Rákos Vidéke, 1916 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1916-08-27 / 35. szám

35 szám. RÄKOS MIDÉKE 5. oldal. Érdekesebb a regénynél . . . Megkapóan érdekes elmélkedést olvasunk a „Köz- igazgatási Közlöny“ legutóbbi számában. Aféle köz- igazgatási dramolett a magja, az egész pedig vergődő középosztályunk frappáns helyzetképe. Élvezetes és Kitűnő tiszta fajborok kaphatók: fehér és siller palaczkozva vagy nagyban is. tanulságos olvasmány, mely megérdemli, hogy mennél nagyobb nyilvánosság elé jusson. Lenyomatjuk tehát teljes egészében, amint következik: 'Kommentár nélkül. A szigorú nagyváradi törvényszék a gyorsított eljárás során is észrevette, hogy a Kirla Gábor középesi községi biró fizetése és utazási átalánya csakugyan annyira csekély, hogy ezt enyhitő körülménynek kellett tekinteni. A biró évi fizetése 70 (hetven) korona volt ugyanis, aztán kapott hozzá 50 (ötven) korona utazási átalányt, mindezt egy évre, összesen tehát 120 (egy- százhusz) korona járt neki évente. Ezért ő köteles volt a messzi Margittáról kocsin' elhozni a segélypénzeket és mert a fuvarért 20 (húsz) koronát fizetett, évenként ép­pen 100 perczentet fizetett rá a javadalmazására. Akarta postán utalványoztatni segélyeket, de ez késedelemmel járt volna, vagy negyedévenként akart bekocsizni értök, de a rászorult asszonyok kérték, hogy csak hozza el havonként és mentői hamarább, majd ők inkább 20—20 fillért, (húsz fillért) pótolnak a fuvarköltséghez. Valaki följelentette a bírót, hogy megvesztegetteti magát és a nagyváradi törvényszék el is marasztalta 14 napra, hi­vatalvesztésre el is ítélte és 560 (ötszázhatvan) korona p3rköltséget is kerített még a nyakába. De enyhitő körülménynek vette, hogy a biró csakugyan csúnyán ráfizetett hivatására. A közigazgatás kis tragédiáiból ime egy minta- példány. És most lássa, aki nem vak, hogy mi lehet egészen természetes és mindennapi és magától érte­tődő, ha a Kirla Gábor tévedése, amely abból kelet­kezett, hogy nem akart ráfizetni fizetésére ilyen szi­gorúan büntetendő kivétel. Ebben az újságban olvas­tam, hogy a körjegyzők utiátalányával ugyanilyen bajok vannak és mindenütt, az egész vonalon a matematikai lehetetlenséggel vívnak nehéz harezot, többek között, a közigazgatási tisztviselők. Megélni, ez már maga furfangos és csodálatos tudomány, de hiba nélkül, a törvény betűihez ragaszkodva megélni és hozzá a magunkéból fedezni a kötelességteljesi- tés üzemköltségeit is, az olyan mesterség, amit fáj­dalmasságában bízvást összemérhetünk a harcoló hő­sök szenvedésével és egy tisztviselői háztartás gondjai csak jelentőségükben, de nem méreteikben külömböz- nek egy teljesen kipusztult ország kormányzójának gondjaitól. És ezt az életet bírjuk és ha egy Kirla Gábor 20 fillérrel túl is lépi, talán nem is a tisztes­ség, csak a szabályzat határait, ez teljes magától értetődőséggel látszik nagy bűnnek, viszonyítva az egész közigazgatás hősi tisztességéhez, amely ragyogó és a sötét foltot még sötétebben kiemelő háttérként látszik a megtévedettek mögött. Az ilyen Ítéletből dicsőséges fény esik arra a nagy tömegre, amely vívja a harezot. És az ítélet in­dokolása, amely a javadalmazás csekélységét enyhitő körülménynek veszi, a bírói székből intő szó azok­nak, akik a sors és a becsület felelős urai és erről az .enyhítő körülményről* lehetne bő kommentáro­kat írni, de talán hatásosabb az eset igy, a maga puritán és komor egyszerűségében. Azt hisszük, hogy a puszta és néma valóság minden Demoszthenesznél szebben beszél és minden kommentár helyett egy másik esetet Írhatunk ide, amely a 20 filléres téve­dés ragyogó kontrasztját, a hűségben és tisztességben vívott hősi harezot illusztrálja és szerény momentuma Gr. Bra§ir Stefánia Rákosszentmihály. Remény-utcza 4. fogtechnikus Rákosszentmihály, Mária-utcza 38. szám. (Saját ház.) Találliató eg-ész nap. Skót és angol szövetkülönlegességek. :: Egyenruha és jjreeches-nadrág speczialisia. petroviis és üársa polgári és katonai szabók Budapest, IV. kér., Kigy ó-tér 1. sz. (Királyi bérpalota) Zelejonszám : /—36. Uelefonszám: 1—36. Bőrszékipar« butorbörsajtolás és börfaragás. Butorállványok és asztalok. KENDI ANTAL Budapest, IV., Semmelweis-u. 7, Nagy raktár_valódi börszékek és karos­székekben. — Használt székek átalakítás borszékekre olcsó árakban (21 Az oj őszi modellek lakkbeté­tes és estélyi czipőkben szenzácziót keltenek! Árjegyzék ingyen! pnehengratzi czipőgyár Részv.-Társ. Bpest, Kossuth Lajos-u. 15

Next

/
Thumbnails
Contents