Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-21 / 3. szám
4. oldal. RÄKOS MIDÉRE 3. szám. az átszállásra több idejük lenne és azt simán, minden S kapkodás nélkül bonyolíthatnák le. Mindezekből az következik tehát, hogy úgy a Budapestről jövő publikumnak, mint a Czinkotai Nagy Itczénél átszálló utasoknak egyaránt kényelmesebb és közbiztonsági okokból is ésszerűbb lenne, ha az óra 25 perczkor induló körforgalmi kocsit az óra 30 percz- kor elinduló gödöllői járat után, óra 32 perczkor, a H. szerelvényeket pedig óra 10 illetve 40 perczkor indi - tanák el. Egy csapással milyen sok kellemetlenségnek és felesleges bosszúságnak lehetne ilyen intézkedés foganatba vétele utján elejét venni! Vajha ez a nehány megjegyzésem közönségünkben visszhangra találna és az érdeklődésnek ezen közérdekű kérdésre való ismételt ráterelésével elősegíthetné annak a hő vágyunknak teljesítését, hogy jogos panaszaink illetékes helyeken a lehetőség szerint mielőbb orvosoltassanak! Szilágyi Jenő. HÍREK Kalendárium. Február 3. Műkedvelők Szalonzenekarának hangversenye. Február 17. A Nagykaszinó farsangvégi estélye. Márczius 3. Rafc. estélye. Valamennyi a Nagykaszinóban. Mátyásföld hódoiata. Megemlékeztünk már azokról a különböző oldalról felmerült tervekről, melyek Mátyásföldnek az uj királyi pár iránt érzett hódoló tiszteletét akarták kifejezésre juttatni. Az ügy hivatalos formában most került a Mátyásföldi nyaralótulajdonosok egyesülete elé, melynek választmánya Diósy Lajos elnök vezetése alatt behatóan foglalkozott a tervekkel. Végre is egyhangú lelkesedéssel Diósy János vasnagykereskedő ötszáz koronás kezdeményező adománya alapján elhatározták, hogy a harctéren hősi halált halt mátyásföldiek emlékének megörköitésére a háború befejezése után emléket állítanak. Lelkesedéssel fogadták Zerkowitz Emilnek azt a bejelentését, hogy Mátyásföld főterén „Károly király béke kutat“ emeltet és a díszes szoborművel ékített közkutat Mátyásföld közönségének adományozza. Milisevics János pénzügyminiszteri titkár indítványára elhatározták, hogy illetékes helyen lépéseket tesznek aziránt, hogy az eddig névtelen fenyőligetet „Zita királyné liget“-nek nevezhessék el. Református lelkész-beiktatás. A formai megerősítések elnyerése után a múlt vasárnap iktatta be a rákos- szentmihályi ref. egyházközség Bieberauer lelkészt most már véglegesen átvett papi fészkébe. A második számú iskolában levő imaházba igen nagy számban gyűltek össze a ref. hívek ez ünnepies alkalomra. A beiktatást Nagy Ferencz veresegyházi ref. lelkész, esperes végezte igen szép beszéd kíséretében. A gyönyörű, magasztos hangú beszéd szivük mélyéig meghatotta a jelenlévőket, kik a lelkészt szeretettel üdvözölték. Az ipariskola képviseletében Szabó József építész vett részt a beiktatás ünnepélyén. A Műkedvelők Szalonzenekarának hangversenye. A Műkedvelők Szalonzenekarának hangversenyét végleges megállapodás szerint február 3-án, szombaton este 8 órakor tartják meg a Nagykaszinó dísztermében. Minden zenekedvelő választékos élvezetben részesül ezen a hangversenyen, melynek fele műsora klasszikus, abszolút értékű zenei alkotásokból kerül ki. A másik felében azonban a könnyed muzsika és tréfás szórakozás kedvelőinek szerez öröfnet Polner Ernő igazgató-karnagy, ki mindig szerencsés kézzel válogatja össze a megít lelő Zöldike vendéglő Rákosfalva. Minden időben friss meleg és hideg ételek. Elsőrangú részvénysör. Tiszta fajborok, kitűnő hegyaljai borkülönlegesség. Kényelmes külön helyiségek társaságoknak és estélyek rámára. Számos látogatást kér Kovács Kálmán vendéglős. Elő és tisztított baromfi kapható Rákossztmihály Ilona-utcza 64. sz., Schmidlechner Nándorné. BENCZE cipő szalon Telefon 125-24 Budapest, IV. kér., Béycsi-utca 5. félem. Kész és méi?ték szerinti női czi- pők a legjobb és legszebb ki- vitelben .% Jól Jár ön? ha nem, úgy viselje a hírneves Chasalla-czipőt melyet mindenkinek a láb fekvése és pontos mérete szerint készen árusítunk, eltérően a többi kész cipőktől, amelyek csak úgy találomra illenek a lábra. Egyedüli elárusítók : Székely és Társa Budapest, IV«, Muzeum-körut 9. szám. IC oi'osoíyék;. Se'eda ©inöss^jeggye!. Elsítrendü rainihég nagy választékban. M. rcur korcsolya a legegyszerűbb kezelés, egyszeri hátsó csavarás által sarok és "talpnál erősíthető meg. csiszolt kor. 7.— nikkelezve ................................ - . kor. J.2.— I He rcules Korcsolya a saroknál és talpnál külön külön csavarra) Icgkedvelteob torma, csiszolt . . . .kor. 10-— finoman nikkelezve . ..............................................kor. °0 — Kre dcti „Jackson Haynes“ korcsolya .... kor. 18 — 22 — OrUiral „Les Alexander' korcsolya .............. kor. &().— Il i inodrli recézett orra! . . .........................kor. — Ko nzul k.rcsalyo....................... • • kor. .—. és 8-70 Ke rtész Tódor A ."odaoest" szállodával szemben. iij i; arlenyzéU intvén és «»érmentve/ V - — ^ ‘ J xzz % .«ki ■» 'ss a v ® sas w ssa ts ÉÉmHniiiflHHll