Rákos Vidéke, 1919 (19. évfolyam, 1-30. szám)
1919-03-16 / 11. szám
XIX. évfolyam. Rákosszentmihály, 1919. vasárnap, márciüs 16. ,"-‘TV'*.. * ■ 11. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZAMOS RÄKOSSZENTMIHÄLYI ÉS RAKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Rákosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOV1CH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 16.— kor. Fél évre .... . Negyed évre . . . 4.— . EOYES SZÁM ARA 40 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. DXárczius 15. Mieden évben, mikor tovasuhan a fehőrkőntösü tél, hogy helyet adjon az esztendő trónusán a tavasznak, mikor melegebb lesz a napsugár, mikor a szomorú emberszivek élénkebb ütemre kezdenek a tavaszi varázs hatalma alatt: ünnepet tartunk, szabadságünnepet, levetjük köznapi ruhánkat, hogy ünneplőt öltsünk magunkra, köznapi szivünket megtelitjük a kegyelet, az emlékezés meleg érzéseivel. Szines képet sző szivünkben az emlékezés: egy márcziusi nap, szitáló tavaszi eső, mámoros sokaság, tomboló lelkesedés, lángszivü fiatalság, Talpra magyar! Könyet csal szemünkbe a kegyelet: a zászló bontás, riadó honvéd-roham, diadal, bukás, csatatér s a sárba tiport zászló . .. Mennyi emlék, a lelkesedés mennyi nagy csodája 1 Az idő megőröl, elhomályosít mindent, a nap emléke elhomályosulhat, a kegyelet feledésbe múlhat, de az eszme örök, diadalmas, betölti, megdobogtatja szivünket hosszú századokon át s ha minden képet elfelejtünk egyszer, az a márcziusi nap ünnep lesz mégis, mert bölcsője, ápolója, diadalmas útnak inditója az eszmének: Szabadsági Mikor az elnyomatás sötét idejét élte a nemzet, akkor annak a márcziusi napnak emlékéből merített erőt, kitartást. Az a nap csodatevő erő volt: öntudatot adott a megaláztatásokban, biztatást a reménytelenségben, intést a csüggedósben, a múlt diadalát, keserűségeit jelentette számunkra és zálog volt, a boldogabb jövő záloga. Óh hányszor mondtuk el hetven éven át a nagy igét: boldogabb jövő! Minden márcziusi ünnepünk utolsó szava ez volt, vártuk, áhítottak, akartuk szüntelenül ezt a boldogabb jövőt, hiszen jogunk volt hozzá annyi küzködés után. Hetven éven át mennyi imádság hangzott el, hányszor idéztük fel sóvárgó szívvel a remény szines szivárványát! Megbántuk újra és újra a múlt bűneit és úgy vártunk arra a szebb jövőre, mint a lankadt virág várja az éji harmatot. Mert tenni érte nem sokat tudtunk. Mi szegény, szegény magyarok .. . Ma újra ünnepet tartunk, márcziusi ünnepet. Évek óta ma nyílhat meg először a szivünk, ma nyithatjuk először őszinte szóra az ajkunkat. Oh, most is felettünk van a remény halvány szivárványa, de panaszos a szavunk, nyugtalan a szivünk dobogása. Panaszos a szavunk, mert sokáig hallgatnunk kellett, lázas a szivünk verése, mert vért, sok, drága vért vesztett! Elmúlt a vész, de a seb csak most sajog igazán, megszűnt a halál tömeg-aratása, de a halottak légiója irtózatos valóság, amelyet még sokáig nem tudunk elfelejteni. Talán eltűnt a borzasztó rém, a halál rémsége, de most kezdődik az élet, a nyomorult, a rettenetes élet! Ti, akik nem éreztek úgy, mint ahogyan a szenvedő ember érez, nem törhettek pálczát azok felett, akik kétségbe esve átkozzák a múltat, a bűnt, ami a lejtőre sodort bennünket. Ti nem tudjátok megérteni a forrongás okát, amely most Európát rázza és saját hazánkat dúlja, mert ti nem tudjátok mi a szenvedés. A nyomor kétségbeejtőbb, mint volt valaha, a könny fájóbb, az uj szab&dságharcz piros-fekete színekben dusabb. Polgárok voltunk 48 ban, most proletárok vagyunk, nyomorultabb sorsuak, mint a régiek voltak és több, több szabadságot kívánunk! Nem csupán egy koronás király, de a henyék tízezre fojtogatott bennünket s a felszabadulás ma nagyobb diadal, mint a régi volt! A fájdalom majd elcsitul, könny helyén majd később mosoly tárnád. Ma a forrongás, a bizonytalanság lázas állapotában élünk, talán uj tavaszra szebb lesz ünnepünk. Talán akkor már végleg a mienk lesz a kivívott másik drága szabadság: a fenséges emberi szabadság. Ma még nem lehet örülnünk, mert talán uj vész fenyeget, de jövő tavaszra talán végleg kiderül az égbolt. Talán kiderül, hogy egy boldogabb jövőnek induló emberiségre ragyogjon le a nap. Majd talán elcsitul a gyűlölet, ami eltölti még egymás iránt a nemzetek szivét. De valósuljon bár meg a világszabadság nagyszerű gondolata, mi kicsiny sziget a népek tengerében, mi magyarok, ne felejtsük el nevünket 1 Igen, fogadjuk el, ha baráti jobbot nyújt a nagyvilág felénk, de azt szorítva, ne tagadjuk meg önmagunkat, mert gyávaság, becstelenség ez és nem érdemeljük meg igy a jobbot, mely felénk hajol. Hazaszeretet! Csak gúnyoljanak érte az ostobák, de ki saját hazáját szeretni nem tanulja, nem érdemli meg majd azt a nagy közös hazát, amelyet várunk, hogy egyszer megvalósuljon. Igen, szeretnünk kell a hazát, hiszen ma már mindnyájunké. A zsarnokok elüzettek, mienk a föld, amelyért annyi vérünk ömlött, mienk a róna, a völgy, a hegy, a bérc, mind-mind a mienk, a népé ! _________________ La punk mai száma 12 olslai.
