Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-06 / 40. szám
— XVIII. évfolyam — entmiháty, 1918. vasárnap, októbar 6. 40. szám RÁKOS VIDÉKÉ TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁG" kiSTILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZAMOS RÄKOSSZENTMIHÄLYI ÉS RAKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: R á kosszentmihály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 1)1.— kor. Fél évre .... 6.- . Negyed évre . . . . EOYES SZÁM ARA SO FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kladéhivatal. Október 6. Ismét megérkezett a nemzet gyásznapja, amelyen a tizenhárom hős vértanú elvesztő életét. A fájdalom, amely halványsápadttá tévé a nemzetet, szeretetteljes emlékezetté vált; a nemzet szivében állított emléket hős vértanúinak. Emlékezet, a szomorú géniusz, amely fellebbenti a fekete fátyolt a beforrott sebekről, s mint Antonius Caesar sebeinél, beszél a nagy áldozatokról, beszél a haza szentségéről, végtelen szeretetéröl. Es ez az emlékezés a nemzethez méltó kegyelet és hála, nemcsak, de záloga jövendő nagyságának. Jaj annak a nemzetnek, amely felejti, v8gy feledésbe menni engedi nagyjai emlékezetét. Róma emléket állított a városalapitó Quiriniusnak és ünnepet szentelt a hazájukért magukat feláldozó Fabiusoknak, s mielőtt klasszikus irói halhatatlan müveikbe foglalták volna nagy tetteiket, nemzeti nagyságuk alapját képezé az emlékezés. Mint egyes embernek életében, úgy a nemzet életében is vannak szerencsének és szerencsétlenségnek napjai, amelyek mind hatásuk, mind a későbbi korra való következményeik által feledésbe nem mehetnek. (Kölcsey) Szerencsé« történetek felvirágoztathatják, dicsövé tehetik a nemzetet, de nagy veszteség után is követ- kezbetik dicső győzelem és a vesztés napjaiból is eredhetnek magas érzelmek. Ily magas érzelmekkel állunk ma lélekben az aradi sánczoknál. A hősök halála, miként életük, a magyar nemzet uj életének hajnalbasadása. Ezért állnak ók a dicsőség és nemzeti hála oly magas piedesztálján és ezért gyújtanak fényt a nemzet lelkében időtlen időkig. Tetteik, s haláluk által halhatatlan fényben ragyog a haza arczu- l&tja. Hazátlan emberi Mily kontraszt, mennyire természetellenes 1 Az ég madarainak fészke, az erdők vadainak nyughelye van, hol napi fáradozásai után megpihen. Hazátlan ember czél nélkül bolyong a mindenség e földi sártekéjón. Az ember szétfolyó érzelmeivel nem lehet a föld minden részének gyermeke. Isten egy szivet teremtett egy kebelbe és egy embernek egy hazát adott. Szivet cseréljen az, aki hazát cserél. De hát még erről is kell szólani annak a népnek, amelynek története honfi vérrel van írva, amely nép hazájának minden talpalattnyi földét honfi vér szenteli, amelynek történelme azt mondja, ahol a paloták ura győzött vagy elesett, győzött vagy esett el a kunyhók gyermeke ? A hadvezér, ki népét diadalra vezette, az ember ki tanult, küzdött és fáradott, ki övéiért, hazájáért áldozza életét, egyaránt megérdemli nagyrabecsü'ésünket, egyaránt áldva legyen. De akinek önszive nem beszél, ahhoz ezerek ősz- szes emléke sem szólhat, hiába idézzük fel őseinek minden nagy szellemét, mint a világtalannak hiába fénylik az ég csillagmilliárdja, sötétségben marad. Kinek szive az ősök példáján fel nem lelkesül, arra nézve hiábavaló a beszéd minden ereje, a szívnek miuden lángolása. A parányi körében elmerült ember, a kalmár, a kufár, ki csak portékájára és pénzes zsákjára tekint, s nyereségétől vagy veszteségétől számítja jó vagy rossz napjait, nem veszi észre a fénylő csillagokat, melyek felette ragyognak és bizton vezetik élete hajóját a zugó tengeren. Ezekhez szólnak az ősök megdöbbentően. „Hol a bizonyság, hogy tőlünk származál ? Honnan van jogod a hazai föld egy parányi részéhez a haza legkisebb javához, amelyért annyi hős áldozta életét, mindenét?* Nem ily szivek dobogtak a haza üdvéért, nem ily lelkek aggódtak a haza sorsán, nem ily karok fe- fesztiltek a haza igazságáért folytatott nagy küzdelmeinkben. De örömmel mondhatjuk el minden igaz érzésű gyermekéről a hazának, hogy az ősök példája méltó unokákét nevelt a nemzetnek. A szent örökséget, a haza lángoló szeretetét, nagybecsű örökség gyanánt őrzik a nemzet gyermekei. A lobogó láng a háború tüzében kiváltotta a hazájukat szerető szivek tiszta, szinaranyat. Október hatodika van! Már ötödször jött el a véres tusában. Amerre szemünk tekinthet, mindenütt lupánk mai «arini« 12 oldal.
