Rákos Vidéke, 1916 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1916-03-19 / 12. szám

2. oldal. RÁKOS MIDÉRE 12. szám. háborús munkája az, amely éppen olyan fontos ténye­zője a győzelemnek, mint a seregeink vitézsége. Teremjen a föld, a mi édes magyar földünk ! Ne maradjon parlagon egyetlen helyecskéje sem, minden kéz mozduljon meg, minden magyar szív dobbanjon meg: nagy időkben, nagyszerű kötelesség teljesítésére hajtsa a magyar kezeket, melyeknek munkája nyomán áldást teremt a föld! Tábori levél. Kedves Szerkesztő Uram! Mondhatom, meglepett, s őszinte örömre hangolt az a pillanat, amikor a tábori posta a Rákos Vidéke egyik januári számát kezeimhez adta. Ez a kis lap j mily hűségesen eljött ide utánam, mértföldeket átrobo- 1 gott, országok testén, tengeren keresztül száguldva, a j Lovcen havas bérczein végre rám talált. Kedves híreket j hozott kedves emberekről, egy kedves község fejlődő j életéről, örömei- s bajairól. Mintha nem is a holt be­tűk. hanem bennük egy élő földi beszélgetett volna. Önöket természetesen legjobban érdeklik a harcztéri levelek, katonáik tudósításai, mert tényleg legaktuálisab­bak, s a kölcsönös együttérzés folytán önök bennük a legérdekeltebbek is. Mi azonban, kik ezekben élünk, ezeknek küzdelmes jelenjét leginkább szeretjük csak csendben magunkba zárni, a jövőjét várni s a múlt izgalmait naplójegyzetekben felújítás nélkül zsebünk mélyébe rejteni. S ezt annál inkább tesszük, minél nyugodtabb poziczióban érezzük magunkat. Most pl. néhány napja egy tó partján üdülünk. Tisztek, legénység egész nap a tó szélén sütkéreznek, halásznak, csónakáz­nak, főznek, szóval élvezik a megérdemelt pihenés pár ! napig tartó édességét. Az ellenség már nem ellenség. Egészen összebaiátkozunk velük, s ők hálásak ezért, hiszen most élveznek jó napokat, tőlünk élnek, tőlünk tanulnak, tőlünk látnak életet, praktikumot, kultúrát. Egy tóparti kőházban lakom Egyik szoba a fő­orvosé s az enyém, a másik a családé. Jellegzetes a szoba közepén éjjel nappal égő családi tűz, melynek ápolása a férfiak kötelessége s csaknem egyedüli munka­köre. Nagy ipar, földmivelés a fekete hegyek országa lakóinak megvalósíthatatlan fogalmai. Érdekes az ősi szokásokhoz való változatlan ragaszkodás, a ruházat, foglalkozásban, családi s társadalmi életükben. A kapi- czát, a jellemző montenegrói kerek sapkát talán mind­járt a születése után a gyermek fejére nyomják s mint valami nemzeti talizmánt őrzik, viselik egész életükön át, úgy a férfiak, mint a nők (férjhezmenetelig). Egy­két jól kiépített országút a rideg, kopár hegyek között az egyedüli értékes közlekedési ütjük. Vasút még a fővárosban sincs. A főváros maga egy völgykatlanban fekszik, amely a hegyről lejövő szemei elé körülbelül egy hosszában elnyúló fa nélküli falu képét tárja. Ér­dekes volt a lefegyverezéskor első bevonulásunk. Az utczán a férfiak montenegrói, szerb, orosz és franczia katona-uniformisban, a tehetetlen s legyőzött nép lel- kületével fogadtak bennünket. Az asszonyok s gyerme­kek az ablakokból s függönyök mögül, sírva, jajgatva várták az általuk rémszinekkel festett nemzeti végítéle­tet. Az utczákon hó, a falakon nyirok s az egész vá- 1 roson valami leírhatatlan megborzongató hidegség ter­jengett. Az ivlámpák fénytelenül lógtak le, az utcza- sarkokon kőkutak vize csörgött csillogó jégcsapok kö­zött. Egy-egy modernebb épület jobbról balról, a követ- ségi paloták s egy szerb vallásu kolostor templommal. A város végén a konak, a Daniló-palota s a királyi park. Érdeklődésünk természetesen egyenesen a királyi palotába terelt bennünket. Egyemeletes, erkélyes, ko­pott, sárga épület. Megnyíltak a királyi termek ajtai. Az ottrekedt titkár kalauzolt bennünket. Minden abban az állapotban, amint a futó király azt utoljára hagyta. Balra a trónterem. A padlón nehéz perzsa szőnyegek, a falakon fejedelmi arczképek, köztük ősz királyunké is. A tróntól jobbra a falon királyunk sajátkezű aláirá sáyal ellátott királyi levél, amelyben királyunk a régi jó időkben Nikita őfelségét egyik, ha jól emlékszem, 55. ezred vezérévé tette meg. A trón előtt, amelynek rugóit pár perez alatt eléggé megviseltük, egy zöld asztal állott apró czifraságokkal s a mappán egy rajz­zal, egy kék s vörös czeruzával rajzolt montenegrói királyi koronával, amit a király valószinüleg utolsó fej­törései között vázolhatott oda. Egy másik -teremben ősi fegyverek, ősi képek, egyik asztalkán szétrobbant grá­nátszilánk és sok más értékes s kevésbbé értékes apró­ságok. Az öreges, maradi ízléssel merőben ellentétes uj kép, szellem s világ tárul az értelmes szemlélő elé, ha a trónörökösi kastélyba, a fehér Daniló paléba lép. A lépcsőháztól balra nyílik a csinos franczia butorzatu fogadó, jobbra a zene-terem. A fogadóban az aranyo­zástól csillogó falak körül plüsshuzatu vékonylábu fehér sezlonok, asztalkák, a földön drága szőnyegek s egy csodás nagy hófehér jegesmedve terpeszkedik. A falon festmények, némelyik féltett kincs kivéve rámájából, nemzeti pikkelyes hosszuesövü pisztolyok, bőr töltény- övék, stb. A fütött, gazdagon pálmás lépcsőházból sző- nyeges márványlépcső vezet az emeletre, hol a nappali szoba, szalonok, ebédlők, a tükörterem, ahogy mi el­neveztük, a zongora- s legbelül a háló terem. Mind más színben, más bútorzattal. A fiatal fenséges pár még egy órával előbb a palotában volt. Első belépésre mindnyájunk figyelmét a nappali szoba falán kifeszitett orosz és balkán hadszíntér térképei ragadták meg, az állások legfrisebb zászlócska-jelzéseivel. Montenegró fő­erősségéről, a Lovcenről már ki volt huzva a kis piros- kék-fehér nemzeti zászló. A sarokban karcsú állványon boldogult Erzsébet királynénk pádon ülő miniatűr fehér márvány-szobra. A legbelső terem a háló terem, sima fehér faágyakkal, nehéz fehér kézimunka-teritővel, az ágy fölött koronás menyezettel s egy művészi festésű bájos Madonna kép­pel. A terem friss parfüm illata a menekülő fenséges asszony másfél óra előtti jelenlétét igazolta. Hol van­nak most, s hol a hazájuk? Ennyi elég a visszaemlékezésből, talán túlságosan is elég. Hol vagyunk mi már innen, s hol állapodunk meg 1 Csak a jó Isten tudja. Mi csak küzdünk, bízunk, reménykedünk és imádkozunk. Isten önnel, Szerkesztő Uram! Igaz szeretettel üdvözlöm mindnyájukat! Nagy Géza tábori lelkész. Kitűnő tiszta jajborok kaphatók: jehér és siller palaczkozva vagy nagyban is. Hauser Stefánia Rákosszentmihály. Remény-utcza 4. PALLÁGI ILONA FOGTECHNIKUS Lakik most: Rákosi-ut 34. I. em. ! Feljárat az épület hátsó részén. Található egész nap.

Next

/
Thumbnails
Contents