valláserkölcsi szellem ápolását és fejlesztését. Tömöríteni fogja a kisebb, valamint a serdültebb ifjúságot, valamint kültagságok révén felnőtteket is bele kíván vonni munkásságába. A kör nagy munkaprogrammal kezdi meg működését és reméljük, hogy a lelkesedés nem lesz szalmaláng. Legközelebbi ülését f. hó 25-én, szombaton tartja a kör a központi iskolában,. Az ülés műsorán Urbanek László 'és Danis Győző előadása szerepel, azonkívül darabokat ad elő a kör ének- és zenekara. Adomány. Két rákosszentmihályi úrnő igen szép misemondó ruhakelmét ajándékozott templomunknak. A kelme bíborvörös brokát és gazdagon ékesített stilizált virágokkal és aranydisszel. Jegykiosztás. Október 29-én, 30-án és 31-ikén tehát jövő héten szerdán, csütürtökön és pénteken osztják ki a rákosszenmihályi községházán a november havi élelmezési jegyeket. R. SZT. MIHÁLY Telefon 7. (Khvann-tolep) Bercsényi-ti. 10. BUDAPEST Teltfon: József 93-59, VII.Tábornok-u.3. bádogos és szerelő Ejvállal minden e szakmába vágó munkákat, úgymint: központi fűtést, szellőztetést, légszesz, vízvezeték, fürdőszoba, angol clozet, szívó, nyomó, kézi- és motor-hajtisi szivattynkat csatornázások és mindennemű épület-diszmü bádogos munkálatokat, javítások jutányosán eszközöltetnek. Ügyvédi irónia megnyitása. Schvarzl Ferencz dr.„ előnyösen ismert budapesti ügyvéd,. társaságunk régi tagja, a kommunizmus alatt szünetelt ügyvédi irodáját újból megnyitotta Budapesten. Az iroda helyisége V., Sas-utcza 27. sz. a. van.-{Telefon 84—10.) Utazás Davosba. Petráss Jenő ismert lakostársunk, a Pesti hazai első takarékpénztár tisztviselője hónapok óta betegeskedik s orvosai tanácsára Svájczban akar gyógyulást keresni, hol húga, Petráss Irén már évek óta tartózkodik és vissza is nyerte egészségét. Súlyos viszonyaink között hónapokig tartott, mig a szükséges útlevelet és egyéb okmányokat sikerült megszerezni. Egy ízben már a teljesen kész irományok közvetlenül kézbesítés előtt vesztek el. Végre most rengeteg fáradozás után rendbejött minden és Petráss Jenő elindulhatott Davosba, ho+ húga társaságában fogja a-Téli hónapokat eltölteni és módszeres gyógykezelésnek veti alá magát. -■ Dohányjegy nincs. Az elöljáróság ez utón is nyomatékosan figyelmezteti a lakosságot, hogy dohányjegy nincs községünkben. A trafik-jegyrendszert csakis Budapest és Újpest területén léptették életbe, tehát a községháza a lakosság dohányáru ellátása érdekében mit sem tehet mást, mint, hogy illetékes helyre közvetítette közönségünk. jogos panaszát. 0 A világítás. A következő levelet kaptuk: „Tisztelt szerkesztő ur! A tüzelőanyag hiánya mellett még egy kellemetlen „hiány* tetézi az úgyis elég nagy nyomorúságunkat. Nincs világító. A kiutalt csekély mennyiségű petróleum a hosszú téli estéken nevetségesen kevés. A község elöljárósága közhírré tette, hogy a petróleumjegyek további intézkedésig nem válthatók be. Miért nem? Nem lehetne ezen a bajon valahogyan segíteni? Fázni és sötétben ülni, ez igazán több, mint amit egy ötéves háború alatt eíkinzott ember el tud viselni. Egy sötétben didergő. * Anyakönyvi hírek. Szeptember: Házasságok: Biró Árpád és Kőhegy Józsa, Nyitrai Lajos és Beliczki Anna, Auer Sándor és Vágner Ilona, Patik József és Kovács Anna, Baron Jenő és Braun Julia, Kálóczy Arnold és Vinczler Teréz, Chorus Ernő és Hüllenkremer Etel, Ferenczy Béla és Rubint Erzsébet, Baráthy Rezső és Juck Julia. — Születtek: Alföldi Mária, Schuler Ferencz, Palla Erzsébet, Zsaludek Aranka, Roden Magdolna, Nagy Lajos, Krenedits Erzsébet Mária Gizella, Krenedits Zsuzsanna Mária Gizella, Dér Endre, Cseri László, Makádi Károly, Löffler Imre, Obenberger Ferencz, Engler Gyula, Koch Rezső, Sáránszky Teréz, Javor- csánszky János, Weinwurm Elvira, Csitári Erzsébet, Drdot Mária. — Elhaltak: Weigert Jánosné, Péter János, Csapka István, özv. Götz Antalné, özv. Kiss Lajosné, Major Ilona, Szilágyi Mihályné, Halász Gyula, Medlíck Etelka, Papp Mária, Lak Jánosné, özv. Odvarka Jánosné, Makádi Róza. Öngyilkosság. Kőműves volt Galczer József. Magányos, szegény élemedett korú ember. Évekkel ezelőtt jobb napokat látott, de szerette a szeszes italt, és lassanként mindenét leeresztette a torkán. Egészen lerongyolódott; keresete se igen volt, nagyon fojtogatta a nyomorúság. Itókára se tellett már, végleg elkeseredett hát s egy bus őszi napnak hajnalán felakasztotta magát az ablak fára. Úgy találták szegényt holtan a Baross- utcza 28. sz. alatti lakásán. Nem kisérte senki utolsó útjára, a helybeli temetőbe. Nem volt itt senkije, árva, szegény, boldogtalan ember volt i..