Rákos Vidéke, 1916 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1916-09-03 / 36. szám

36 szám. 5. oldal. RÄKOS YIDBKB Szentkereszty Tivadar, amely néven a följelentő magát nevezi, nincs és nem is volt községünkben. A panaszos tehát álnevet használt, sőt az elnök nevében apokrif táviratot is küldött a miniszterhez s abban szintén a pályázat kiírását sürgeti. Az iskolaszék megvetéssel fogadta a vádaskodást és feliratban világosítja fel a felsőbb hatóságokat a való tényállásról. Balázsovich Zoltán indítványára pedig elhatározták, hogy a hamis távirat feladójának és a beadvány benyújtójának sze­mélyét megpróbálják kinyomozni, hogy felelősségre vonhassák. Rákoskeresztúri kaszinó. A rákoskeresztúri kaszinó­ban folytatódnak a sörös délelőttök. Augusztus 6-án Bodó Gyula volt a sörös gazda, aug. 13-án Darvas József gyárigazgató, aug. 15-én Réthy János mérnök, aug. 20-án Mónus Lajos, az Országos Gyermekvédő Liga rákoshegyi telepének igazgatója. Augusztus 26-án este nagyszabású művészi hangverseny volt a kaszinó­ban igen érdekes műsorral, melyben a kaszinó „ Hinden- burg“-férfikara énekkel, Kazatsay Imre hegedüszámmal vett részt. Fellépett továbbá Venczell Béla, a m. kir. Opera énekművésze, Darvas Lujza zongoraművésznő, M. Szoyer Ilona operaénekmüvésznő és Tollagi Adolf, a Népszínház v. művésze. Előadás után tombola mulattatta a közönséget. A hangverseny minden tekin­tetben fényesen sikerült. A nagyszámú és előkelő közönség lelkesen ünnepelte a szereplőket, főként M. Szoyer Ilonkát, aki elragadóan bájos volt. M. Szoyer Ilonka ráadásul egy gyönyörű kis dalt énekelt el, amelynek szövegét maga irta, zenéjét maga szerezte, s a dal Hackl N. Lajoshoz, a kaszinó elnökéhez volt adresszálva, s róla szólt, aki „Lajos“-napját ünnepelte. Az anyagi eredmény körülbelül 500 korona, amelyet részben hadi célokra fordít a kaszinó elnöksége. Hang­verseny után házi kezelésű buffet volt, utána pedig tombola következett körülbelül 60 darab nyeremény- tárgygyal, 400 darab tombolajegy kelt el 30 fillérjé­vel. A közönség reggelig volt együtt. Vasárnap, aug. 27-én, délelőtt Hackl N. Lajos elnök és id. Koritsánszky Lajos vál. tagok együttes sörös délelőttöt rendeztek, amelyen Száznál többen jelentek meg. Ott voltak ezen a sörös délelőttön Záborszky Zoltán és Tarnay Béla uj községi főjegyzőjelöltek is bemutatkozni. A hivatalos felköszöntöt a sörös gazdákra dr. Unger Béla alelnök mondta, utána felköszöntötte még a sörös gazdákat Darvas József is. A hangversenyen közreműködött művésznőket és művészeket Szegedy Albert ny. községi főjegyző és takarékpénztári vezérigazgató köszöntötte fel, mire Tollagi Adolf válaszolt. Azután az egész tár­saságot lefényképezték. A fogyasztási szövetkezet lisztellátása. A fogyasz­tási szövetkezet tagjai lisztellátása biztosítása végett a napokban kérdőlapokat intézett tagjaihoz. Á szövetkezet ez utón kéri tagjait, hogy e kérdőlapokat e hó 5-éig az üzlethelyiségben okvetlenül adják le. Javító vizsgálatok. E héten tartották a rákosszent- mihályi községi polgári leányiskolában a javító vizsgá­latokat szentgericzei Nagy Géza kir. tanfelügyelő elnök­lete alatt. A vizsgálatok igen jól sikerültek. Postamesterünk kérelms. A mostanság gyakori aprópénzhiány miatt közönségünk sűrűn keresi fel a helybeli postahivatalt pénzváltás czéljából. Postameste­rünk mikor csak lehet, készségesen rendelkezésére áll a közönségnek, e héten azonban súlyos károsodás érte szívességéért. Egy előtte ismeretlen úri hölgynek 100 koronás bankót váltott fel és olvasatlanul egy köteg kétkoronást adott át helyette. A köteg azon­ban száz darab kétkoronást tartalmazott s igy a postamester száz koronát ráfizetett előzékenységére. Feltehető, hogy a pénzváltóhölgy maga sem tudja; hogy kétszerannyit kapott, mint kellett volna s igy nem szándékosan károsította meg a családos posta­mestert, a ki most lapunk utján kéri fel az illetőt, hogy a száz koronát juttassa vissza hozzá. Ha esetleg a személyes jelentkezést kellemetlennek tartaná, elküld­heti az összeget postautalvánnyül is; kilétét nem kívánja tudni, kára visszatérítését hálával fogadja bármiképen. Sül. Szoyer Ilonka. M. Szoyer Ilonka megérkezett tátrai hangverseny körútjáról, két hangversenyt adott, egyet Csorbán és egyet Lomniczon. Mindkét helyen lelkesen ünnepelték a művésznőt. Háborús adótörvények. Dr. Tury Zoltán pü. taná­csos magyarázataival s a közig, bíróság joggyakorlatá­val a háborús adótörvényeket könyvalakban kiadják. I. füzet Jövedelemadó bolti ára 5'— K, előfizetési ára 4‘— K. II. füzet Nyilvános számad. köt. váll. adója bolti ára 3 korona, előfizetési ára 2 korona 40 fillér. III. füzet Hadinyereségadó, vagyonadó a III. oszt. kér. adó életbentartása bolti ára 3 K, előfizetési ára 2 40 K, három füzet együtt bolti ára 9 korona, előfizetési ára 8 korona. Megrendelhető minden hazai könyvkeres­kedésben s lapunk kiadóhivatala utján. Lesz elég korpa Rákosszentmihályon. A fogyasz­tási szövetkezet, mint a Korpaközpont fiókja 1917. évi augusztus 15-éig 20.000 zsák (100 vaggon) korpát fog kapni a Korpaközponttól. Az erre vonatkozó Írásbeli egyezség már a szövetkezet birtokában van s igy korpa­hiánytól többé nem kell tartani. Az elmúlt héten máris 400 zsák érkezett a szövetkezetbe. Kaiser karamella. A kipróbált hatású köhögés elleni szer, a hires Kaiser karamella ismét aktuálissá kezd válni, hogy szeptemberre hajlott az idő. Ez a pompás háziszer orvosságot pótol és komoly betegséget hárít el. Útra, harcztérre vigyen magával mindenki, kez­detleges hüléseknél biztos eredményt ér el vele, de makacs, régi bajoknál is jó hasznát veszi. Pénzt, időt é» ruhát kiméi! TTj d.©ziságr I „Korona“ szappanpor Nem kell szappan, nem kell szóda, nem kell lugkö, a ruhának nem árt, vegyileg tisztit. Egy csomag (lA kiló) ára I kor. I kor. költséggel 25 klgr. ruhát mos fehérre. Kapható: SCHWARC ANTAL fűszer és ház­tartási czikkek kereskedése Rákosaztmihály. fogtechnikus Rákosszentmihály, Mária-utcza 38. szám. (Saját ház.) Ta,lá,llia.tó egész nap. !! Nagy occasió !! Legalkalmasabb ajándékok I úri-, női- és gyermek-fehérnemüek, zsebkendők, harisnyák, pongyolák, törülközők, kötények stb. Vilcsek Vilmos nemü-áruházábar Budapest, IV., Kecskeméti-utcza 9.

Next

/
Thumbnails
Contents