Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1917-10-14 / 41. szám

41. szám RÁKOS MIDBE« 3. oldal. HÍREK Magyar Miklós Azoknak a lelkes, odaadó férfiaknak, akik Rákos szentmihály alapitó gárdáját alkották, egyik kiválóan érdemes tagja költözött el ismét az élők sorából . . . Az Almásy Pál-telep megalapítói között igen tevékeny férfiú volt Magyar Miklós, két évtizeden át lelkes hive és buzgó munkása ennek a szép telépnek. Csudálatos testvéri kötelék tartotta össze azt a régi gárdát és Magyar Miklós egyik értékes és szeretetreméltó tagja volt ennek a ritka társadalomnak. Az egykori Almásy Pál telep egyesületben a titkári tisztet töltötte be és értékes munkatársa lett sógorának, Pálfi János elnöknek, kivel annyi derék tervet valósított meg a telep fejlesz­tése és felvirágoztatása érdekében. Rengeteget fáraóit ős áldozott húsz éven át jótékonyczélu mozgalmainkban. Kedves emlékünk, az egyesület vezetőségének képe ott őrzi vonásait a késő utódok számára. Egyre fogy már a gárda, sorra dőlnek ki oszlopai s csak a kegyeletes emlékezés marad vigasztalásul. Magyar Miklós is korán költözött el, tetterejének teljes birtoká­ban, őszinte gyászt hagyván maga után. Még 1890-ben telepedett meg helységünkben; a telet azonban mindig a fővárosban töltötte. Nagyon szerette hatalmas kertjét, hire? volt gyümölcsész tudo­mánya, sok, nevezetes gyümölcsfája. Mégis már hét évvel ezelőtt elszakadt tőlünk. Öt is az undorító plety­kálkodás, a névtelen levelek felburjánzása üldözte el. Mikor a kerítésében is kárt tettek, fájó szívvel megvélt kedves villájától, eladta Kempelen Bélának, s többé sohasem törődött Szentmihálylyal. igaz, hogy hivatala is teljes mértékben lekötötte. A fővámhivatalban pénzügyi tanácsossá és fővámtár- nokká emelkedett s a budapesti fővámhivatal főnöke lett. Igen buzgó és eredményes munkálkodást fejtett ki ott és sok elismerésben részesült. Tagja lett a székesfőváros törvényhatósági bizottságának is. Ö alá tartozott a meghódított területek, Szerbia, Románia vámügye, melyben kiváló szaktudását érvényesítette. Sokat kellett utaznia az érdekelt területeken és e köz­ben szerzett meghűlése siettette halálát. Mindössze négy hétig volt beteg. Mezőcsátíii Magyar Miklós 59 évet élt s igen boldog családi életben volt része. Özvegye, sz. Paulus Berta, gyermekei Mariska és Elemér, ki atyja halála előtt egy héttel ment, mint zászlós Dornavatrára, anyja, özv. Magyar Pálné szül. Torday Mária és kiterjedt, előkelő rokonság siratja. A farkasréti temetőben helyez­ték örök nyugalomra a ref. egyház szertartása szerint. Temetésén a fővárost Déri alpolgármester képviselte s hivataltársai testületileg jelentek meg és beszéddel búcsúztatták. bfn /evőr" k utszivatty u eladó Rákosszentmihály, Korvin-u. 3. sz. Sajtóvasárnap. A magyar püspöki kar évekkel ez­előtt elrendelte, hogy minden évben, minden templom­ban egy vasárnapot a tisztességes keresztény sajtó erkölcsi és anyagi támogatására szenteljenek. A váci püspök egyházmegyéjében október második vasárnap­jára rendelte a sajtóvasárnapot. A mai napon tehát templomunkban is gyűjtenek a kath. sajtó javára. Itt említjük meg, hogy Csillag Rózsa urleányka, aki a nyarat szüleivel községünkben töltötte, önként vállalko­zott arra, hogy vasárnap és ünnepnapon a templomot látogató közönség körében terjeszti a jó sajtó termé­keit. Nemes önzetlenséggel, fáradtságot nem ismerve állott a leányka a templom bejáratánál, hogy vasár- naponkint vallásos és hazafias irányú újságokkal, szép- irodalmi folyóirattal kedveskedjék a híveknek. Fárado­zásának eredménye, a mi közönségünket is dicséri, valóban meglepő. 1917. julius 8. óta ugyanis 2965 példány „Szív* újságot, 600 drb „Sajtó* cimü röp- iratot (246 50 kor.) és 150 „Élet“ lapot adottéi. (75 K) Ezenkívül a sajtó javára 80.60 K, aug. 20-án a hadi­árvák részére 43 K, és a ftemplom céljaira 49.30 K-t gyűjtött egymaga. Az igazán szép és nemes példa követésre méltó. Kitüntetések Pestvármegye tisztikarában. A király a következő pestmegyei főtisztviselőket a II. osztályú polgári hadiérdemkereszttel tüntette ki: Fazekas Ágoston alispánt, Agorasztó Tivadar főjegyzőt, Székely György dr. tiszti főügyészt, Hankovszky Zoltán dr. tiszteleti főügyészt, Tőkés Gyula árvaszéki elnököt, ifj. Gombos Lajos ceglédi polgármestert és Madarász Adorján, 1 Geréby Imre, Nómethy Jenő, Rudnyánszky László fő- { szolgabirákat. Előléptetés. Lrbányi János postatakarókpénztári főszámtanácsost, ki hosszú időn át közismert lakosa volt községünknek és társadalmunkban is tevékeny részt vett, postatakarékpénzfári központi főfelügyelővé léptették elő. A fogyasztási szövetkezet közgyűlése. A rákos- szentmiháJyi fogyasztási szövetkezet múlt vasárnap tar­totta rendes évi közgyűlését Csizmadia Gyula elnöklete alatt a takarékpénztár helyiségében. A távollevő Bauer Ot'ó üzletvezető igazgató helyett Poros István igazga­„ARANYYIRÄG” kitűnő jó levélpapír flott borítékkal Kapható Szénásy Béla papiráruházában Budapest, IV. Ferenciek-tere 9. CALDERONI *s TÁRSA • BUDAPEST, V , GIZELLA-TÉB 1. (■«•■•palota ) C* Szemüvegek és orresiptetdk «legfinomabb üvegekkel. Ane­roid légsútymérök, psychromo- terek, hőmérők. Bor-, must-, szesz-, pálinka- és tejmérők. Látcsövek. Csillagászat táv­csövek. # Prizmás távcsövek. bjiBjzék ingyen és bérmenl**

Next

/
Thumbnails
Contents