Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-24 / 25. szám
2. oldal. RÁKOS MIDÉ KA; 25. szám. telket is beleszámítva) a czinkotai oldalon 7, a pesti | oldalon 11 jut még eladásra. Legsúlyosabban érinti az Egyesületet Meixner | Emil tiszteletbeli elnöknek távozása, ki 10 évig volt vezető elnöke telepünknek. Azon határtalan hála és elismerés jeléül, melyet az egyesület tagjai vele szemben éreznek, a választmány azon javaslatot teszi a t. közgyűlésnek, hogy fájdalmának adjon kifejezést a tá- ; vozása felett, érdemeit pedig jegyzőkönyvileg örökítse meg. Milosevics János választmányi tag indítványára a telepünk közepében levő erdőnket „Zita királyné ligetinek neveztük el. A legfelsőbb helyről érkezett meg a . napokban az elnevezhetéshez szükségelt legkegyelme- j sebb engedély. A választmány egyhangú határozattal és lelkese- ( déssel a Teleki-utczát „Szurmay Sándor-utczá* nak nevezte el. Ezen határozattal a választmány azt a mélységes hálát és szeretetet óhajtotta jelezni, melylyel telepünk legillusztrisabb tagjának, az „Uzsoki hős“-nek tartozik. Diósy j&nos tagtárs indítványára a választmány hozzájárult bizottság kiküldéséhez, mely a hősi halált haltak emlékét megörökítő emlékmű létesítését fogja szorgalmazni. Diósy János ezen célra 500 koronát azonnal letétbe is helyezett. Az annak idején megindítandó mozgalomhoz t. tagtársaink támogatását kérjük. Zerkowilz Emil választmányi tag bejelentette a választmánynak, hogy saját költségén „IV. Károly király béke-kut“ elnevezéssel, egy szép művészi közkutat fog létesíteni. Ezen mü a nagyvendéglő előtti parkba van tervezve. Franki Manó egy „Diósy Lajos-féle alap“ létesítése iránt javaslatot terjesztett a választmány elé s javaslatával egyidejűleg 200 koronát bocsátott az Egyesület rendelkezésére. Az alaphoz Pikier Károly 300 koronával, Zerkowitz Emil 200 koronával és Milosevics János 100 koronával szintén hozzájárultak s igy összesen 800 korona folyt be nevezett czélra. A választmány dr. Ámán János alelnök elnöklete alatt egyhangúlag magáévá tette az ügyet s elhatározta, hogy az alap rendeltetésének megállapítása végett a t. Közgyűlés elé fogja terjeszteni az indítványt. A jelentést Diósy Lajos elnök és Sikorszky Titusz titkár Írták alá. VILÁG MOZGÓ Előadások vasár*** es ünnepnapokon. Csak Nordisk filmek kerülnek bemutatásra. Junius 24-én, vasárnap. Istenítélet dráma 5 felvonásban, főszereplő Crisander. és a szép kiegészítő műsor. Junius 29-én, csütörtökön. Mire megvénülünk a legbrilliánsabb magyar film 2 részben. 8 felvonás és 1 előjáték. 28- án, csütörtökön az I. rész 4 felvonás. 29- én. Péter és Pálkor a II. rész 4 felvonás. Főszereplő Beregi Oszkár és Mátray Erzsi. Csak két előadás. Kezdete 6 órakor. HÍREK Hálaadó istentisztelet. Az iskolai év befejezése alkalmából hálaadó isztentiszteletet tartottak múlt vasárnap az Ehmann-telepen, hol szabad ég alatt gyülekezett a hívők sokasága. A boldog gyermeksereg csaknem teljes számban részt vett a Te Deumon, mely után az iskolai bizonyítványokat osztották ki. A hívek virágokkal ékes oltárt állítottak fel az iskola udvarán. A szertartást Csizmadia Gyula lelkész végezte, ki megható beszédet intézett a hívekhez, majd imát mondott az áldásos esőért. Istentisztelet után buzgó gyűjtést végeztek a hívek hadi jótékonyczélra. Ugyanakkor a rákosszent- mihályi templomban is volt hálaadó szentmise és isten- tisztelet. Magyar nemesség A király Meixner Emil budapesti ügyvédet, a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének tiszteletbeli elnökét „örsödi“ előnévvel magyar nemességgel tüntette ki. Meixner dr. évek hosszú sora óta titkára a Pesti jótékony nőegyesületnek és e minőségében a közjótékonyság terén kifejtett kiválóan buzgó és eredményes szolgálatait jutalmazta a legfelsőbb kitüntetés, amelynek alkalmából a magyar társadalom valósággal elárasztotta az érdemes férfiút őszinte üdvözleteivel. A Polner zeneiskola hangversenye. A p. Polner zeneiskolájának vasárnapi évzáró hangversenye szenzációs eseménynyel kezdődött. Az epedve várt és óhajtva óhajtott eső örvendeztette meg népünket. Csak úgy zuhogott a nagyszemü záporeső, s nyomában felüdült a tikkadt, porlepte tájék. Ámde akármilyen öröm legyen is a kincseket érő áldás, még némi túlzással is bajos lenne azt állítani, hogy alkalmas bevezetés és előkészület valamely zeneiskolai hangverseny megkezdése előtt. Viszont pedig aligha lehet meggyőzőbb bizonyítékát találni a Polner-hangversenyek népszerűségének, mint azt, hogy ilyen körülmények között is szinültig megtelt a Nagykaszinó díszterme. Virágillat, ifjúság, zene gyönyörködtette a Polner Ernő hű publikumát, amely ezúttal is teljes elismeréssel adózott a szereplőknek csakúgy, mint a kitűnő iskolának. Hosszú névsor a szereplők jegyzéke, egyik szebb bizonyítékát adta haladásának, mint a másik, jeléül, hogy tehetség is akad közöttük szép számban, de az iskola kitűnő metódusa mindent elér, a mit csak kívánni lehet. Az egyes számok után falrengető tapsok juttatták kifejezésre a közönség elismerését. A műkedvelők Szalonzenekara igen szép zeneszámokkal kedveskedett a közönségnek, mely örömmel látta kedvelt zenekarának újabb megerősödését és bővülését. Külön dicséretet érdemel a zeneakadémiai kiképzésben részesült Madarász Margit, ki művészi zongorajátékával egészítette ki és tette tö- mörré a zenekar játékát. Viharos tetszés jutalmazta a hangverseny kedves vendégét, Tóbiás Annuskát, ki néhány napig idehaza üdül. Egyhangú volt a véleméay, hogy ének tudása ismét gyarapodott és hangja megint fejlődött. Teljes biztonsággal bánik el a legnehezebb feladatokkal is. A műsor jelzette másik vendég, Deák Adrienne, a közönség őszinte sajnálatára nem lépett fel. A hangverseny bevétele a rokkant katonák segítő alapját gyarapította. A községháza vízvezetéke. A községháza vízvezetéke hosszú idővel ezelőtt felmondta a szolgálatot, amiből sok mindenféle baj és kellemetlenség származott. A vállalkozóval elkeseredett perlekedést folytat a község, mely hosszú hónapokon át kénytelen volt a szép épületben a vízhiányt elszenvedni. Végre átlátta az elöljáróság, hogy a perek végét lehetetlen bevárni, mert a vizhiány miatt elkövetkezett állapotok tovább el nem türhetők s ezért elhatározta, hogy a vízvezetéket