Rákos Vidéke, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-01-13 / 2. szám

2. fiám KX KOS VID0K1 3. oldal. adni. A kérelemmel a jogosu t«knak Közvetlenül a hév. igazgatóságához kell fordulniok és a kedvezmény kér­dését esetenként külön-külön bírálják el. Mindenesetre ez is valami, azonban az érdekeltek azt óhajtanák, hogy kérelmük egész terjedelmében teljesü jön a így azt meg fogják újítani, különösen pedig rövidebb és egyöntetű eljárással szeretnék mégkönnyiten' a kedvezmény élve­zetét. Itt jegyezzük meg, hogy az Ehmann-telep erde kéltségé hasonló kérelmet nyújtott be a hév. igazga­tóságához, melyben legalább 30 százalék kedvezmény * megadását szorgalmazza. A fogyasztási szövetkezet árul Múlt heti hiradá sunk, hogy a rákosszeutmihályi fogyasztási szövetkezetét (Hangya) ellátják a regen nélkülözött fontos áruczikkek- kel, megérdemeli feltűnést és örömet keltett lakosságunk köreben’ Azóta a dolog szépén halad a maga utján tovább. A Hangya igazgatósága értesítette szövetkeze­tünket, hogy az ellátást január 15-en kezdi m**g s e határidő után néhány nap múlva már útnak indítja as árukészleteket. A tagok hivatalos jegyzekét már be­nyújtotta a Hangya a vármegyén, honnan a közaégi elöljáróságra küldik ellenőrzés czéljsból. Innen termé szeteaen sürgősen visszakerül a vármegyére s aztán megkezdődik a rendszeres utalványozás a szükséglet arányában. Személyi hírek. Läufer Lajos dr. ügyvéd, a Buda pesti Közúti Vaspálya-társaság igazgató jogtanácsosa súlyos betegségen esett túl Mint őszinte örömmel érte­sülünk, a mátyásföldi társság kiváló tagja már el­hagyta szobáját es c-upan utókezelés alatt áll. — Bnlázsovicv D' z*ó dr. iöl«*mivelestigyi miniszteri titkár osztálytanácsosi czimet és jelleget nyert. — Madarász József szfóv. számtanácsos lakostársunk, ki hetek óta komoly beteg, mindnyájunk örömére túl van a veszé­lyen és gyorsan halad a teljes felépülés utján, Február 9. Uj terminust kell ismét megtanulni. Az idei rövid farsang utolsó szombatja február 9 én lesz és a Rákosszentmihályi Nagykaszinó hagyományos módoQ ezt a napot is felhasználja arrs, hogy tagjainak kellemes szórakozást szerezzen. A Szilveszter estén fe­lettébb bevált mintára műkedvelőink újabb kabaré elő­adással fognak a publikum elé lépni és hadi-jótékony- czélra újabb bevételt biztosítani. Az estélyre teljesen uj és gazdag műsort állítanak össze. Elitéit malomtulajdonot. Az 1916 év őszén rákos szentmibályiak és környékbeliek Zsámbokon, Schell báró gazdaságából elsőrendű gabonát vásároltak és Czinkotán, Szüsz Imre gőzmalmában erőltették meg, azonban onnan a legsilányabb lisztet kapták. Az eset akkoriban nagy port vert fel és Milcseviti dr. és társai feljelentése alapjan bűnügyi útra került. Január tizedi­kén tárgyalta a pestvidóki törvényszék ez ügyet és Szüsz Imrét öt hónapi börtönre és két évi hivatalvesz­tésre ítélte. Halálozások. Szentgyörgyi Jordán Ferencz dr.» udvari tanácsos, a budapesti Szent Rókus kórház nyu­galmazott főorvosa 7ő éves korában meghalt Budapesten. Az elhunytat előkelő rokonsága élén özvegye, szül. nemeskisfaludi Madarász Irma, Madarász József szív. számtanácsos, lakostársunk nővére gyászolja. A kere- pesi-uti temető Madarász-sirboltjában helyezték örök nyugalomra. — Fischer József lokereskedö, Rákosszent­mihály ismert polgára hosszú szenvedés után meghalt községünkben. Mindenki ismerte és becsül e a derek, jóravaló férfiút, ki Ráko3szentmihályhoz ritka szeretet­tel ragaszkodott és kertjében sok örömét lelte. Az ősz elején támadta meg az egeszseges, erős embert a vég­zetes kórság, mely mostanáig rettentő fájdalommal gyötörte és végre életét kioltotta. Elhunyta őszinte részvétét ‘kelt. / ■ M E I X N E R belvárosi nagyvendéglőjje IV. kér., Veres Painé-utcza 3. szám. Menü: leves — sült főzelékkel — * tészta vagy sajt 4 korona Egész napon át meleg es hideg választékos ételek. Polgári árak. —ipvg Társas vacsorák szamara külön helyiségek Frissen cnapolt elsőrendű sOr a Polgári sör- főzodébői. Kn’lattan *toPS*’ pohár. Pilsen! és AU.«Ildii Kimeri. Szt. Ktván palnezk »őr. Tlsz'a kezelésű valódi tájborok. Csopaki,* Rlzling, Ménesi, Badacsonyi és Villanyi borkülönlegesnégek. Vidékiek találkozó és szórakozó helve. I • BIWAPRST, V., •I1IU.A CALDERONI ts TÁRSA M.a-palota-) £ Szemüvegek ésorresiptetők atcgfinsmabb üvegekkel. Ane­roid légsélymérok, psyciirome- lorek. köffiérík. Bar-, must- imz . plinka- és lejmérüi Utcsivó Csillagászat táv- tsíval Prizmas távcsövek bwwiő mavía és hémsentí» Varga Sándor fűszer és csemege kereskedő Budapest, VII., Baross-tér 20. szám. (A szobor előtt) Ajánlja kitünően felszerelt üzletét mint szo­lid bevásárlási forrást fűszer- és csemege árukban, sajtok, szardíniák stb. conservek- ben. Tea, rum. Teasütemények, likőrök, gyümölcsök, pezsgők stb. EK VILÁG MOZGÓ flöadá8°k vafár­és ünnepnapokon. Csak Nordhk filmek kerülnek bemutatásra. A helység kellemesen fütve van. Január 13-án, vasárnap Három hét szerelme Glien Elinor regénye 4 folvonásban. Főszereplő Fedák Sári. 19-én szombaton Ul&mot gyönyörű film nagy attrakció Előzetes jelentés! VENOERKÁK Pcnztárnyliás 4 órakor. Kezdete 5 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents