Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-09-01 / 35. szám

35. szám. BÄKQB MIDBF.B 5. oldal. A gyermeknyaraltatás abbanmaradt. Ä sok külön­böző ellentétes híradás után végre is kiderült, hogy a tengerparti gyermeknyaraltatás dolgát nem intézték kellő gonddal és gyermekeknek bizony kevés örömük kerekedett belőle. A szülők ilyenformán bizalmukat vesztették az akczióval szemben, de meg újabb nehéz- aégek is merültek fel, úgyhogy a napilapok híradása szerint, a második gyermekkaravánt nem indítják útnak, hanem a nyaraltatás végleg abb&nmarad. Fájdalom, a nyár is ilyenformán gondolkozik és szintén abban­maradt. Pedig még alig is volt az idén. Nem jó esz­tendő ez. Semmi sincs jól s ami jó lenne, az emberek azt is elrontják . .. A mi katonáink. Humay Károly főhadnagy, Ra- domszky Árpád hadnagy szabadságra érkeztek haza. Vörös Ferencz tengerésztiszt Triesztben teljesít szolgá- ; latot, hol néhány hete felesége van nála látogatóban. Csatlós János szentmihályi lakos Szombathelyről ir. Augusztus 10-ike óta ott van. Az első honvédgyalog­ezredtől helyezték át a nagyszebeni 23 as honvédekhez. Ennek az ezrednek a 3. zászlóalja állomásozik Szom­bathelyen. Asiagónál nagy veszteség érte a csapatot s most a megtörtént kiegészítés után újra kezdi mun- { káját. Csatlós így most három évi helyi szolgálat után i ismét a frontra kerül. Levélben üdvözli rákosszentmí- hályi ismerőseit, addig is, inig a jó sors ismét abba a helyzetbe nem hozza, hogy ezt személyesen tehesse meg. Tennisz-verseny. A RAFC tennisz-szakosztálya f. hó 22, 23. 24 és 25-én rendezte bázi versenyét a club sporttelepén. A ‘számottevő néző közönség hálásan tap­solt a versenyek győzteseinek. Az eredmények közül különösen kiemelkedett a férfi egyes bajnokságban Be­nedek Béla és Kriszt Foiencz klasszikus és szemkáp­ráztató játéka, mely a jelenlevő közönséget többször j bámulatba ejtette. A férfi bajnokságot heves küzdelem j után a szivósabb Benedek Béla nyerte. A női bajnok- j ságban Benedek Olga fürge és rutinos helyezkedé- j seive! és tökéletes technikájával fölényes győzelmet aratott. A két agilis testvérnek, valamint a versenyt szervező és irányitó Berecz Kornél intézőnek szívből gratulálunk, s jövőben is sok szép sikert kívánunk. Este a Nágykaszinó helyisége külön termében — társasvacsora keretén belül — eredmény kihirdetés és díjkiosztás volt. Pender K. Farkas, a szakosztály elnöke lendüle­tes beszéd kíséretében osztotta ki a club és a tagok részéről felajánlott értékes tiszteletdijakat. Helyezések: Férfi egyes (bajnokság): I-sö Benedek Béla, H-ik Kriszt Ferencz, III ik Bognár Lajos. Női egyes (bajnokság): I. Benedek Olga, II. Pender K. Farkasné, III. Steiner Birike. Handicap: Férfi egyes: I. Benedek Béla, II. Kriszt Ferencz, III. Szabó Géza. Női egyes: I. Bene­dek Olga, II. Steiner Birike. Férfi páros: I, Kriszt— Stern. II. Benedek—Modi. Vegyes páros: I. Kriszt— Benedek Olga. II. Benedek—Steiner Birike. Mozi hírek. A mozi-képek 50—80 százalékkal, nyomtatványok, mozikellékek, fűtőanyag- ós költségek ötven százatokkal drágultak az egész prszágban, ezért szeptember elsejétől, vasárnaptól kezdve kénytelen a Világ-mozi tulajdonosa is a helyárakat következőkép emelni: Páholyülés 3 korona, erkélyülés 1 koroua I. hely 1 korona 70 fillér. II. hely 1 korona 40 fillér, III. hely 1 korona 20 fillér, gyeraiekjegy 1 korona. Ezzel szemben gondoskodás történt kellő fűtőanyagról. A tél folyamán a színház mind:g fűivé iesz, hogy a közönség jó! és kellemesen érezze magát. Már eddig is megszerezi« az igazgató a téli idény összes nagy 6s szenzációs képujtonságait, úgymint: „Don Czózái“, öt felvonásos drama. „A zsidónő.* Halévy operája, mely zenekisérettelmegy. „Mennyei narancsok", filmköltemény 5 felvonásban. „Kísértetek", Ibsen 5 felvonásos film­drámája. „Az anya", Robert Bracco drámája. „Lélek- bilincsek“, Baron Ervin drámája. „Halálos boldogság*, társadalmi dráma, „Pierrot és Pierrette*, artista dráma. Jókai Mór „Az arany ember* é3 „Czigánybáró“, uj filmek. Herczeg Ferencztől a „Testőr.“ Bródy Sándortól a „Kétlelkű asszony“, dráma, „Harrison és Barrison*, II. rész. „Faun*, attrakezió. „Dróíos tót*. Lehár uj filmje. Molnár Ferencztől „Az ördög.* Mia May-sorozat, uunnar Tolnäs-sorozat, Waldemar Psilander-sorozat, Henny Porten sorozat, Nordisk-filmek. „Éjféli párbaj“, „Küzdelem a létért“, „Nebántsvirág*, „A jóslat* Corvin- es Star filmgyárak összes újdonságai. Vadgesztenyét az állatkertnek ! Az ÁUatkert igaz­gatósága kéri a közönséget, hogy az állatok részére vadgesztenyét gyűjtsön mindenki, akinek módjában van. A szedési és szállítási költségeket megtéríti az állatkert igazgatósága Ó3 kívánatra értesítést küld a szedés módjára vonatkozólag is. (Zöldike vendéglő. Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek. Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülön­legesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek számára. Számos látogatást kér " Kovács Kálmán vendéglős. Tán ez oktatási jelentési Bátorkodom ezennel a nagyérdemű közön­ség szives tudomására hozni, hogy folyó hóban Rákosszentmihály, Szilágyiné vendéglőben, Szent István-ut 1. szám alatt SV* Táncz-kurzust ‘•Si nyitok, melyen az összes modern tánezokat ok­tatom külön magánórákban is Beiratkozni lehet a helyszínen minden este. A terem parkettázva van. A nagyérdemű közönség b. pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel Marasitz Ferencz szfőv. oki. táneztanár. Rákosszentmihályi Állattenyésztők Szövetkezete Rákosi ut 72. szám, Hóra-féle ezukrászda. Hivatalos óra: minden szerdán este 7—8-ig. Kínálat: Félangol 6 hetes malacok eladók Mátyásföldien Hegedűs Dezsőnél, Kántor-utcza 48. Kereslet: Sodronyhálókra (uj vagy használt) bármily lyuk­bőséggel és szélességgel kér ajánlatot Benedek János, Rózsa-utca 32. - Lakóházat, 3—4 szobásat, villanyvilá­gítással keres bérletre Oprea György, Csillag-u 8. szám. Tudnivalók: A R. A. Sz. tagjai e helyen kedvezményes árak mellett hirdethetnek. A hirdetés szövege legkésőbb csütörtök estig Cserjési titkárhoz (Corvin-u. 4. szám) adandók be.

Next

/
Thumbnails
Contents