Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-27 / 4. szám

4. oldal. RÄK08 MIDEEH 4. szám. sok a panasz a tolvajlások és betörések miatt. Vozáry R. Gyulánál is többször kísérleteztek, de ő két Ízben rálőtt a betörőre, aki sebesülten menekült el. Szóval kitünően vagyunk. A képviselőtestület vagy hat hete jajdult fel ez állapotok miatt s utasítására az elöljáró­ság nyomban felirt a vármegyére, de úgy látszik ez is csak egy akta, amelylyel nem törődnek. Majd talán, ha már gyilkolni is lógnak errefelé. De akkor se bizonyos. A régi füzetjegyek. A január elsején érvényüké1 vesztett hév. füzetjegyeket az igazgatóságnál (Lipót- körut 22.) eredeti értékük szerint beváltják, illetve áru­kat visszatérítik. A lisztszállltó postás. A háború első hónapjaiban közismert alak volt Rákosszentmihályon Viczián Pál postaszolga. Vidéki összeköttetései révém lisztet, gabo­nát és más termékeket szállitott itteni ismerőseinek, akik később mind szélesebb körben több-több megbí­zással halmozták el. Viczián sokaktól a pénzeket is felszedte előre, de azután szállítani nem tudott. Mikor a baj feje felett tornyosulni kezdett, vidékre távozott és azt irta, hogy öngyilkossá lesz. A károsultak egy része feljelentést tett ellene, minek következtében — mint most értesülünk — hét hónapi szabadságvesztésre ítélték el. IZöldi ke vendéglő j Rákosfalva. ! Minden időben friss meleg és hideg ételek. Elsőrangú ■ részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülön­legesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélye: •: ámára. Számos látogatást kér Kovád Kálmán vendéglős H^7mpcfprt keresek, ki a kerti munkákhoz ért. I iaZ.iilCoLCl l Tauber, József-utca 11. a. ptpi'7ptcQ wQ t vegytisztát, étkezési czélokra . eil szállít Tauber-czég Buda­pest, VIII., Aggteleki-utcza 4 szám. B2SSS3S2sSSSS2333333ESL | SZONGOTT GYULA % [íj (Magsain Frangaia.) XÚ lüipari újdonságok. — Dinztár- j \Ű gyak. — Diszlegyezők, — Ek&ze- ! rek. — ízléses újdonságok. ^ h] Budapest, IV., Koronaherceg-utca 2. f Gyermekfelruházás. Vizkereszt-ünnepén az Ehmann- telepi műkedvelők csoportja és az Egyenlőségi kör vezetősége 35 szegénysorsu iskolásgyermeket részesített 20—30 korona pénzbeli segélyben czipőtalpalás czimén. A műkedvelők vezetője Tolnay Rózsika, ki tevékeny apjához méltóan igyekszik a telep szegényein segíteni. Az általa rendezett jótékonycélu előadások tiszta jöve­delméből 400 koronát bocsátott az iskola vezetőségének rendelkezésére, mig az Egyenlőségi kör Tolnay Károly elöljáró és h. gond.-elnök javaslatára csekély jövedelmé­ből 300 koronát áldozott erre a nemes czélra. Sok szegény gyermeknek tették lehetővé, hogy ebben a szűkös időben is eleget tehetnek iskolalátogatási köte­lezettségüknek. ügy Tolnay Rózsikát, mint lelkes mükedvelőtársait, valamint az Egyenlőségi kört a telep lakosainak hálája kiséri nemes áldozatkész munkájukban A Hangya jubileuma. Most van húsz esztendeje annak, hogy a szövetkezeti középpont, a Hangya megalakult. Az intézmény produktiv működését 1808 január hó 23-án kezdette meg Károlyi Sándor gróf egy kis földszintes szobájában, ma pedig két hatal­mas palotával rendelkezik. Húsz esztendő alatt több mint 1700 szövetkezete alakult meg a Hangyának és mindenütt, ahol a középpont egy-egy alakulata műkö­dik, hagyományos buzgósággal mozdítja elő a vidé: gazdáinak jólétét. A jubileum alkalmával Dessewffy Emil grófot, a Hangya elnökét, Balogh Elemér igaz­gatót és Meskó Pált, aki a Hangya vidéki hálózatát megteremtette, sokan keresték fel üdvözlésükkel. Adomány. Kubasek József, kistarcsai lelkész, a megnagyobbított kistarcsai templom munkálatainak fedezésére ezer koronát ajándékozott. if£S3SSS332332S^3S2B Simkovics Erna blúz- és pongyola- kiitönlegességek Jjuöapest, IV., Kecskeméti-utcza 9. sz. Gazdag raktár. — Rend­kívül előnyös árak. -Wfi HS2ES32S2SS2SSSSSS2B ini Lanti és Társa ál m § Budapest, IV. kér,, Kálvin-ter 2. ű\ fi Női és férfi fehériiemüek. [*-j Menyasszonyi kelengyék. I®! Vászon és asztal neműek­Bj m ÉSSSSSES2SSSSÜSSSSSÉ Ritka alkalmi vétel! Gyönyörű 400 négyszögöles telek Rákos­szentmihályon, a piacz téren, a község­háza mellett, vasrácsos kőkerítéssel és kutíal 50 korona négyszögölenkénti áron szabad kézből eladó. Bővebbet a ..Rákos Vidéke“ kiadóhivatalában

Next

/
Thumbnails
Contents