Rákos Vidéke, 1917 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-07 / 1. szám
VII. évfolyam. Rákosszentmihály, 1917. vasárnap, január 7 1. szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály) Szentkorona-utcza 37. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár Egész évre . . . 12.— krr. Fél évre .... 6.— . Negyed évre . . . 3.— EGYES SZÁM ÁRA 30 FILLÉR. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. BékeAz egész világ a béke gondolata körül forog, hetek óta minden más érzésünk felelt mindnyájunkban a békevágy lett úrrá, mely igen régen lappang már a lelkek mélyén s utóbb diplomácziánk ügyessége révén egy merész dobással felszínre került és a szövetséges hatalmak nagy erkölcsi diadala lett. Sajnos, nem szabad magunkat azzal áltatnunk, hogy ezzel a béke megszerzését már biztosítanunk is sikerült, ahhoz ugylátszik még újabb diadalok és a túlsó oldalon még újabb megpróbáltatások kellenek. Annyi azonban bizonyos, hogy a békemag elvetése megtörtént. A csirát többé elpusztítani nem lehet, ki fog hajtani és az egész lényünket betöltő gondolat többé el nem szunnyadhat, az olthatatlan vágyat az emberek szivéből kiirtani nem lehet. Ott forr, ott erős- bödik az minden kebelben, legádázabb ellenségeink soraiban ugyanúgy és megjön az ideje, a midőn kitör és diadalmaskodni fog. És ugyanakkor lesz teljessé a mi drága vérünkkel, rettenthetetlen fegyvereinkkel és mérhetetlen áldozatainkkal megszerzett és biztosított fényes diadalunk is. De milyen érdekes jelenség, milyen megdöbbentő látvány, hogy aminő fokozódó erővel gyarapodik a béke szelleme a nagy küzdelemben, ugyanúgy tűnni kezd idehaza, a saját magunk testvéri érzésében. A világháború egyik legragyogóbb mozzanata, mondhatnók eredménye volt, hogy ismét egygyé lett a magyar, az Árpád óta szüntelenül pártos szenvedélyek szakgatta nemzet megkapó példáját mutatta az egyetértésnek, a hazafias összetartásnak, az eszményi testvériségnek. Sok fényes diadalnak megszerzésében nem kicsiny része volt ennek a mindenekfelett lobogó, mindeneket egybeforrasztó lelkesedésnek, önzetlenségnek és odaadásnak. Milyen furcsa, milyen dísztelen és mennyire elke~ seritő jelenség most, hogy ez a nagyszerű egyetértés idehaza bomladozni kezd. Mint Jerikó falait harczi trombiták harsogják körül s az emberekből elfojtott vad szenvedélyek lövelnek elé. Teljesen távol állunk ezeken a lapokon minden politikától, tehát nem ebből a szempontból elmélkedünk az újévi tapasztalatokon, de általánosságban véve is teljes mértékben figyelmet érdemlő, hogy amikor a világrengető viharhan békegalambok szárnypróbálgatását látjuk, amikor nagy események egyesítik a nemzetet hol gyászban, hol a magyar király megkoronázásának pompás dicsőségében, nagyszerű örömök óráiban s azt hinné a naiv idealista, hogy ennyi tanulság, ennyi szenvedés és megpróbáltatás után legalább megtanulta a testvér testvérét — szeretni — elfojtott gyilkos szenvedélyek gőze} tör ki itt is, ott is és ádáz gyűlölettel lesik az alkalmat a honfitársak hogy mikor kelhetnek ismét fojtogató bírókra egymással ? Hogyan, hát már olyan jóra fordult a dolgunk, hogy megint ráérünk gyűlölködni? Hát már elmúlt a szörnyű veszedelem felettünk ? A gyakorta tisztitó tűznek, büntető viharnak nevezett világrengető csapás úgy elmúlt, úgy meggyengült, vagy annyira megszokottá vált, hogy már újra kezdhetjük a vétkezést ? Ez hát a tanulsága, az eredménye ? Ennyire hatástalan maradt s mi most is a régiek vagyunk ? Nem tanultunk és nem jobbultunk semennyit sem? Természetes, hogy örökké és minden dologban folytonos egyetértés nem lehet. Nem is volna jó és egészséges állapot. A tárgyilagos vita minden ügynek javára válik. Az elvek komoly küzdelméből a haszon a nemzeté. Ellenőrzés mindenütt és mindenben kell, ezért kell pártoknak is lenni. Tespedés volna, ha vezető eszmék, ideálok nem lelkesítenék az embereket és nem igyekeznének azokat legjobb tudásuk és erejük szerint szolgálni. De a marakodás, a gyűlölködés, a fenekedés nem tartozik ide. Ez nemzeti átok a magyarokra, ez eredendő bűne a magyar jellemnek. Mélységes fájdalom lenne, ha azt kellene végleges tapasztalatként látni, hogy a nagy világháború minden megpróbáltatása és dicsősége sem volt elegendő arra, hogy ezt a hibát lelkűnkből kiölje s helyébe a testvéri szeretetet ültesse. Pedig alighanem igy áll a dolog. A miket utóbb tapasztalunk, mind azt mutatja és erre vall a mi kis körünknek képe, itt, idehaza, a magunk otthonában is, a hol mindennek megláthatjuk a kicsinyített, néha parodizált alakját, mint valami Tanagra színházban. Nálunk is, a magunk kis körében nagyszerű tettekre képes a közönség. Fényes fellobbanásai, áldozat- készsége, jósága, lelkesedése csodálkozó elismerésre érdemes. De vájjon a lelkek mind mentek-e a túlzó szenvedélyektől, nem lappang e gyűlölet és rosszindulatú harag egyesekben, akik e számukra alkalmatlan időkben félreállottak, de megtisztult lélekkel egy- beforrani ellenfeleikkel nem képesek? Holott minálunk csak apró dolgokról s leginkább személyi szempontokról lehet szó, nagy elvek harcz itt tért nem talál. Mégis akadnak bőségesen gyülölködők, akik nem tudják megbocsájtani, ha a saját akaratukat meg kell hajtani a mások, a többség véleménye s akarata előtt. Rákosszentmihály községi ügyeiben megnyilatkozott a lakosság hatalmas többségének akarata a legutóbbi községi választáson, a társadalomé pedig ugyanakkor a Nagykaszinó megalakításában. Mégis van máig is jóindulatú és egyébként értékes ember is, aki egyik megoldásba sem tud belenyugodni és távol tartja magát a községi és nagykaszinói élettől. Miért nem melegít fel mindnyájunkat az igazi Lapunk mai száma 12 oldal.
