Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-21 / 42. szám

42. szám. ________________BAKOS IVjIDBEH_______ 5. oldal. pe dig azért nem léphetett elő, mert a millenáris év kettős számításával teljes negyven évi szolgálati idejét már betöltötte, a közigazgatási tiszti személy­zet javadalmazásáról alkotott szabályrendelet rendelke­zése szerint pedig, aki betölti azt a szolgálati időt, amely a nyugdíjazásnál beszámítható járandóságának teljes összegével felérő nyugdijat biztosit neki, sem fizetési fo­kozatban, sem fizetési osztályban elő nem léphet, ezek szerint a millenáris év kétszeres beszámítása ebben a kivételes esetben nem kedvezményt, hanem határozottan károsodást jelentett, ami azonban annak idején a tör­vényhatósági bizottságnak határozata meghozatalánál nem lehetett szándékában. Pálfi János annak idején a közigazgatási bíróságig felvitte ügyét, de eredményte­lenül. Most, hogy nyugdíjba vonult, a tanács javas­latára a közgyűlés „méltányolva negyvenhárom évet kitevő szolgálata alatt teljesített eredményes munkál­kodását,* 1000 korona kegydijat szavazott meg részére, hogy nyugdiját ezzel kiegészítve, az elmaradt előlép­tetésért őt ilyen módon kárpótolja. A Kerepesi-ut csatornázása. A főváros a Kerepesi- utat egész a határig csatornáztatja. A Rákosfalva hatá­rától a körvasúiig terjedő útszakasz csatornázásának terveit most állapították meg véglegesen azzal a módo­sítással, hogy a csatorna az eredeti tervtől eltérően ne térjen át a Hajtsár útnál a Kerepesi-ut északi oldalára, hanem egész hosszában a déli oldalon épüljön meg. A munkát a jövő évben hajtják végre. Nyilvános verseny- tárgyalást is tartottak és elfogadták a Melocco Péter czementárugyár és építési vállalat r.-t. ajánlatát, amely szerint 305.110 korona 37 fillér köttségbe fog kerülni. A munka vezetésével és a leszámolás keresztül­vitelével a tanács a középitési ügyosztályt, a fölügye­lettel pedig a X. kerületi elöljáróságot bizza meg. azon­kívül fölkéri Brodesser János és Kauser Gyula bizott­sági tagokat is a fölügyelet gyakorlására. Ifjúsági műkedvelő előadás Teljes siker és állandó j tetszés kisérte a vasárnapi műkedvelő előadást, melyet • a Mezei-vendéglőben rendeztek jótékony czélra a rákos- ] szentmihályi ifjak. A bevétel 230 korona volt, ami egy­magában megfelelő fokmerője a sikernek. Guthi Soma .Házasodjunk* czimü énekes bohózatában igen jó ala­kítást nyújtottak: Fábián József, Herke László, Edel- sheim Tivadar, Herke Ilonka, Lamport Ilonka, Takáts Teruska, Takáts Rózsika hármas és Ivánszky Alajos szintén hármas szerepében. De jó volt a többi is, külö­nösen Majer János kettős fellépése, Pajer József és Fischer József. Sokat tapsoltak Schinogl József .Legkedvesebb rokon“ czimü tréfája után s melyben Schinogl József ! a férj, Schinogl Ilonka a feleség és Fábián József a nagybácsi szerepében ügyeskedett. Nagy tetszősnyil- \ vánitás kisérte Karinthy Frigyes, az „Óriási jóember!“ ^ czimü mókáját is, Schinogl József, Herke Ilonka ; Fábián József és Schinogl Ilonka juttatták érvényre. • Sok taps kísérte Schorm Boriska énekét, Manek Antal ! pedig kuplójával keltett derültséget. A rendezés nehéz 1 feladatát jelesül oldotta meg a főrendező Schinogl József. Sok köszönet illeti Herke Lászlót, aki a színpadi világítást csaknem színházi méretekben készítette el. — Felülfizettek: Weiser Antal 3.—, Szarvas Imre 2.— Panda Józsefnő 2.—, Schorm Edéné 5.—, Mózses Vali 1.—, Balog Imre 2.—, Ménich Antal 1.—, Váradi | Zsuzsi 1.—, Edelsheimnő 3—, Bogár Imre 1.20, Sterk Zs. 1.—, Gyüresek Lajos 1.—, Lakatos G. 2.-—, Nán- dory Károly 1.— korona. A mi katonáink. Szabadságra érkeztek: Csávolszky Mihály Wollersdorf, Erdélyi Mór Koritnicza, Pintér István 105. gye., Bene József 1. honv. Bpest, Bajzák István 41. honv. táb. taraczkezr. Kisvelence, Halada László 36. gye. és Takács Ágoston. , Zöldike vendéglő Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek. Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülön­legesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélye : őmára. Számos látogatást kér Koväa» Kálmán vendéglős. fogtechnikus Rákosszentmihály, Mária-utcza 38. szám. (Saját ház.) ,X,a,lá,i:b.atö egész na,p. LANTOS A. könyvesboltja és tudományos antiquariuma Budapest, IV., jYíehmeO szultán-ut 3. sz. Könyvjegyzéket küld kívánatra le­szállított áru könyvekről. Ritka alkalmi vétel! Gyönyörű 400 négyszögöles telek Rákos- szentmihályon, a piacz-téren, a község­háza mellett, vasrácsos kőkerítéssel és kuttal 50 korona négyszögölenkénti áron szabad kézből eladó. Bővebbet a „Rákos Vidéke“ kiadóhivatalában. p I“ I w | osztrák császár és ma­Q y K I Y I gyár királyi udvari fény­képész és a német császár és porosz király Ő Fensége udv. szállítója. Műterme: Budapest, IV. kerület, Semmelweiss-uteza 2. szám. Kalapdiszek, \Z tolltüzékek, kócsag és strucztollak kalapra és ruhafeltüzésre bársony és selyemvirágok, csokorban és egyes darabok. Q'Z/'aH QH iC veilr pálmák, folyondárok, váza- OZ,UUClLlloZ.C]\ ágak, nippek díszítve, thea­babák és rokoko ballerinák. Qirl/r^C'7nrilb’ preparált és művirágból min- Oll Ul\ den kivitelben és nagyságban Szekulesz Ede di8Z' Budapest, IV., Xoronaherceg-u. 18.

Next

/
Thumbnails
Contents