Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-10-07 / 40. szám
XVII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1917. vasárnap, október 7. 40. szám RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: II ú ko s s z e hé miit ály, Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 12.— kor. Fél évre .... 6.— , Negyed évre . . . 3.— . EGYES SZÁM ARA 30 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Őszi gondok. Még kaczérkodik velünk napközben a csillogó napsugár, de már reggel és este ridegen elfujja ábrándjainkat az ősz hűvös lehellete. Bucsuzkodnak a szép napok, egyre jobban közeledik az esztendő zordonabb fele, hosszú, vége várhatatlan évadja a télnek. Ilyenkor még rendes körülmények között is ezer a gondja az embernek. Hát még most, amikor csupa bizonytalanság, csupa aggodalom kisér mindenkit. Mi lesz velünk a télen? Mit eszünk, mivel fütünk, miként öltözködünk ?, holott a legtöbb szükséglet fedezése egyáltalában lehetetlen, s a mi van is, azt sem lehet megfizetni. A drágaság ellen, úgy látszik, csakugyan nincsen orvosság, mert ha lenne, bizonyára kitalálták volna már. Esztendők óta üvölt ellene az egész ország, sőt talán az egész világ és sem itt, sem másutt nem tudtak gátat emelni ellene. Azt hirdették, hogy a réndszer vétke volt; azóta régen megváltozott a vezetőféríiak személye is, de a régiben maradt minden, sőt ismerjük el, még rosszabbodtak az állapotok. Az újabb rendszer a régi bajok tetejébe két uj csapást hozott, a bizonytalanságot és hitegetést. Ezekből kivehetjük a részünket bőségesen. • • . Nem kell, csak a lisztkomédia keserves példájára hivatkozni. Elpanaszoljuk-e újra azt a sok keserűséget, hiába való fáradságot és költséget, amit a czéltalan biztatással okoztak közönségünknek? Mindenkor kötelesőgtudó hazafiak voltunk, minden egyes polgárunk tudta jól mindenkor, hogy a nagy időkben önmegtagadással, magafegyelmezéssel kell megnyugodnia sorsában. Magunk hirdettük, hogy az egyenletes elbánás, a kibékítő közös sors a legmegnyugtatóbb megoldás mindnyájunkra nézve. A hatósági ellátás a maga egyenletes mértékével a legigazságosabb, ha arra csakugyan lehet számítani, ha abban olyan szomorú és végzetes fennakadások nem történnek, mint a múltban voltak. Ezt ígérték a tavasz .elején és mindannyian megnyugodtunk benne, hogy nem lesz kiváltsága senkinek, nem kap vásárlásra igazolványt senki sem, hanem lesz megbizható, pontos és rendes hatósági ellátás. Ekkor következett a rendszerváltozás és megjelent a tetszelgő rendelet, hogy szabad lesz gabonát vásárolni azoknak, a kik tehetik. Az emberek összehordták verejtékes pénzecskéiket, zsákokat hajszoltak, napokon- heteken át fáradtak, dolgoztak önmagukért és egymásért s mire minden rendbe jött volna, megjelent az uj rendelet, a mely ismét a tilalmat emelte érvényre. Mekkora kár és hiábavaló áldozat volt az ára a meggondolatlan biztatásnak 1 Mindez még mindig nem elég. Midőn küldöttség vitte kérvényünket az illetékes hivatalokba, igen magas állású férfiak adtak ismét biztató reményt, hogy a kivételek közé, a melyeknek létezését elismerték, besorozzák a mi csoportjainkat is. Ezzel ismét hosszú hetekén át függőben maradt a legfontosabb kérdésünk, heteken át bizonytalanságban éltünk és vártunk. Egyre vártunk. S mi történt? Még csak választ sem adtak a nagy nyájasan elfogadott kérvényekre. Hát szükséges ez az eljárás? Ez is a háborús .megpróbáltatásokhoz tartozik? Vagy nem elég a gondunk, még mesterségesen is tetézni kell? Mi közöttünk nem ülnek hadi milliomosok. A mi közönségünk a legjobban sanyargatott középosztályból áll. Nekünk nem közömbös, ha hónapokon át hevertetni kell a keservesen összeteremtett néhány száz koronánkat és nem használhatjuk fel azt idejében legalább egyéb fontos beszerzésekre, mert kenyérre szántuk, de nem adnak érette és még csak arra sem méltatnak, hogy idejében megmondják, mi lesz a sorsunk. Még csak azt sem tartják illendőnek és emberséges kötelességnek, hogy a kérő szóra választ adjanak! így állunk a kenyér, a liszt dolgában. De mi lesz a tüzelőanyagunkkal ? A főváros nagy apparátussal készül a lakosság olyanfóle ellátására, mint a lisztjegyekkel történik. Nálunk is készül statisztika, összeírás, mindenféle, csak úgy nyög belé a község hivatala. De lesz-e tüzelőszer? Vagy azzal az ominózus határkővel fognak megint kifizetni? A vármegye területe, tehát semmi közük hozzá. Kíváncsian várjuk, mi lesz ? És mi lesz a zsírral? Mert azt már láttuk, hogy vagy 30 korona, vagy nincs ? De enni mégis kellene! A háború első órájától fogva azt hirdetjük, hogy hazafias kötelességünk, hogy a legnagyobb türelemmel viseljünk el mindent, amit a mai idő reánk hoz. Ez részben a győzelem záloga is. Még mindig győzni akarunk és még mindig tündökölni óhajtunk a hazafias lelkesedé- sünkkel és kötelességtudásunkkal. De könyörgtink, csak Lapunk mai száma 12 oldal.
