Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1917-02-18 / 7. szám

t

2. oldal.

RÁKOS VIDÉKÉ

7. szám

kívánunk lehetetlent, csak lakosságunk tisztességes és emberséges utazásának biztosítását. Hogy a villamos vonatokon ne legyenek heringmódra összepréselve az utasok, ne tépjék le egymás ruháját, ne lógjanak a lépcsőkön, ne legyen életveszélyes tolongás és éktelen istenkáromlás! A végsőkig felizgatott tömeg és sokszor Önhibáján kívül magából kikelt vasúti személyzet meggondolatlan cselekedetekre is vetemedik. Ilyen körülmények között nem csoda, ha napirenden vannak a villamos szerencsétlenségek.

Mindezen bajok sürgős orvoslása érdekében tisztelettel kérjük a Tek. igazgatóságot, hogy a körforgalmi és Búr. járatokon Budapestről jövet csak Rákos-1 szentmihály község belterületére illetve a „H* jelzésű kocsikon Rákossztmihályra és az azontúl fekvőállomásokra szóló jegyek legyenek érvényesek. A közbeeső állomások Hungária-körut, Ferencz József laktanya, Rákosfalva és főleg a Czinkotai Magyitcze utasai ugyanis, a gödöllői és czinkotai nagyobb szerelvénnyel tehetik meg az utat és igy az 1 —2 kocsival közlekedő Búr és körforgalmú villamosokról nem szorítják le azokat, akik a gödöllői és czinkota—csömöri vonatokat nem vehetik igénybe.

Ha pedig ez a megoldás bármi okból akadályokba ütköznék, a másik ezélravezető és egyedüli helyes intézkedés nézetünk szerint csak az lehet, hogy a Tek. Igazgatóság a Búr és körforgalmi kocsikat nem öt percczel a gödöllői és czinkotai vonatok előtt, hanem néhány percczel utánuk indíttatja. Ez esetben a Czinkotai Nagyitczéig leszálló utasok kényelmesen elférnek a több kocsiból álló czinkotai és gödöllői szerelvényeken, a körforgalmi és Búr, kocsikon pedig egyszerre megszűnik a tűrhetetlen tolongás. Sőt ezzel a népes Búr. kocsi — mellékvágányra tolva — nem fog néhány átszálló utas kedvéért 10—20 perczig vesztegelni a Nagyitczénél, mini eddig számtalanszor megtörtént.

Ha mindezekhez hozzávesszük, hogy a* mostani tarthatatlan közlekedési rendszer mellett a' Vasúttársaság napról-napra jelentékenyen károsodik azzal, hogy a túlzsúfolt Búr. és körforgalmi kocsikra a reggeli és esti órákban a kalauz képtelen felszállni és sokszor az egész utat a lépcsőn kénytelen végigszenvedni, a közönség nem csekély része igy jegy nélkül utazik, lehetetlen, hogy ezeket a hosszú tapasztalatokkal szerzett szomorú igazságokat mérlegelve, kérésünk meghallgatást ne nyerne. Maradunk a Tek. Igazgatóságnak

Rákosszentmihály, 1917, február 11.

Kiváló tisztelettel

a Rákosszentmihály i Nagy kaszinó választmánya

VILÁG MOZGÓ Előadások vasár^ es ünnepnapokon.

Csak IMordisk filmek kerülnek bemutatásra. Vasárnap február 18-án d. u. 3 órakor.

raosto3a.a

Színmű 3 felvonásban. A főszerepben Dorrit Weixler.

Előzetes jelentés: Február 18 án vasárnap.

A vágy dala

dráma három felvonásban.

Szilánkok.

Kéthetes koplalás után végre sikerült a rákosszent- mihályi liszthiányt némileg enyhíteni. Semmiféle hivatalos eszköz . nem használt, bár az elöljáróság minden lehetőt elkövetett. Az elöljáróság, amely híven dolgozik, fárad és küzködik, hogy a rábízott súlyos feladatokkal megküzdhessen, lisztet teremteni nem tud, mert azt tudvalevőleg a felsőbb hatóság utalványozza és malom tartozik szállítani. Ha nem érkezik meg, szidhatják az elöljáróságot akárhogy, az nem segíthet a bajon és nem felelős semmiért. Táviratra, telefonjelentésekre, panaszos felterjesztésekre rá sem hederitettek, csak mikor végre kétségbeesetten szóval tártuk fel népünk szomorú helyzetét, akkor segítettek rajtunk. Mihelyt kezdtük magunkat nem hagyni, mindjárt nem hagytak minket sem.

De mért. kell a végső eszköz ahhoz, hogy higyje- nek nekünk? Talán mert olyan sokan csaiafintáskodnak, mert olyan sok a táglelkiismeretü panaszkodó, azért óvatos a ^elsőbbség és nem hisz a végsőkig? Tálán próbálkozásnak gondolták a mi hivatalos ostromainkat es még mindig nem tanulták meg, hogy Rákosszentmihály mindig az egyenes utón jár és ha mi kérünk valamit a legszerényebb hivatalos utón is, akkor az igazán komolyan kell, meit itt a hazafias lelkiismeretesség vezeti a cselekedeteket?! Beh jó lenne, ha tudnának végre értékelni igazság szerint!

Mikor valami baj elmúlik felölünk, olyan nagy az öröm, hogy egyszeriben elfelejt az ember minden megpróbáltatást. De azért mégsem kellene egészen el- siklani a kéthetes liszthiány felett, ha még olyan hazafias türelemmel és megadással viselünk is el minden csapást és szenvedést, mit e háborús nagy idők követelnek tőlünk. Mert igaz, hogy annak idején Párisban czipötalpat ettek és nagy áron fizették e ritka nyalánkságot, csakhogy ott nem volt akkor enni való semmi egyéb, holott mi azért nevetjük alávaló ellenségeink gonosz kiéheztető tervét, mert hál’ístennek meg van minden életfeltételünk. Van kenyerünk, van lisztünk, rengeteget fáradoztunk benne, hogy takarékos beosztással jusson a legsúlyosabb percekre is. Ha pedig van, hogy lehet az mégis, hogy csaknem két héten át nem sütöttek községünkben kenyeret, siró gyermekek éheztek és kétségbeesett családok futkostak tehetetjenül, mert a január 15-én esedékes liszt porciónkat január 24-ikéig még ki sem utalványozták, február 15 ikéig pedig a malomból el sem indították. Me beszélgessünk szállítási nehézségekről. Ilyesmi okozhat egy napi, sőt, mondjuk egy heti késedelmet, de hogy egy kilenczezer ellátatlan lakost gondozó köz ség minimális szükséglete egy hónapnál nagyobb ké sedelemmel nyerjen fedezetet, ebben valami hibának keli lenni. A hatalmas munkát végző gépezet, mely egyébként minden magyar ember tiszteletére és bámulatára méltó, itt valahogyan tökéletlenül működött, még pedig nem a kisebb kerekei forogtak rosszul — ide- j lent a községházán, — hanem valahol odabent, a czentrum körül, a fő részeken botlott a masina. Mi most hálásak vagyunk és hallgatunk, mert végre is segítettek rajtunk, de ugyanezt megtehették volna maguktól is a jó két heti keserves koplalás előtt és eíkeiülhettük volna a szomorú napokat, ha teljes bizalommal épen a háborús eshetőségekre számítva, legalább egy hónapi tartalék készlettel biztosították volna a községet a katasztrofális nélkülözés ellen, amely annál inkább kínosabb és ingerlőbb, mert a határmesgyén belül a fővárosban mindenki megkapja akadálytalanul a maga nélkülözhetetlen porczióját és felette keserves azt látni, hogy odabent minden kerül rendszeresen, itthon pedig még mindennapi kenyerünkre is napokig, hetekig hí bi várakozunk. ..

'