Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1918-12-01 / 48. szám
4. oldal. BAKOS SVjIDEEB 48. szám. mot nem ad, jelszava az, keveset ígérni, többet és jobbat cselekedni. Ezután a megüresedett főjegyzői állást töltöttek be. Megválasztották főjegyzőnek Kemény Kálmánt, egy másodfőjegyzői állásra pedig Morlin Adorján dr.-t, betöltötték ezenkívül a többi megüresedett állást is. Jegyzőváltozások. Az idők fordulása számos személyi változást is hoz macával s még a mi környékünkön is több érdemes főjegyző helye ürül meg, bárha az érdekelt közönség akarata ellenére is. így Csömör község érdemes főjegyzőjéről, Bitskey Gyuláról halljuk, hogy közelebbről nyugdíjba készül, bár a lakosság szeretettel marasztalja s a legmozgalmasabb napokban is osztatlan bizalommal állott mellé, örosz adóügyi jegyzőt ellenben a forradalmi hangulatban eltávolították Csömörről. Czinkota főjegyzője, Huszka Gyula nyugdíjazásáért folyamodott. A nép őt is szereti és a kezdetben ellene támasztott vádak is tisztázódtak, úgy, hogy a főszolgabíró és a czinkotai közönség egyképen felkérték, hogy vegye át újból hivatala vezetését, ő azonban egészségi okok miatt í;em óhajtja tovább viselni terhes ás fárasztó hivatalát. Jegyzőválasztás lesz Rákospalotán is, hol megüresedett a főjegyzői szék. Vágó Ferencz dr. főjegyző ugyanis hosszú szenvedés után nemrégen elhunyt Budapesten, hova gyógyulási keresni utazott. Nyugdíjaztatását kéri Kiss Ferencz Gödöllő főjegyzője s nemsokára döntés történik Rákoskeresztúron is, hol vagy Szegedy dr. főjegyző tér ismét vissza hivatalába, «agy pedig Tarnay Bála h. főjegyző lép helyébe, ha távozása véglegessé válnék. Számos változás lesz még a felsoroltakon kívül is a környéken, még pedig előreláthatólag a községi választások lezajlása után. Gondnoksági ülés. A rákosszentmihályi állami elemi népiskola gondnoksága dacember 2-án, hétfőn délután Páifi János elnöklete alatt ülést tart. A gyűlés egyik fontos tárgya: a spanyol járvánz miatt még mindig zárva tartott iskolák megnyitása, illetve a fenyegető szénhiány folytán a téli szünet meghosszabbítása. 0 Tanítóink. Megírtuk a minap, hogy Hurnay Károly sok-sok viszontagság után hazakerült Albániából és osztályának átvételére jelentkezett. A másik tanítónk, Nagy István tart. hadnagy, aki éveket töltött a harcz- téren nagyobb baj nélkül, a legutolsó harczokbán az olasz fronton franczia fogságba került. Tartalékos és népfelkelő tisztek és szellemi munkáskatonák egyesülete. A tartalékos és népfelkelő tisztek és szellemi munkás katonák országos egyesületet alakítottak Budapesten. Az egyesület főczélja, hogy a szellemi munkások gazdasági elhelyezkedését biztosítsa az uj hazában és hogy biztosítsa a forradalom vívmányait, moly forradalom a társadalom minden kategóriája számára az egyenlőséget irta zászlajára. Helyisége Budapesten Vili., József-utcza 48. szára alatt van. Tagsági dija évi 18 korona. A derékczélu egyesületnek már 11 000 tagja van s most az a törekvése, hogy vidéki fiókegyesüfeteket létesítsen. Kívánatos lenne, ha agilis népfelkelőtisztek nálunk is kezükbe vennék a dolgot és megalakítanák a Rákosszentmihály és környéke fiókegyesületét, mely szoros kapcsolatban működnék az pnya.égy^sülett8l. Tagsági gyűjtő vvei készségesen szolgál szerkesztőségünk is. Fontok tudnivaló még, hogy az egyesület nem azonos a „Magyar tisztek és tovább szolgáló altisztek országos sző vétségé “-vei, mert az egyesü et kizárólag nem hivatásos katonák alakulása. Elnöke Bán százados, ügyvezető titkára pedig Nádas főhadnagy, ügy hisszük, felesleges az egyesületet az érdekeltek figyelmébe ajánlanunk, hiszlen könnyen átláthatja mindenki, hogy minő előnyös lenne reá nézve a fiók létesítése s mennyire erkölcsi kötelessége azt minden nem hivatásos katonának felkarolni. Közlekedésünk. A Rákosszentmihályi villamos vasúti közlekedés még mindig teljesen vigasztalan. Hivatalos bizottság járt kitint a napokban a körforgalmi pályán s megállapította, hogy a pályatest annyira megrongálódott, hogy egyelőre nem lehet rajta közlekedőt. Ä körforgalmi vonatok nana is járnak, csak egyetlen szerelvényt állítottak vissza a forgalomba, s az a Kerepesi-úti végállomástól a Nádas-tóig közlekedik. Menetrendje nincs, tórkőzi járatokat végez. A közönség elkeseredése a tetőpontjára fokozódott és csudálatosképen semmi remény sínes, hogy a viszonyok hamarosan megjavuljanak. A vasút igazgatósága a héten kiszállt Cziükotára, hol gyűlést tartott a személyzettel, ezen azonban csak jóléti kérdéseket tárgyaltak, forgalmi ügyek nem kerültek szóba. Az utazás a zsúfoltság miatt példátlanul gyötrelmes és órák hosszáig tart. Ä reggeli vonatok a község belsejében levő megállóhelyeken nagyrészt meg sem állanak, mert úgy sem fér fel rájuk senki. Sürgős orvoslást kérünk, mert kenyérket'aső lakosságunk katasztrófáiis állapotba jutott. A fővárosi közlekedés, az uj rendszernek megfelelően most van kialakulóban s bizonyára könnyíteni fog az eddigi forgalmi nehézségeken. A mi vasutaink tarifája egyelőre érintetlenül marad, csak a fővárosi kombinált bérletjegyek ára változik meg az uj rendszer fölöméit tételei szerint. Háromféle kombinált bérletet kap utazóközönségünk és abban a nagy előnyben részesül, hogy a volt Városi villamos vonalaira és a legtávolabbi végpontokra is válthat kombinált bérletjegyet. Közalkalmazottak, tisztviselők és mindazok, akik a fővárosi villamos vasúton bérletjegykedvezményre jogosultak, harminezhárom százalékos kedvezményt kapnak e kombinált bérletjegyek árából is. á kedvezményt első ízben a »vasút igazgatóságánál kell megfelelő igazolás alapján kérelmezni, azontúl az állomás pénztára is akadálytalanul kiszolgáltatja. A saját bérleteinknél eddig élvezett kedvezmények érvényben maradnak, de remélhetőleg a tarifánk revíziója is sorra kerül és méltányosabb tételeket fog nt>k életbe léptetni. Elismerés. Réti Jenő posta főtiszt, Réti Henrik régi rákosszentmihályi lakos fii, mint századpostás Rutt- kán cseh fogságba esett volt, de a pénzértéket hősiesen megmentette ős ezért 500 korona jutalmat kapott dicsérő oklevéllel kapcsolatban. Értesítés. Rákosszentmihályi orvosi rendelő helyiségemet Farkas Ignáez-uteza 17. szám alá (Asmus féle ház) helyeztem át és rendeléseimet hétköznapokon d. e. 10—11 óráig tartom. dr. Világhy Károly szföv. kerületi orvcs X., Rákosfalva. Kerepesi ut 142. 2 drb fejős kecske szeotmihály, Rákóc: Rákos- Rákóczi u. 3, Ugyanott hathetes malmok eladók*